Ez a fajta nem távozik el csak imádságra.
Katonában történt két hónapja, húsvét első vasárnapján. A gyülekezet 120 százaléka van ilyenkor jelen, semmilyen szabad ülőhely nem maradt a későn érkezők számára. Így álltam szószékre, túlcsorduló hálával, örömmel az ünnepért, az együttlétért. Az emmausi tanítványokról prédikáltam, többek között arról az idegenről, aki furcsamód viselkedik Kleofás hajlékában. És miközben magyarázom ezt a mozzanatot – megjelenik az ajtóban egy férfi, ágrólszakadtan, rövidnadrágosan, kalaposan, magában dünnyögve-hümmögve. Mivel nem volt több szabad hely leült a földre törökülésben. Egy idegen, aki furcsamód viselkedik. Ahogy telt az idő hozzászoktunk a látványhoz és a háttérzajhoz, de következett az úrvacsoraosztás. Tudtam, hogy ez egy kritikus pont lesz, ezért ahogy jöttem lefele a szószékről, megállva az úrasztala előtt elkezdtem szívből imádkozni befele, és arra kértem az Urat, hogy az ő eszközeivel valahogyan tartsa vissza ezt a férfit, ne engedje, hogy illetlen viselkedéssel megtörje az úrvacsorázás szentségét. Engedje meg, hogy szép rendben úrvacsorázhasson az ünnepi gyülekezet. És amint felemelem a fejem – az idegen elindul egyenesen felém – néztem őt, és vártam, hogy mi fog történni. A legelső padnál megtorpant – rátett 100 lejt, feltette a kalapját a fejére, és sarkon fordulva, szép csendben kiment a templomból. Ez a fajta nem távozik el csak imádságra?
Jézus a tanítványokkal visszatér a sokasághoz.
A megdicsőülés hegyéről ereszkednek le, a hegy csendje után újra lüktető, kavargó, zajos élet veszi körül őket. Egy kétségbeesett apa Jézushoz tolakodik, beteg fiáért esdekel, térdreborulva: sürgető könyörgése hódolattal teljes: Uram, könyörülj a fiamon. Elhoztam a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.
A kudarcot vallott tanítványok felé fordul Jézus és egy ószövetségi jajkiáltással válaszol, visszhangozza Mózesnek a lázadó Izrael feletti kesergéseit: „Hitetlen és elfajult nemzedék”; vö. 5Móz 32,5, de magának Istennek a panaszát is: „Meddig tűrjelek még benneteket?”; vö. 4Móz 14,27. A tanítványok olyanokká váltak, mint Isten korábbi „nemzedéke”, a pusztai Izrael – engedetlenek, vitatkozók, lázadók. Újraéled egy korábbi mintázat. Noha Jézus már hatalmat adott tanítványainak a démonok felett (Mt 10,1), mégis kudarcot vallottak, és ezért neki magának kell válaszolnia az apa kérésére. Ahogyan korábban rendreutasította a rendetlen, kaotikus hatalmakat, ahogyan a szeleknek és a hullámoknak is parancsolt, ugyanúgy dorgálja a fiút gyötrő gonosz lelket, és a fiú – másokhoz hasonlóan – azonnal meggyógyul (Mt 8,13; 15,28).
A történet igazi súlypontja a tanítványok szomorú és megszégyenülésből fakadó kérdésében rejlik: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” (Mt 17,19). Bennem is azóta mély nyomot hagyott, az ami húsvét reggelén történt: tényleg számított az az imádság? Mi történt velünk, bennünk? Mi történt a felhatalmazással, a megbízással, hogy ördögöket űzzenek, megpróbálták és mégis valami félresiklott.
Jézus szerint a probléma nem újkeletű, ezért is idézi fel szavaival a pusztai tapasztalatokat – ismétlődő mintázatokról van szó, éspedig ismét a „kicsiny hit” akadályozta meg őket (vö. Mt 6,30; 8,26; 14,31; 16,8). Máté evangéliuma szerint a „kicsiny hit” (oligopistia) nem nettó hitetlenség (apistia), hanem egy gyenge, bizonytalan, félelemmel vagy értetlenséggel terhelt hit azaz elfajult hit, amolyan tanult hitetlenség (Mt 16,1–12). A tizenkettő megpróbálta gyakorolni a tanítványságot, Jézus szolgálatát továbbvinni, de a nehézségek elvonták a figyelmüket; a figyelemzavaros tanítványoknak megingott Istenbe vetett bizalmuk, és félelem lett úrrá rajtuk. Nem véletlen hiszen valóban súlyos állapotban volt ez a holdkóros fiú, akit tűzbe-vízbe vet a roham.
Jézus azt mondja: a tanítványok igazi problémája nem a helyzet súlyossága, hanem a kicsiny hit. Ha pedig kicsiny a hit, abból logikusan ilyesmi következni: ha olyan nagy hitetek lenne, ha olyan hatalmas hitetek, mint a Nébó-hegye, vagy mint a libanoni cédrusok... Nem, nem ez következik. Azt mondja, hogy „ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag” (Mt 17,20), az már elegendő lenne a gyógyításra. A mustármagot azonban már korábban „minden magvak között a legkisebbként” jellemezte, alig 1 mm (Mt 13,32). Hogyan lehetséges tehát, hogy a mustármagnyi hit megoldást jelent a kicsiny hit problémájára? Ennek nézünk utána a következőkben.
Igen, mindkettő kicsi – de más értelemben.
Egyfelől a kicsiny hit kicsi, mert elvesztette a bizalmát Isten ígéretében és erejében. A kicsiny hit tisztán látja a démonokat, de elhomályosul előtte Isten üdvözítő célja. Igazából azt tükrözi, hogy a pillanatnyi baj az annyira felerősödik, annyira eltakarja a látásomat, és meghomályosítja a lelkemet, hogy igazából törlődik belőle a nagyobb távlat. Amnéziás hit. A múltnak nagyobb távlata, meg az is, ami még ebből lehet, azt nem látom. Nem látom hogyan lehet belőle gyógyulás, szabadulás.
A kicsiny hit reggel még erős: kész irgalmat gyakorolni, a betegek felé fordulni, az elnyomottak igazságáért kiállni, békét vinni a konfliktusba.
De nap végére már lankad a lélek, rogyadoznak a térdek. A szegények túl sokan vannak, a betegségnek mindig van még egy utolsó szava, a temetőbe vezető út túlságosan ismerős, az igazságtalanság hatalmas, a gonosz gyökerei túl mélyre nyúlnak. Az evangélium kevésnek tűnik, a tanítványok kevesen vannak, és Jézust követni egy ilyen világban olyan, mintha lyukas vödörrel próbálnánk kimeríteni az óceánt. A kicsiny hit eljut a figyelemzavartól a kétségbeesésig, szembekerül a félelemmel majd a teljes vereségig jut. Ilyen a világ, ezt a világot nem élheti túl a hit. Ha az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? Ezt a lelki valóságunkat Jézus nálunknál is jobban érzékeli – ezért a felháborodás, nekünk pedig a megszégyenülés.
Ám épp itt van az evangélium számunkra a történetbe burkolva. Ugyanis elmarasztalóan reagál Jézus, de nem elutasítóan. Nem utasítja el a kicsinyhitűeket, hanem neveli, bátorítja őket. Így lesz egy példázat és egy gyógyítástörténetösszefűzéséből egy tanítványok helyreállításáról szóló történet. Jézus újra és újra megmutatja, hogyan lehet teljes bizalommal Istenre hagyatkozni.
Egyrészt a mustármagnyi hitnek erre kell emlékeztetnie bennünket: a kicsinyhitűeket nem utasítja el Jézus. De nemcsak erről van szó.
A mustármagnyi hit is kicsi – de másként. Mint kicsiny hit, ő is tudja, hogy óriási bajok veszik körül, de reménysége Isten végső győzelmében nyugszik. A mustármagnyi hit is látja: ott a hegy magaslatán a beteljesült Isten országának előíze, idelent pedig a hitetlen emberekkel folytatott vita; odafenn a mennyei Atya égi hangja, lent pedig micsoda? A démonok elleni harc. Jézus azonban, aki a hegyre felment, nem habozott visszatérni az emberek, kicsinyhitűek közé. Meddig leszek még veletek? Az evangélium elején: Immánuel, itt a Meddig-kérdés, és aki tovább olvas, a hűséges olvasó a választ is megkapja erre a kérdésre: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mt 28,20).
Mint a mustármag, ez a hit is jelentéktelennek tűnik, amikor a gondoktól szántott földbe vetik.
A kertész viszont tudja, hogy az apró mustármag Isten gondviselése folytán végül hatalmas bokorrá növekszik. Este-reggel kimegyünk a kertbe: öntözünk, a paradicsom kacsoljuk, és közben nem szűnünk meg azon csodálkozni, hogy naponta nőnek a palánták: kicsi magokból – milyen nagyra tudnak nőni. De igaz ez, amikor a gyermekeinket is nézzük.
A mustármagnyi hit valami hihetetlenül aktív dolog, amivel hegyeket lehet mozdítani, változást tud előidézni – igen, a változás az olyan rettentő nehéz dolog, mint egy hegynek a megmozdítása. Nyilván egyfajta túlzás van itt ebben a szemléltetésben, de így akar indítani Jézus arra, hogy lássunk a dolgok mögé. Mustármagnyi hit olyan élő hit, amely hiszi, hogy mindaz, amit Krisztus nevében tesznek, - imádság és böjt által - valóban számít; jó lenne ha végre elhinnénk: valóban számít lelkünk állapota, amikor prédikálunk, amikor tanítunk, amikor vallásórát tartunk, lelkigondozunk.
Ez a fajta nem távozik el csak imádságra. Vagyis nemcsak dorgálás hangzik irányukba, hanem útbaigazítás, vezetés: megmutatja Jézus, hogy milyen műszerrel lehet tektonikus mozgásokat mérni, előidézni. A mustármag - bár titok és kegyelem -, mégis olyan természetes és mindennapi érték. Az embernek semmi rendkívüli dologra nem kell rászánnia magát, nagyon is hétköznapi dolgot kell tennie a legélesebb helyzetben, de ebben az ünneptelen félévben is: imádkozni. Éppen erre neveli Jézus egykori és mai tanítványait: hadd váljék az imádkozás hétköznapivá, és talán-talán csodálatunkra intézetünk és egyházunk kéreglemezei is megremegnek.
Ámen.