Praeceptor historiae ecclesiasticae. Tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára

Miután az irányzat alapszemléletét, névértelmezését és néhány sajátos gondolattömbjét egy korábbi tanulmányomban ismertettem , majd egy következőben John Milbank egyik programadó iratának teológiai értelmezését és elhelyezését kíséreltem meg , jelen írásomban e programiratot magát kívánom – minden további értelmezést mellőzve – a magyar olvasó számára elérhetővé tenni.

Egy prófétai elhívás- vagy megbízástörténetben az olvasó számára magától értetődőnek tűnhet az, hogy a későbbi küldetés előterében az Ézs 6,5-t a prófétai ajkak minősége foglalkoztatja. Arra való tekintettel, hogy a prófétálás a verbalitás szférájához tartozik, úgy vélnénk, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért éppen Ézsaiás ajka az, amely a JHVH-val való találkozás rendjén a rémült Ézsaiásnak az első eszmélés rendjén eszébe jut. Mi másról, mint az ajkakról lenne szó egy olyan küldetésben, amely az isteni üzenet szóbeli közvetítését fogja magában foglalni (vö.

Oldalak

Subscribe to Praeceptor historiae ecclesiasticae. Tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára