ószövetségi teológia

Adott a következő három bibliai idézet. Szólt Isten Sámuel prófétához és ezt mondta neki: „Megbántam, hogy királlyá tettem Sault.” (1 Sám 15,11). Ugyanebben a történetben, néhány verssel később, miután Sámuel tudtára adja Saul királynak, hogy Isten elvette tőle a királyságot, ezt mondja a próféta Saulnak: „Izráel örök Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.” (1 Sám 15,29).

Az Ószövetségi teológia tárgy általános célja az, hogy megpróbálja keretbe foglalni a tartalmilag oly szerteágazó Ószövetséget, és rávilágítson azokra a referencia-pontokra, amelyek a későbbi hagyományozás folyamán a zsidóság és a keresztyénség révén az emberiség kulturális közkincsévé váltak. Az Ószövetségi teológia I tárgy sajátos célkitűzése az, hogy bemutassa a korábbi ószövetségi-teológiai rendszerezési kísérleteket (tudománytörténeti áttekintés), majd ezek után rátér az ószövetségi istenképekre. A fókuszban a monoteizmus, a mitologikus nyelvezet és az istenábrázolás kérdése áll.

Pregătirea apariției traducerii maghiare a Teologiei Vechiului Testament de Brueggemann a fost marcată de o serie de prelegeri ținute de profesori din țară și din străinătate.

The eve of the appearance of Brueggeman's Theology of the OT in Hungarian translation was marked by a series of important lectures presented by international scholars.

Isten, aki megbán valamit, aki változtat egy korábbi döntésén – egyike azoknak a különös képzeteknek, amelyeket egyik holland professzor ilyen cím alatt foglalt össze tanulmányában: „Isten árnyoldalai az Ószövetségben”. Ezek a képek jelentős szerepet játszanak abban, hogy sok mai bibliaolvasó közelebb érzi magához azt az Újszövetséget, amelyben Jézus Istennek a „fényesebb” arcát jelentette ki. De mit jelent az, hogy Isten megbán valamit? Egyáltalán használhatjuk-e ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban? Nem zárja-e ki tökéletessége azt, hogy ő bármit is megbánjon?

Brueggemann könyve magyar fordításának megjelenését előkészítő kétnapos rendezvényen neves hazai és külföldi előadók előadásai hangzottak el népes hallgatóság jelenlétében.

Oldalak

Subscribe to ószövetségi teológia