Jézus a Hegyi beszédben nem „új törvényt” hoz a régi helyett, hanem a Törvény teloszát, végcélját és belső logikáját tárja fel, ami az emberi szív és jellem integritását eredményezi, nem pedig puszta bűnelkerülést. Pál apostol pedig a Törvény bűnlistájával szemben nem az erényeket állítja, hanem a hitet („ami hitből nincs bűn az”) és a mi erőfeszítésünk helyett a Lélek gyümölcsét (mert „az ilyenek ellen nincs törvény”). Elllenkező esetben azok gyakorlásával-megtartásával érdemeinkkel való dicselkedésre vetemednénk, meg nem tartásuk esetén pedig nem tudnánk a Krisztus-szerezte bűnbocsánatban és Isten újra és újra kiáradó kegyelmében megnyugodni. Az Atya megígért, vigasztaló-bátorító Ajándéka, pünkösdi kitöltetése után belénk plántálja a Feltámadott életét, hogy a Lélek gyümölcsét Ő élje meg bennünk és érlelje ki a Lélek gyümölcsét.

Figyelemreméltó, hogy a Ján 15-ben Jézus nem teszi meg élet-adóvá se az erények gyakorlását, se a törvény cselekedeteit, ellenkezőleg: életet ad, mint Szőlőtő nekünk a belőle sarjadó szőlővesszőknek, hogy gyümölcsözzünk és ne csupán morálisan cselekedjünk. A Törvényt betöltő Feltámadott életét a Lelke ajándékaként hirdeti meg és ez élet bennünk való gyümölcsözése tesz és tehet érettekké a hitben annyira, hogy ne csússzunk bele a házasságtörés vagy egyéb szexuális tisztátalanság bűnébe. Ha mégis belecsúsztunk, akkor minden érdem nélkül, kegyelme újra élesztheti a Vele és a házastárssal való kapcsolatunkat és ennek az intim és bensőséges kapcsolatnak a naponkénti ápolásával és gondozásával tart meg minket, mind az ő halálában megfeszítve, mind az ő életében részesedve: „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.” (azaz feltámadott élete által: „még inkább”, Róma 5, 10) és „Jézus halálát mindenkor estünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2 Kor 4, 10,+11-12)

1. Az organikus összefüggés: a gyilkosságtól a paráznaságig

A Máté 5, 21-32 közötti szakasz nem véletlenül kapcsolja össze antitetikusan a gyilkosság és a paráznaság tilalmát. A teológiai és exegetikai konszenzus (pl. Bonhoeffer vagy Krüzosztomusz alapján) az, hogy mindkét bűn a másik ember méltóságának megsemmisítése. "A két antitézis párhuzamos gondolati struktúra. Mindkettő azt mutatja: a bűn nem a külső cselekedettel kezdődik, hanem a szív attitűdjével. A gyilkosság forrása az ego agressziója a másik ellen, a házasságtörés forrása az ego birtoklása a másik fölött. Mindkettő a másik emberségének megtagadása." (Ulrich Luz)

A harag (Mt 5, 21-26): a gyilkosság a másik fizikai megsemmisítése. Jézus azonban visszavezeti ezt a gyökérig: a megvető szóig (”ráka”) – és a szívben hordozott haragig. Itt a felebarátot „akadályként” vagy „ellenségként” kezeljük. A vágy (Mt 5, 27-32): a paráznaság a másik szexuális tárgyiasítása. Jézus itt is a gyökérig megy: a tekintetig. Itt a felebarátot (vagy annak testét) „eszközként” kezeljük a saját fizikai vagy érzelmi vágyszükségletünk kielégítésére, vagy önös magányunk illuzórikus feloldására.

A kettő összefüggése: Mindkét esetben megszűnik a „Te”, és csak az „Én” marad. A gyilkosság eltolja magától a másikat, a paráznaság pedig be akarja szippantani a másikat. Mindkettő az ontológiai erőszak formája. Jézusnál emiatt lesz súlyosabb bűn a hűtlenség és válás, mint az írástudóknál, mert a házastársat, akivel egy testté lettem ontológiailag e bűn által levágom, megsemmisítem. "A gyilkos és a házasságtörő egyaránt azt teszi: az Én helyébe lépteti önmagát. Azt mondja: 'Én vagyok a mérték, én döntöm el, mit ér a másik.' Ez istentelenség – mert csak Isten ítélheti meg az értéket. A gyilkos azt mondja: 'Te semmit sem érsz!' A házasságtörő azt mondja: 'Te annyit érsz, amennyit ÉN akarok tőled.' Mindkettő Isten helyére lép." (Bonhoeffer) Arisztotelész szerint is: "A hübrisz (ὕβρις) a másik megalázása öröméből fakad. Az ember azért él a hübrisszel, hogy a sajátját növelje a másik kárára." (Retorika, II.2). Jakab mikor ezen „ikerbűn” eredetére rákérdez, ő is a kettőt együtt tárgyalja: "Honnan vannak köztetek háborúságok és viszályok? Nem onnan-é, a ti háborúskodó kívánságaitokból (ἡδονῶν - hēdonōn), melyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok (ἐπιθυμεῖτε - epithymeite), és nincs; gyilkoltok (φονεύετε - phoneuete) és irigykedtek..." (Jak 4, 1-2). "Jakab megmutatja: az ἐπιθυμία és a φόνος nem két kategória, hanem egyetlen folyamat két szakasza. A birtoklási vágy, ha nem elégül ki, agresszióba fordul. Az ember előbb azt mondja: 'Akarom őt' (epithymia), majd ha nem kapja meg: 'Nem érdemled, hogy tied legyen' (orgē), végül: 'Meg kell semmisítenem, aki útban áll' (phonos)." (N.T. Wright)

2. Aggresszió és „ön-aggresszió”: a fókusz áthelyezése

Különös, hogy a parázna és hűségtörő „szem kivájásáról” beszél Jézus, mint egyfajta „ön-aggresszióról”. Míg a gyilkosságnál az agresszió kifelé irányul (meg akarom semmisíteni a másikat), addig a paráznasággal kapcsolatos jézusi radikalizmus az agressziót befelé, a saját bűnös vágyaink eszköztára és kontrollálaltlan kiélésének meder-elhagyó kisiklása felé irányítja. A szkandalizei (megbotránkoztat) szó eredetileg a csapda kioldó szerkezetére utalt. Jézus azt mondja: ha a szemed (a vágy kapuja) csapdába ejt, vágd le a mechanizmust.

Sietünk itt megjegyezni, hogy ez pozitív aszkézis, és nem mazochizmus, tehát nem fizikai öncsonkítás (ahogy azt már Órigenész kapcsán is vitatták), hanem a prioritások radikális átrendezése. Jézus azt tanítja, hogy a házastársi intimitás védelme fontosabb, mint a látás vagy a kéz integritása. Az intimitás ugyanis a „teljes ember” közössége, amit a „részleges élvezet” (a szem vágya) szétzilál. Ha a kettő egy test lett, akkor jobb egyik végtag nélkül, de egész testünkkel az életre bemenni, hisz ez esetben egy tag elvesztése nem veszíti el a „kettőből egy test”-et, nem „vettetik az egész testük a gyehenna tüzére”, vagyis a bensőségessé tett házaskapcsolat egy teste akkor is „egy” és egy „egész test” marad, ha egyik tagjuk nélkül mennek be mindketten az életre.

3. Hübrisz és tárgyiasítás: a teológiai gyökér

A görög szövegben a „mindenki, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt” (pros to epithymēsai autēn) a szándékosságot hangsúlyozza. Nem a véletlen benyomásról van szó, hanem a fogyasztói tekintetről. Ez az az egocentrikus gőg (hübrisz), ami azt hiszi, joga van a másik felett (akár haraggal, akár vággyal). A házastársi intimitásban a másik nem „tárgy”, hanem „szentség”. A paráznaság azért öli meg a házasságot, mert a párját lecseréli egy belső fantáziaképre vagy stimuláló vágytárgyra. A hübrisz ott érhető tetten, hogy az egyén saját vágyát a másik létezése fölé emeli. Ily módon érthető, hogy a szexuális vágy önmagában nem bűn, ha megtartjuk a helyes prioritást, akkor egészséges és élő/éltető a kapcsolat: a másikkal való egység fontosabb, mint a saját vágy kielégítése. Ha ez utóbbi válik fontosabbá, akkor „prostitúció” történik, a kapcsolatot eladja a szexuális vagy érzelmi kielégülésért. Ez „üzleti kéjelgés”: a másik személyét, Istenarcú méltóságát bocsátom így áruba, sőt eltulajdonítom, holott ő elsősorban Istené.

Minden megcsalás megkérdőjelezi a másik emberi értékét és arra tett kísérlet, hogy önmagunkat a másik fölé értékeljük, vagy egy másik partner által alapozzuk meg a saját értékünket és romboljuk le a Társunk értékét és önértékelését. Minden hűtlenség az egyenértéküség és önértékelés megkérdőjelezése, még akkor is, ha esetleg amiatti „bosszúból” történt, hogy a Társ aláértékelt, vagy nem értékelt minket eléggé. A megcsalás révén nem csak a szeretet sérül, hanem a tisztelet. A paráznaság mindig a másik sebezhető arcába csap, az intimitásba tapos, kettészakítja az egy testet és ezért gyilkosság is. Egyszerre „becsület-”, „karakter-” és intimitás-gyilkosság”.

4. Kenózis és az „óember” megfeszítése

Itt érkezünk el a kegyelem és a krisztológia szívéhez. A házastársi hűség nem puszta akaraterő kérdése, hanem kegyelem és nem kisebb ajándék, mint a kenózisban (Krisztus önkiüresítésében) való részesedés. Krisztus példája (Fil 2, 5-8): Ő nem tekintette zsákmánynak az istenségét (az Atyával való egyenlőségét), hanem önként szolgai alakot öltött. A megcsaló ezzel szemben mindent „zsákmánynak” tekint, saját Társát és „bűntársát” egyaránt. "Az amor sui (önszeretet) szemben az amor Dei-vel (Istenszeretet): Minden bűn abból fakad, hogy az amor sui az első, nem az amor Dei. Ha Istent szeretem a legjobban, akkor a felebarátomat propter Deum (Istenért) szeretem, nem propter me (magamért). Így nem akarom őt birtokolni vagy megsemmisíteni – mert ő Istené, nem az enyém." (Luther) A hübrisz mérge ellen az ellenméreg a Krisztus kenózisa. „Az Isten önmagát kiüresíti - ezzel megfordítja az emberi hübrisz irányát. Az ember felfelé akart kapaszkodni (1 Móz 3, 5 - 'olyanok lesztek, mint Isten'), de Krisztus lefelé lépett (Fil 2 - 'szolgává lett, meghalt')” (Barth).

A „jobb szem” levágása ezért az önmagunknak való meghalás, a Krisztussal való megfeszíttetés bevégzett művének hálás elfogadása, vagyis a Galata 2,20 gyakorlati megélése. Erre csak a kegyelem képesít. Ha Krisztus feltámadott élete él bennem, akkor az ő tekintete kezd működni bennem. Az „óember” (az ego, amely birtokolni akar) a kereszten marad. A Feltámadott szemével nézek az embertársra és a Krisztus tekintete soha nem tárgyiasítja az embertársat és nem is redukálja le.

Keresztség és intimitás: A keresztségben kaptunk egy új identitást, amely már nem szomjazik a másik fél elismerésére, mert Isten szeretetében teljesnek és értékesnek, az érte meghaló, a vele helyet cserélő Krisztussal egyenértékűnek tudja önmagát. Kálvin szerint: "Omne peccatum est amor sui inordinatus (minden bűn rendezetlen önszeretet). A gyilkosság azt mondja: 'Te vagy az akadály az én boldogságomban.' A házasságtörés azt mondja: 'Te vagy az eszköz az én boldogságomhoz.' Mindkettő a magam megistenítése (deificatio sui)."

5. Gyakorlati út a szabadsághoz és a függőségekből való szabaduláshoz

Hogyan lesz ebből győzelem a szexuális és nemi önértékelési kísértések, sőt esetleg (ha kialakult) az ezekhez kapcsolódó függőségek felett? (lásd: szex-, társ-, romantika-, pornó-, stb. függőség). Ha kényszeressé kezd válni, akkor a kényszerességet mint bálványimádást ismerhetjük fel: minden függőség mélyén egy eltorzult vagy tárgyiasított intimitás-igény van! Luther szerint „ahol a szíved horgonyoz, az az istened”. A kegyelem első lépése a bálványok (a fantázia, a dopamin-löket) ledöntése. Ez egy „radikális amputáció” – ma: a modern korban ez a „technológiai aszkézist” jelenti (szűrőszoftverek, a kísértés helyszíneinek elkerülése). Ez nem legalizmus, hanem „szent önvédelem”.

Közösségi kegyelem: a Hegyi beszéd nem magányos hősöknek íródott. A gyógyuláshoz kell a „felebarát”, a lelki testvér, a lelkigondozó, vagy egy addiktológiában jártas terapeuta, aki előtt nem tartok titkot, mert számíthatok arra, hogy értem imádkozni fog (Jakab 5:16). A függőség a sötétben él; a kegyelem a fényben éltet és gyógyít. A Szentlélek gyümölcse, mint egy szőlőfürt mindig hitből van, hitből fakad (Gal 5, 22-26). A kilencedik „szem”: az önmegtartóztatás titka nem a vágyak elnyomásában, hanem a szeretet érettségében keresendő. A szeretet szemével kezdődő és a hűségszemmel záródó Szentlélek gyümölcsfürtje tehát Krisztusból, a Szőlőtőből organikusan „terem”, nem pedig „gyártják”.

6. Teológiai reflexió

Augusztinus, majd Luther tanítása szerint a bűn a curvatus in se (önmagába fordult ember). A kegyelem az, ami kifelé fordít minket Isten és a házastársunk felé. Kálvin hangsúlyozza, hogy a szem a szív hírnöke. Ha a szív tiszta, a szem is az. A hűség nála nemcsak a hűtlenség hiánya, hanem a szív teljes odaadása. Bonhoeffer a Követésben írja, hogy Jézus nem egy nehezebb törvényt ad, hanem önmagát adja, aki betölti a törvényt. A „tiszta szív” ajándék, amit naponta kérni kell, vagyis hadd elevenedjék meg bennünk naponta Lelke által az ő Élete és az ő szerető tekintete. „Krisztus alászállt (κατέβη - katebē), hogy a hübrisz felfelé kapaszkodását megtörje. Az ember azt mondta: 'Istenné akarok lenni' (θεὸς θέλω εἶναι - theos thelō einai). Isten azt mondta: 'Ember leszek' (ἄνθρωπος γενήσομαι - anthrōpos genēsomai). Ez a kenózis gyógyító ereje: nem azt mondja 'Ne légy rossz!', hanem: 'Én veled vagyok a mélyben, és felemellek.'" (Athanaziosz)

A Hegyi beszéd egészében, de kiemelten ezen szakasza a kapcsolati érettség Magna Chartája. Az apostoli levelek, főleg Pál pedig a kapcsolat- és intimitásápolás használati utasításait összegző Vade mecum Kézikönyve. Jézus azért hív radikális leszámolásra a belső bűnnel, mert végtelenül megtiszteli az intimitást. A „kivájt szem” nem a fájó veszteség (hisz új tekintetet nyertünk, a Krisztusét), hanem a nyereség szimbóluma: a szabadságé, hogy valóban láthassuk a másikat, ne csak önösen „használjuk”. Az öntelt büszkeség hübrisze nem engedi meg, hogy az embert legmélyebb lényében, MINT legmélyebb énjében lenyűgözze valaki másnak a kedvessége, szépsége. Következésképpen akár a házatárs is a nárcisztikus önimádat eszközévé válhat. Jézus és az apostolok antropológiája szerint minden bűn gyökere a tárgyiasítás, amely az énközpontúság, az önimádó gőg következménye. „Istent játszik az ember” (Pascal), és mindkettő ellen a kenózis – a krisztusi önkiüresítés – jelenti a radikális gyógymódot. A házasság – szövetség: Isten kegyelmi szövetségéből részesedve. Megtörése, a tisztaság megszegése: Isten szövetségének megtörése is: „Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.” De e hűtlenség megbánása („ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is”), tehát a gyógyulás azért lehetséges, mert e szövetség kegyelmi szövetség is: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.” (2 Tim 2, 11-13).

Kérdések további elmélkedéshez a témában

1. Hogyan készüljek a párkapcsolatra – majd a jövőbeli bensőséges házaskapcsolatra – ha még nem adatott meg? Van-e valami a csatolt szövegben, ami segítséget nyújt nekem ehhez?

2. Hogyan ápoljam naponta – ha megadatott a házaskapcsolat – oly módon, hogy kiépítve az intimitást jobban védeni tudjam magam és kapcsolatunkat a kísértésektől, botlásoktól? Van-e erre támpont és bátorítás a szövegben, ami segítséget ad nekem?

3. Ha kihűlőben a kapcsolatunk, milyen reményt és bátorítást kapok a szövegből, hogy megelevenítsem, esetleg helyreállítsam a hiteles és elkötelezett bensőségességet a kapcsolatunkban? Részemről én mit teszek ezért? Elkerülhetők-e a buktatóink?

4. Hogyan ápolhatom Istennel a kegyelmi szövetségét – és egymással a szövetségünk kegyelmes-empátiás kötődését?

Kérés a kedveshez

(ahelyett, hogy egymásnak fogadtuk volna meg az esküt):
Add magad nekem
úgy, mintha nem tartoznál magaddal nekem.
Légy hű hozzám
úgy, mintha a hűség nem volna magától értetődő.
Adj nekem
úgy, mintha nem eleve az enyém volna mindaz, amit adsz.
Légy irgalmas hozzám
úgy, mintha nem is volna kötelességed.
Járj velem az úton
úgy, mintha szabadon el is fordulhatnál—
és mégis lepj meg azzal,
hogy engem választasz útitársadul.
Add magad
úgy, mintha lehetetlen volna egészen odaadnod magad—
és mégis megteszed.
Légy egész felém – Felem,
ahogyan a mennyei Atya egész – Feléd
mintha nem félnél és eleve egész lennél
felém – s csak azért, mert az ő gyermeke vagy – félem
szent borzongással nem-félő magad-egész ajándékozásodat.
Ne csak azt szeresd, amit adok,
hanem engem.
Ne állj meg az ajándéknál,
hanem jöjj el hozzám—
az ajándékozóhoz—
és ne elégülj meg azzal, amit kaptál.

Így add magad nekem – szembejövet az én utamon,
és én is odaadom magam neked menet
közben a saját utadon – lehet –
Kedvesem.
Ámen.
 

Kérés Istenhez

(hisz nem egymásnak, hanem Neki tettünk esküt – a Társunkra nézve)
Úgy adj kegyelmet és áldást Istenem, mintha az járna nekem, és bár úgy ígérted: adnád is nekem, hadd ne tudjam erőszakkal Tőled megszerezni, hanem csak tisztelettel kérni, hogy úgy adhasd, mintha nem ígérted volna, és én úgy vegyem, mint váratlan ajándékot, hisz csak ez a szabad ajándékozás és elfogadás méltó a kapcsolatunkhoz.

Hadd vegyem azt magamhoz meglepetten és hadd fogadjam Tőled hálásan, amit bár nekem járó adományként ígértél meg, mégse vegyem magamhoz Tőled úgy, mint aki jogosult volna rá, hanem felbugyborékoló örömmel és meglepődve – hisz mindent, amit Tőled elfogadok, csak ajándékként vehetem át Tőled.

Még a Társam is.
Így add magad, ISTENEM!
Ámen.