Ha valaki a Wikipédián elolvassa az Áldozócsütörtök címszót, ezt találja: „Áldozócsütörtök, áldozónap, Urunk mennybemenetelének ünnepe (Ascensio Domini) húsvét után a 40. nap (…). Az ünnepet általában a következő vasárnap tartják.” (2015. május 15). Áldozócsütörtök vasárnap… Hiszen ki akarna csütörtökön ünnepelni?

Ez a húsvét utáni 5. vasárnap, amelyen ismét azzal a reménységgel gyűltünk össze istentiszteletre, hogy akárcsak a hajdani tanítványoknak, Urunk közöttünk is megjelenik, Rogate-vasárnap, az imádság vasárnapja az óegyházi perikoparendben. A mára kijelölt igerész ehhez a régi perikoparendhez igazodik. Ugyanis Pál apostol, mielőtt intő buzdító szavakkal fordulna a thesszalonikai gyülekezet tagjaihoz, kimondhatatlanul hálás Istennek azért, hogy Timóteus jó hírt hozott felőlük, és munkatársaival buzgón könyörög azért, hogy meglátogathassa őket.

„Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy 8 millió lakosát érintette az április végi katasztrofális földrengés. Katmandu alatt a földlemezek mintegy három méterrel mozdultak el. Hogy a Himalája magassága változott-e, még elemzik a kutatók, a Mount Everest magassága ugyanis nem állandó, az indiai kontinens észak felé tart, és nyomja egyre magasabbra a Himalája csúcsait.

Néhány évvel ezelőtti legációs jelentésből olvasok fel néhány sort. A kedves teológa, aki azt állította, hogy ő találkozott Jézus Krisztussal és hogy gyökeresen megváltoztatta az ő életét, mármint Jézus az övét, amikor ott volt a lehetőség, hogy erről a gyülekezet előtt bizonyságot tegyen, meg se mert szólalni, még csak azt sem írhatom, hogy összefüggéstelen mondatok hagyták el az ajkát, hanem szemmel láthatóan a félelemtől szóhoz sem jutott. Szemkontaktusról szó sem volt, lehajtott fejjel, lesütött szemmel hallgatott és reszketett.

„Ezeket azért mondtam nektek, hogy a ti örömötök teljessé legyen”. Mindnyájan vágyunk a minél teljesebb örömre, ezért nyomban megszólít minket ez a mondat. Mintha Jézus nem is az egykori tanítványoknak, hanem egyenesen nekünk mondaná azt. Jó így, megszólított emberekként részt venni az istentiszteleten.

„Hogy teljessé legyen a ti örömötök”.

Párok az Ószövetségben – ez a szombat esti igehirdetési sorozatunk címe. Két héttel ezelőtt Adám és Éva idillikusnak indult, de a bűnbeesés miatt megromlott házasságáról szólt az igehirdetés. Mivel is lehetett volna mással kezdeni a sorozatot, ha nem éppen az ő házasságukkal? Ugyanis ez nagyon fontos alapszemléletre hívja fel a figyelmünket: számolnunk kell azzal, hogy házasságunkba nemcsak egymás iránt érzett szerelmünket, szeretetünket és legjobb önmagunkat visszük bele, hanem esendőségünket, bűnös gyarlóságainkat is.

János evangéliuma megértésének a kulcsát az evangélium szerzője két helyen szőtte bele a könyv szövegébe. Egyik hermeneutikai kulcs kétségtelenül a könyv eredeti záradékának utolsó verse: „Sok más jelt is tett ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben.

Lecke: Malakiás próféta könyve 3, 1 – 5
Textus: Máté evangéliuma 11,2–10

Advent III. Vasárnapja – az öröm vasárnapja, amikor meggyújthatja a rózsaszín gyertyát az, akinek van adventi koszorúja. A felolvasott textus mintegy sötét háttérként szolgál annak a szál meggyújtott rózsaszín gyertyának, miközben bennünk önkéntelenül felmerül a kérdés, minek is kellene ezen a vasárnapon – ezt a történetet hallva – ÖRÜLNI? Erre keressük a választ – együtt.

A terméketlen fügefa megátkozása és kiszáradása Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának és templomtisztításának történetéhez kapcsolódik – Márk és Máté evangéliumában. Bevonulásának tulajdonképpeni célja – sokat mondóan – a templom volt. Királyként fogadták – az izraeliták között akkoriban elevenen élő próféciák értelmében (Mt 21,5):

„Mondjátok meg Sion leányának:
Íme, királyod jön hozzád,
szelíden és szamáron ülve,
igavonó állat csikóján.”

I. Istennél megvan az, amit elveszettnek hittünk, és a miénk lehet

Ráhel siratja a fiait, mert azon nincsenek, és elzárkózik minden vigasztalás elől. Rámában siránkozik, ott, ahol az egyik hagyomány szerint a sírja van, mintha a fiaival, a jövendővel együtt önmagát is elgyászolná.

Minden ember bolonddá lesz tudomány nélkül… Mondhatnám azt, hogy a teológiai oktatás egyik szép jelmondata az, amely Jeremiás próféciájában itt megfogalmazódik. Hiszen a tudomány, a daʿat itt az Isten megismerését jelenti. De egy olyan bátorítás is, amelybe igehirdetőként ezen az istentiszteleten én magam is szeretnék belekapaszkodni. Mert egy olyan szövegrész alapján kell prédikálnom, amely az igehallgató gyülekezettől különös odafigyelést igényel. De ezért nem fogok elnézést kérni.

Ha az új fordításból olvassuk ezt a próféciát, akárcsak más prófétai beszédek esetében, azonnal a verses forma tűnik szemünkbe. Bár az igerész ítéletet, közeli végveszélyt jelent be, sőt a vége felé prófétaian feddővé is lesz, a bűnök felfedésével és ostorozásával, kifejezésformájában mégis szép. Ezt most könnyű nekünk kimondanunk egy régmúlt időben elhangzott, nyomasztó és bosszantó próféciáról, hiszen az elsősorban nem hozzánk és nem rólunk szól. Nem érint bennünket közvetlenül.

Szerelmes atyámfiai, így szól e fejezet végén Pál apostol. Mennyi gyöngédség és érzelem van ebben a megszólításban. A 15. fejezet egy hosszú teológiai fejtegetés a halálról, életről, feltámadásról, teleszőve Pál apostol személyes bizonyságtételével.
Valami hasonlóra vállalkozom én is most, szeretett testvéreim. Esetleg az arányok lesznek fordítva, személyes vallomásomat szövöm át egy kis teológiai fejtegetéssel.

Már „hordoztam magamban” a ma esti, böjtről szóló textust, amikor az elmúlt napokban alkalmam volt élőben hallani Gryllus Vilmost és gyerekmondókáit. „Az igazi férfi szoknyát hord” – skandálom a „zordon” skótot megéneklő rigmust, s agyam játékos része azonnal átkapcsol az alapige témájára, a böjtre, s makacsul megül a fejemben egy nyelvtanilag is hibás kínrím, ilyenformán: „Az igazi böjt, az ételt hord” – tudniillik a hajléktalanoknak.

Zakariás próféta könyve a két szövetség határán foglal helyet a Szentírásban. Az Újszövetségben gyakran találkozunk a megtérést sürgető prófécia egyes elemeivel. Zakariás a fogságból visszatérő népnek hirdeti Isten üzenetét. Az ő korában még nem szűnt meg a prófétai kijelentés Izraelben. Isten azonban nem közvetlenül, hanem közvetítők által szólott a választott néphez. A próféta szimbolikus látomások formájában kapja a mennyi üzenetet, melyek jelentését egy angyal fejti meg. Az addig elrejtett isteni titkok, végzések most napfényre kerülnek.