A hiány hiánya

Prófétai ima:
Atya, Fiú, Szentlélek Istenünk! Hálával állunk meg előtted. Te vagy a teremtő szó, a megváltó tett és a megszentelő eszme, minden, ami érték és jó, és amiért élni és küzdeni érdemes. Köszönjük, hogy eléd jöhetünk, hogy hajlékod sziklahasadékában, ha csak úgy a fonákjából is, de megláthatjuk dicsőségedet. Király vagy, mi szolgáid, hálával adózunk neked. Mennyei tróntermed angyaloktól hangos, mégis a mi imánk is füledbe veszed.

Köszönjük, hogy az idő örök szövetében gyöngyöző sorminta vasárnapod, mely aranyszálként fut előttünk és vezet hozzád a végtelenbe. Mert ezért jövünk hozzád, hogy egy kicsit csendben legyünk, és önmagunk lehessünk. A világban erősnek, rátermettnek, ügyesnek kell lennünk, valami kényszer ül rajtunk, hogy mindig csak mosolyt és irigylésre méltó dolgokat mutassunk. De az élet nem olyan, mint amilyennek az interneten mutatjuk. Igenis gyengék vagyunk, és kétségeink vannak, és nemcsak jó testvérei vagyunk egymásnak, hanem olyan is, mint Káin Ábelnek. Szükségünk van arra, hogy ebben a mű világban te megmutasd nekünk magadat, az igazságot, hogy valami valóságos kerüljön elénkbe. Tedd ennek alkalmává istentiszteleted. Az elhangzó szó legyen igéddé, mi gyermekeiddé, te pedig igazán Atyánkká. Erősítsd meg bennünket a következő hétre és táplálj bennünket az örökéletre.

Köszönjük, hogy még itt lehetünk és együtt lehetünk. Jó, hogy házad köré épített intézményünkben barátokként lakozhatunk együtt. A héten is annyi mindennel épülhettünk, élményekkel gazdagodhattunk, új társak vannak közöttünk. Érezzük, hogy a covidtól beteg közösségünk is elindult a gyógyulás útján. Vidd ezt teljességre, és adj nekünk bölcsességet, hogy jól döntsünk és jól cselekedjünk.

Annyi minden van még Istenünk, amire szeretnénk, hogy válaszolj. Családunkban is történnek a dolgok, magánéletünk is sokszor kérdések elé állít, és személyiségünk is fejlődik, sok kérdésünk van magunkkal és az életünkkel kapcsolatosan. Te szólj igéd által, te válaszolj ezekre, és ha érteni nem is tudunk mindent, hadd érezzünk át valamit, ami megnyugtat, és biztonságba helyezi féltett kincseinket.

Köszönjük neked ezt, hogy te így akarsz beszélni hozzánk. Áldunk, mert atyai szereteted akarod ma is kiárasztani ránk. Bármi is foglalkoztasson bennünket, te jó hírt akarsz közölni velünk, az evangéliumot. Hálát adunk neked, hogy ezt nekünk is, itt is, most is adni akarod. Tied a dicsőség, Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Ámen.

Prédikáció:

Günter Grass A patkánykirálynő című abszurd, groteszk könyve azzal kezdődik, hogy a mű elbeszélője, egy kisfiú, egy patkányt kér magának karácsonyra, mondván, hogy már nem tudott mit kérni, mert a hiány hiányzik nekünk a legjobban. A hiány hiányzik. Ezzel az író a 20 század végén érzett csömört, eltelt életérzést akarja megszólaltatni, amely sokakban megnyilvánul. Ha a kommunizmus éveit a hiány és a nincs szavai fémjelezték, mai világunkat a bőség, a telitettség és a csömör érzései kerítik hatalmába. A bevásárló központokban akad minden a távolkeleti fűszerektől a mélytengeri halászat hálójából előbújó kincsekig, és mindez nem egy-egy eldugott negyedben, az gourmet élvezetek szerelmeseinek áll rendelkezésére, hanem 500 méterenként minden egyes nagyvárosban. A hiány hiányzik nekünk a legjobban. Az éhség helyett csömört, a szomjúság helyett a szénsavas üdítők okozta puffadást érezzük. A 21. század emberének ezzel a megállapítással kell legelőször is szembesülnie, amikor egy olyan bibliai ige kerül elé, amelyben a szegények megsegítéséről, a szükségben szenvedők anyagi ellátásáról olvasunk. Erről szól igénk. A hosszabb, bonyolultabb páli kijelentéseket a tágabb összefüggést is figyelembe véve a következőképpen lehetne összefoglalni: adakozzatok a jeruzsálemi gyülekezet javára, mert a jókedvű adakozót szereti az Isten. Ne féljetek adakozni, mert Isten hatalmas bőven kárpótolni benneteket ezért. Az adomány az irántatok és az Isten iránt való hálát is felébreszti, így valóságos istentisztelet. A mai vasárnapunkon ezeknek a gondolatoknak a mentén nézzük meg, milyen gyűjtésről ír Pál apostol, mire lenne nekünk szükségünk, és lássuk közülünk ki, mit tud adni egymásnak.

Pál apostol több levelében is ír egy adománygyűjtésről a jeruzsálemi ősgyülekezet megsegítésére. A Gal 2,10-ben arról is beszámol, hogy az apostolok gyűlésén döntés született a szent városbeli rászorulók megsegítéséről: a szegényekről meg kell emlékezni a gyülekezetekben, azaz pénzadományt kell nekik juttatni. Első ránézésre kicsit értelenül állhatunk e határozat előtt, hiszen Jeruzsálem, Jézus halálának és feltámadásának városa, az első gyülekezet születési helye is. Itt indult útjára a keresztyénség évezredes történelme, innen szóródtak szét az apostolok, így hát kézenfekvő lenne, hogy itt stabilizálódna legelőször az intézményes egyház, az erős gyülekezet. Csakhogy a zsidók nem nézték jó szemmel a keresztyén térhódítást. Istvánt, az első vértanút megkövezik. Az apostolokat a Nagytanács elé citálják, és csak Gamáliel békekereső rabbi álláspontja menti meg őket a kivégzés kínjaitól. Megfenyegetni azért, megfenyegetik őket. El tudjuk képzelni, hogy mindez rányomta a bélyegét a keresztyének kereskedelmi és kézműves tevékenységére. Minden bizonnyal, ahol csak lehetett megrövidítették őket, ha egyáltalán gazdasági kapcsolatba léptek velük.

Az anyagi javakról azt írja Lk, hogy mindenük köztulajdon volt. Ez szép elvnek tűnik, csakhogy mint Anániás és Safira példája is mutatja, nagyon esetleges volt a javaik beszolgáltatása, és az emberi gyengeség itt is megmutatta magát. Ha lehetett sokan megtartottak valamit maguknak. A rendszer nem működött zökkenőmentesen. Az ApCsel-ben arról is olvasunk, hogy Agabosz próféta Klaudiusz császár idejére, azaz az 50-es évek elejére, a 2Kor levél írásba foglalásához közeli évekre egy nagy éhínséget jövendöl, amely be is következik. Az első keresztyéneket tehát üldözték, jó esetben megtűrték a zsidók. Az egymás megsegítése sok konfliktussal járt, és még a természeti katasztrófák is sújtották a régiót. Mindezek alapján nem csoda, hogy minden drachmának és obulusnak meg volt a helye, és Pál apostol, aki jól ismerte a keresztyének helyzetét, hiszen azelőtt ő maga is kínjaik fokozója volt, mindent megtesz, hogy könnyítsen terhükön. Ezért szólítja fel többek között a korinthusiakat, hogy a hét első napján, azaz vasárnap, mindenki tegye félre, amit a rászorulóknak szán, és azt majd kellő időben eljuttatják a gyülekezethez. Innen a vasárnapi perselyezés bibliai megalapozása.

Azt azonban ne gondoljuk, hogy ezek az adakozók a fölöslegükből kellett adjanak. Bár Korinthus társadalmi és kereskedelmi központ, de a gyülekezetek magját itt sem a római konzulok, a görög mágnás kereskedők vagy a befolyásos hadparancsnokok adták. A szegény szabad rétegek, vagy akár a rabszolgák vonták meg szájuktól a falatot, hogy a testvéreknek valami jusson. Nem a fölöslegükből, hanem a szükségeikre alig elég forrásokból adtak. Pál biztatja őket, Isten szereti az ilyen magatartást, és neki hatalma van, hogy kárpótoljon, hogy bőségesen és gazdagon visszaadja, amit tiszta szívvel odaszántak.

És itt mond valami nagyon érdekeset Pál apostol, azt mondja, hogy mindez nemcsak a „szentek szükségleteit elégíti ki, hanem sokakat hálaadásra is indít az Isten iránt”. Az adakozás Isten dicsőségét növeli. Nemcsak egy humánus cselekedet, nemcsak egy szép emberi gesztus, hanem Isten szolgálata. Ahogy a régi izráeli közmondás tartja: az Istennek ad kölcsönt, aki a szegényeken könyörül. Aki kap, Istent dicséri érte, mivel az Isten iránti hűségből adták neki, Isten által veszi át, és átérzi Isten gondviselésének kézzelfogható mivoltát. A keresztyén adakozás tehát nem merül ki az anyagi javak igazságosabb elosztásában. Ez csupán a gazdasági érdekek demokratizálását jelentené. Nekünk többre van szükségünk: hogy Istentől indíttatva adakozzunk, és Istennek adjunk hálát érte. A világ azonban távol van ettől, de még attól az emberiség nevében véghezvitt osztozkodástól is messze vagyunk. Nem beszélve a Római Birodalom rabszolgatartó rendszeréről, amelyben Pál apostol fogalmazza sorait.

A nagy kérdés, hogy mi közünk nekünk mindehez? Az ókor múltba vesző barbár szegénysége már a múlté. Világunkban még a legszegényebb országok is fejlődnek, és pl. a „szegény kommunista” Kína több gazdasági mutatóban elhagyta az Egyesült Államokat. Statisztikailag nézve a világon ma több ember hal meg a túltápláltság okozta betegségekben, mint az elégtelen táplálkozás miatt. Egy 2014-es adat szerint minden éhezőre 2,5 túlsúllyal küzdő ember jut. Persze mondhatjuk ezek főleg nem kelet-európai kistérségünkre vonatkozó megállapítások. De ha jobban belegondolunk, valójában nálunk is sok dolog történt. Ritka háztartás, amelyben ne lenne két autó, minden családban két három laptop, mindenkinek okostelefon. Az itt ülők közül senkinek nem kell korgó gyomorral lefeküdnie, vagy szakadt rongyokban járnia. Nem kell senkinek nélkülöznie. Mert az, hogy Xiaomi-d van Iphone helyett az nem szegénység, ahogy az sem éhezés, hogy nem ízlett a konviktuson az étel és inkább a shaormát választottad. Szegénynek mondjuk magunkat, elesettnek, de valójában nem tudjuk mi a nélkülözés, és adja Isten, hogy ne is tapasztaljuk. A mi problémánk nem a kevés forrás, hanem a bőség okozta zavar, hogy a jóból is megárt a sok.

A szellemiek terén sem kell semmiről lemondanunk, mert anyanyelvünkön tanulhatunk bölcsődétől az egyetemig, majdhogynem nem létezik szak, ahol ne tudnánk magyarul képzeni magunkat. És ahol nincs, ott is azért nincs, mert elfogytunk, és nem azért mert gonosz hatalmak módszeresen ellehetetlenítették, legalábbis néhány nagyon fájó közelmúltbeli kivételtől eltekintve. Lehet, hogy valaki az egyházat gondolja ennek a szegény nélkülöző entitásnak, akinek szüksége van mások alamizsnájára. Isten az istenek között és a világgal szemben, Isten népe a nemzetek közepette mindig kisebbségben van, és ezzel együtt jár egyfajta gyengeség és nélkülözés is. Azonban az az igazság, hogy 2021-ben a Református Egyház anyagi stabilitásának egyik tetőpontján vagyunk. Több mint 400 templomfelújítási projekt zajlott le az elmúlt időszakban, és a következőkben a parókiák következnek. Egy olyan időszakban készülhettek a lelkészi szolgálatra, amikor felújított istenháza vár titeket, vagy ha szükség van munkálatokra, megvan a tó a békához. A számok nem hazudnak, az egyház intézményi virágkorát éljük itt Erdélyben.

DE. Mégis mikor ezeket felsoroljuk, érezzük, hogy ez nem a teljes igazság, a kép még nem egész. Mert hiába mondjuk azt, hogy Erdély élhető társdalom lett, ahol adottak a jogok és társadalmi feltételek, mert az elvándorlás soha nem látott méreteket öltött, és nem látszik a vége. Való igaz, hogy jó kilátással indulhatnak a holnap lelkipásztorai, de közben a rendszerváltás óta nem volt ilyen kevés jelentkező a teológiára. Nagy szám a 400 felújított és felépített templom, de évente 7000 magyar reformátussal apad a két kerület lélekszáma. És ez a mi lelki szegénységi bizonyítványunk. Szegények vagyunk, de lelkiekben, hiányt szenvedünk, de emberekben, nélkülözünk, de szellemiekben.

A gyülekezeteknek ma már nem az gondjuk, hogy lesz-e új tető, hanem, hogy lesz-e egy olyan pásztor, aki nem folyamatosan az ajtó felől áll. Lesz-e ember, aki az élet alkonyán járó egyháztagok időszépítette történeteit a régiekről huszadjára is meghallgatja? Lesz-e ember, hogy ott, ahol csak a káté- és vallásórán beszélnek a gyerekek magyarul, azt az egy órát magyarul végigbeszélje. Lesz-e ember, aki végigjárja négy falu népét, hogy azok elmondhassák gondjaikat. Lesz-e ember, aki a „kívül belől leselkedő halál elől” az igéhez menekül, hogy sziklavára és rejteke legyen, neki és népének. Ebben szűkölködünk, itt vannak a legnagyobb hiányosságaink. Ilyen emberekre van szükségünk, erre a szolgálatra kell adományozd magad.
Ezt nem lehet fél szívvel. Az előzőekben felemlegetett statisztikáknak egy alapvetése, hogy egymás viszonylatában határoz meg tendenciákat. Azaz mindig valamihez képest kisebb vagy nagyobb egy arány. Ez azonban nem lehet Isten népének gondolkozása. A népszámlálás tabu Dávidnak, és nagy baj lesz belőle. Ugyanígy mi is, ha folyamatosan a világgal futunk versenyt, mindig le fogunk maradni. Ha mindig odakanyarodunk, hogy az IT-soknak 4x-5x nagyobb fizetésük van, pedig csak 3 évet végeznek, és a mérnökök csak a projektek ellenjegyzéséért kisebb vagyonokat tesznek zsebre, de nem látjuk és nem érezzük a szolgálatunk értékét és annak a mondatnak a csodáját, hogy Isten munkatársai vagyunk, akkor valóban minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Se pénz, se posztó. Se nagy fizetés, se szabadon viselt palást. Megtorpanni, elbizonytalanodni emberi dolog. De világosan látni kell, mit akarunk és döntést kell hozni, mert kétfelé sántikálni nem lehet, két úrnak szolgálni lehetetlen.

Ebben a nagy lelki szükséghelyzetben magatokat adományozhatjátok, hogy a pásztorra sóvárgó gyülekezetnek lelkészei legyetek. Az öreg, anyanyelvét törő szórványban jelekké lehettek, hogy Isten nem hagyja el népét, ott sem, ahol mások lemondanak róla. Jelenlétetekkel megmutathatjátok sok vidéki gyülekezetnek, hogy közelebb van az ég a földhöz, mint a falu a városhoz. És ezzel nemcsak egy szolgálatot teljesítetek, hanem az Isten iránti hálát is kiművelitek az emberek szívében. Aki oda tudja adni magát másoknak, aki tiszta szívvel mond le a világi javakról, hogy a mennyei kincsek őrzője legyen, az több mint egy fecske tavaszvárása, ott van az Isten országa. Az Isten után vágyó emberi lélek, megérzi, ha őt szerető pásztora akad, és Istennek ad hálát érte. Nemcsak egy szám leszünk, nemcsak egy munkavállaló az egyház stat-ján, hanem sokkal több.

Pál azt mondja, az adomány, amit a jeruzsálemi gyülekezetnek eljuttatnak, az az Isten iránti hálára indít. Azaz a segély több mint az pár összekuporgatott drachma, néhány hétre való eleség. Mindez Isten gondviselésének megnyilvánulása is. Így lehet a te életed is több, mint a számok összessége, mint heti 2-3 prédikáció, néhány vallás- és bibliaóra, napi adminisztráció. Minden tetted az örökkévalóságban visszhangzik majd, életed a végtelenbe tart, gondolatodnak Isten ad súlyt, létezésednek értelmet. Az adakozó szív megérzi, hogy több az élet, hogynem az eledel, a test hogynem az öltözet, és ahol két három ember gyűl össze az Ő nevében, ott elkezdődik az örökkévalóság, és a semmibe beleköltözik a minden, a végesbe a végtelen.

Nagy imádság:
Mennyei Édesatyánk, Megváltó Krisztusunk, Megelevenítő Szentlélek Istenünk! Hálát adunk neked igéd táplálékáért, az erősítő és biztató szavakért. Köszönjük, hogy szóltál hozzánk, de nem mint vádló ítélőszék előtt büntetést kérve a gonosztevőre, hanem mint jószándékú atya egyengeti fia sorsát, szeretettel tanítva és irányítva.

Adakozásról hallottunk, és bár a világon még mindig sok a szegény, mi nem vagyunk azok, mert a kenyér nem hiányzik asztalunkról, fedél van a fejünk felett, és ruha melegíti testünket. De nézz oda, ahol ez nincs így. Juttass eledelt az éhezőnek, vizet a szomjúzónak, házat a hontalannak, biztos célt a menekülőnek. Tégy ebben eszközeiddé, hogy ne csak szavakban gyakoroljuk a szeretetet, hanem egyházad példája és mutatója legyen az indulatnak, amely benned megvolt.
De nekünk is szükségünk van sok mindenre. Szegények vagyunk, de lelkiekben, hiányt szenvedünk, de emberekben, nélkülözünk, de szellemiekben. A világgal futunk versenyt, és csodálkozunk, hogy a világ fiai okosabbak a világosság fiainál. Töltsd ki ránk Szentelelkedet, hogy a tétovázó ifjúi lelket, melyet elbizonytalanít a világ talmi kívánsága és amelyet megterhel a feladat néhol nyomasztó volta, újra megerősödve álljon szolgálatod vállalására, s büszkén viselje a legkisebb falutól a legnagyobb városig palástodat. Adj erőt nekünk, hogy adni tudjuk magunkat, hogy fel tudjuk vállalni a kisebbségi sorsot, hogy a te néped mindig kevesebb, mint a világ sokasága.

Erre a szolgálatra te készíts bennünket. Tégy bölccsé bennünket tanítónkat, és adj szolgalmat és kitartást nekünk diákoknak. Adj erőt meglátnunk, hogy tanár és diák mind a te tanítványaid, és egy családnak tagjai. Az ősi kígyó méregfogát, mely a viszályt mételyezte közénk, te törd össze szájában. A gonosznak erőtlenüljön el keze, nyila tévesszen célt, az igazig még a szele se érjen.

Atyánk, a járvány tovább tombol, és újra és újra, így vagy úgy érint minket. Imádkozunk a betegekért, légy áldott orvosuk, gyógyulásuk hamar legyen. Őrizz meg bennünket és családunkat épségben, ne próbálj minket erőnkön felül. Adj igaz belátást nekünk, hogy amit megtehetünk, azt megtegyük, és a saját kényelmünk helyett a közösség javát tartsuk szem előtt. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál, de Urunk, kezd el már most felszámolni futárait, hívja vissza túlkapó szolgáit, ragályt és dögvészt, és diadalmaskodj Te mint húsvét hajnalán.

Köszönjük neked, hogy bizalommal imádkozhatunk hozzád. Hatalmad nagy, irgalmad végtelen, neved csodálatos. Áldunk Atyánk, hallgass meg bennünket a te Szent Fiad érdeméért. Ámen.