Pál nem hermeneutikai vákuumban értelmezte az Írásokat, hanem szervesen betagolódott korának élő Szentírás-hagyományába. A Szentírás nemcsak az írott szót jelentette, hanem mindig az értelmezett szót is, így az izraeliták hite nemcsak sziklára épült, hanem mindnyájan „a lelki kősziklából ittak” (1Kor 10,4). Szinte irigykedve tekinthetünk vissza akárcsak egyetlen nemzedékkel korábbra, amikor például E. P. Sanders és mások úgy értekezhettek Pál és a palesztin zsidóság kapcsolatáról, hogy lényegében semmit nem kellett mondaniuk a Szentírás használatának módjáról egyik vagy másik kontextusban. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott, és a haladás árát nem csak többlettudásban, hanem sokkal nagyobb bizonytalanságban is meg kell fizetnünk. Ma már kevés anyyit állítani, hogy Pál apostol Írás-használata lényegében megegyezik a kor gyakorlatával. A kutatási projekt Pál apostol Biblia-idézésére néző fontosabb kutatási irányait kísérli meg vázlatosan feltérképezni, illetve néhány területet részleteiben kibontani, bemutatni.