A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram Márton Áron tehetséggondozó ösztöndíjban való részvételre. A pályázati anyag beküldési határideje: 2024. november 20. szerda déli 12.00 óra.
managementul talentelor
A XXVII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia keretében az idén is a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet volt a gazdája a tehetséggondozási rendezvény protestáns teológiai szekciójának. A tudományos kutatói pálya iránt érdeklődő diákok éves rendezvényére idén nyolc hallgató jelentkezett, akik egy öttagú zsűri előtt számoltak be kutatási eredményeikről. A nyolc hallgató közül hat a KPTI hallgatója, kettő pedig a BBTE Református Vallástanárképző Karának hallgatója volt. Egy-egy tudományos kutatási eredmény nyilvános bemutatására 25 percnyi idői keret állt rendelkezésre.
Napjainkban sokszor találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy a keresztyén hit irracionális, pusztán egy „mese” (a sok közül), intellektuálisan elfogadhatatlan. Alvin Plantinga azt állítja, hogy az „evangélium nagy dolgaiba” vetett hitünk intellektuálisan akkor is elfogadható lehet, ha nincsenek mellette kényszerítő erejű érveink.
Napjainkban sokszor találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy a keresztyén hit irracionális, pusztán egy „mese” (a sok közül), intellektuálisan elfogadhatatlan. Alvin Plantinga azt állítja, hogy az „evangélium nagy dolgaiba” vetett hitünk intellektuálisan akkor is elfogadható lehet, ha nincsenek mellette kényszerítő erejű érveink.
A XXVII. Erdélyi Tudományos Diákköri konferencia keretében a KPTI szervezi a tehetséggondozási program protestáns teológiai szekcióját. Az eseményre idén 8 szakdolgozat került leadásra.
Pe 8 decembrie are loc o conferință de atelier biblic, unde studenții vor prezenta rezultatele cercetărilor și lecturilor lor printr-un scurt discurs. Scopul evenimentului este nu doar dobândirea de cunoștințe noi, ci și oferirea unei platforme pentru studenții dornici să-și expună cercetările și să se familiarizeze cu genul academic al conferințelor, într-un mediu protejat al instituției.
December 8-án egy biblikus műhelykonferenciára kerül sor, ahol Intézetünk néhány hallgatója rövid előadás keretében bemutatja kutatásainak, olvasmányainak eredményeit. A rendezvény célja az ismeretszerzésen túl keretet biztosítani a szárnyukat próbálgató hallgatóknak kutatásaik bemutatására és a konferencia akadémiai műfajának megismerésére az intézeti kötelék védett környezetében.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére a Balassi Bálint-ösztöndíjprogram Márton Áron tehetséggondozó ösztöndíjban való részvételre. A pályázati anyag beküldési határideje: 2024. január 10., szerda déli 12.00 óra.
În cadrul evenimentului de management al talentelor organizat de ITP, studenții și-au prezentat rezultatele cercetărilor în opt prezentări. Premiile au fost înmânate duminică, 21. mai, în cadrul celei de-al 26-lea Conferință Științifică a Studenților Maghiari din România.