Kató Szabolcs Ferencz
Az ószövetségtudományban vitatott, de mégis elterjedt véleménynek tekinthető, hogy létezik az „elhívástörténet” mint műfaj. Általában 4-5 meghatározó momentumot emelnek ki, amelyek a különböző szövegekben megjelennek és a műfaj tulajdonképpeni vázát adják. Ezek között az egyik konstans elem a kibúvó keresése, amelyben az elhívott kifogásait sorolja fel, miért nem tudja elvégezni küldetését. Isten nem hagyja ezeket figyelmen kívül, hanem mindig a helyzetnek megfelelően adja meg válaszát.
Bemutató és beszélgetés R. Albertz (szerk.) Family and Household Religion c. könyve alapján (2014)
Az Ószövetség könyvei között a Deuteronómium (Mózes 5. könyve) az, amelyben a hit közvetítésének, továbbadásának a szerepe a leghangsúlyosabban megjelenik. Ez az erős hitbeli identitásra néző deuteronómiumi szemlélet a későbbiekben rávetül az egész ószövetségi hagyományra, és meghatározza a zsidóság – és így közvetve az egész keresztyénség – önkifejezésének tartalmát és módját is. Az előadás azt vizsgálja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek elvezettek a Deuteronómium sajátos szemléletéig.