Igehirdetésekben és teológiai munkákban gyakran találkozhatunk azzal a megkülönböztetéssel, amely szerint a Szentírás görög szövegében a φιλέω ige és szócsaládja a baráti ragaszkodást és érdekvezérelt szeretetet fejezi ki, míg az ἀγαπάω ige és rokon szavai a szeretet egy magasabb rendű formáját, az isteni, feltétel nélküli szeretetet jelölik. Kérdés azonban, hogy ezt a megkülönböztetést valóban alátámasztják-e a bibliai és nyelvészeti adatok, vagy inkább egy későbbi teológiai interpretáció eredményéről van szó.
Noul Testament - Teologie biblică
Igehirdetésekben és teológiai munkákban gyakran találkozhatunk azzal a megkülönböztetéssel, amely szerint a Szentírás görög szövegében a φιλέω ige és szócsaládja a baráti ragaszkodást és érdekvezérelt szeretetet fejezi ki, míg az ἀγαπάω ige és rokon szavai a szeretet egy magasabb rendű formáját, az isteni, feltétel nélküli szeretetet jelölik. Kérdés azonban, hogy ezt a megkülönböztetést valóban alátámasztják-e a bibliai és nyelvészeti adatok, vagy inkább egy későbbi teológiai interpretáció eredményéről van szó.
Pál nem hermeneutikai vákuumban értelmezte az Írásokat, hanem szervesen betagolódott korának élő Szentírás-hagyományába. A Szentírás nemcsak az írott szót jelentette, hanem mindig az értelmezett szót is, így az izraeliták hite nemcsak sziklára épült, hanem mindnyájan „a lelki kősziklából ittak” (1Kor 10,4). Szinte irigykedve tekinthetünk vissza akárcsak egyetlen nemzedékkel korábbra, amikor például E. P.
Pages
