Az egyházi év utolsó vasárnapjára alapigeként kijelölt perikópa Ézs 65:17-25 volt. A könyv olvasása rendjén azonban világossá vált számomra, hogy ez csupán apró részlete egy nagyobb szövegegységnek, amely az Ézs 63:7-65:25-ig terjedő szakaszt öleli át, és amely irodalmilag egy összefüggő egységet alkot. Ebből hallottunk részleteket a bibliaolvasás (lekció) rendjén. Az alapigeként felolvasott szemelvényeket is – református hagyományunknak megfelelően – ebben a nagyobb összefüggésben szeretném magyarázni.[1]

Mária és Márta története egyike a legismertebb bibliai történeteknek. Az elbeszélés érthető, világos. De talán éppen ez az egyszerűség az, amely zavaró, vagy esetleg bosszantó. Ez is egy olyan Jézus-történet, amelyben egyszerűen lehetetlen semlegesnek maradni, úgy menni tovább, mint ahogy idejöttünk. Itt állást kell foglalni. S mind eközben mégis ott emészt belülről a sok kérdés: Végül is mi az, ami miatt Jézus elmarasztalja Mártát? Tényleg annyira tragikus ez a helyzet? Nincs egy kicsit eltúlozva ez az egész „Isten országa” ügy?

Az igehirdetési tervnek megfelelően ezen a vasárnapon a Heidelbergi Káté 42. úrnapi tanítása van soron, amely a maga rendjén két kérdés feleletben a 8. parancsolatot magyarázza: Ne lopj! Miért kellene egy keresztyén közösségben ma erről beszélni? Nem ez-e a legegyszerűbb minden parancsolat között? Miért kellene osztani és szorozni? Eszembe jut egy rövid videó-bejátszás, amely évekkel ezelőtt ment a BBC-n. Egy óriási teremben az emberek konferenciára gyűltek össze azért, hogy megbeszéljék a globális felmelegedés problémáit.