Prófétai imádság:
Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Köszönjük neked, hogy újra a te napod lehet, ismét téged imádni, megszólítani és dicsőíteni vonulhat fel eléd a nép, szolgáidnak tanuló fiatalok közössége, akik a te nevedet akarják tanulni, hirdetni és magasztalni! Ezekért állunk hát meghajtott fővel, de lelki szemeinkkel a mennyekbe tekintve.

Téged úgy képzelünk el, mint aki valahol a felhők felett cifra palotában laksz, egy trónteremben ücsörögsz és várod, hogy a nép kéréseit az ügyintéző Jézus eléd hozza. Bocsájtsd meg nekünk, ha képzeletünk ilyen képet farag, mert téged mindent összetartó és igazgató rendező Erő, minden dolgok végső Oka és Célja, Első és Utolsó, Elő és Ható másként meg nem ragadhatunk. De ezért adtál néhány héttel ezelőtt karácsonyt, hogy a kimondhatatlan szó legyen, és az ige testté, atyává és testvérré váljon. Te a beszélő Úr vagy! Szólj hát hozzánk ezen az istentiszteleten, és legyen itt is a szavakból Krisztus, a mondatokból a megváltás megjelenő műve, és vetüljön elénk országodnak bár halvány körvonala.

És ha megtestesülsz itt előttünk, tedd azt, amit életedben. Hirdesd, hogy elközelített a mennyeknek országa. Bocsájtsd meg a bűnt, orvosold a betegségek okozta szenvedést, vigasztald a veszteségek miatt veszteglő életeket. Tanítsd a tanítványokat, Szentlelked által erősítsd őket, és adj hatalmat bár a saját lelkünk felett, hogy a gonoszt messze űzzük magunkból, a vasatszaggató indulatok elcsituljanak, a fonnyadt tétlenséget váltsa fel egy határozott tenniakarás, és ne csak hajtogassuk, hogy békesség, békesség, hanem béketeremtőként lehessünk boldogok. Szólj hozzánk. Legyen ez a hely, ahol most vagyunk, mennyei palotádnak fogadó vendégcsarnoka, beszédednek hegye, vagy tanításod mezeje. Mi hegyet hágunk és lejtőt lépünk, csak hallhassunk téged. Teremtsd hát csendet bennünk és körülöttünk, hogy abban visszhangozhasson a teremtő szó.

Mi úgy szólítunk téged: atyánk. Az egyetemisták pedig hétvégén hazajárnak. Íme, most itthon vagyunk, hazajöttünk hozzád. Terítsd meg hát a vasárnapi ebéd igeasztalát nekünk, hogy elteljünk javaiddal, erőt kapjunk a munkához és a szolgálathoz, és főként beszélgessünk veled, aki sorsunknak szerzője és vezetője vagy, akinek hatalmad és erőd dicső, neved csodálatos, kegyelmed kimondhatatlan nagy! Hallgass meg bennünket Atya, Fiú, Szentlélek Isten! Ámen

Igehirdetés:

Egyházi beszédünkben jócskán szerepelnek a köznyelvben már alig használatos kifejezések. Olyanokra gondolok, mint kegyelem, irgalom, bűn. De ilyen a szenvedés főnév is a hozzá tartozó igével együtt. A hétköznapi életben nemigen tudok elképzelni olyan beszédhelyzetet, amelyre ez a válasz érkezne: szenvedek. Talán csak egy emelkedett közlésben, ott is szóösszetételként hangzana el: betegségben szenvedek. Szóval, mi nem szenvedünk. Mi stesszesek vagyunk, esz az ideg, érzelmi diszkonfortot élünk át, esetleg nehéz időszakon megyünk keresztül. De szenvedni nem szenvedünk. Mindez talán nem is csak nyelvi jelenség, hanem egyenes következménye annak, hogy mi jóléti társadalomban élünk. Éhesen akkor fekszünk le, ha belefeledkezünk a sorozatok darálásába, neadj Isten egy könyv olvasásába. Háború van ugyan körülöttünk, de az idősebb generációt leszámítva mi életünkben nem hallottunk puskadördülést, és a hírek képkockáit nem tudjuk megkülönböztetni a Call of Duty egyik cut scene-től. De ne értsetek félre. Azért nem tűnt el a szenvedés mint jelenség az életünkből. Jól tudom, hogy vannak köztetek is olyanok, akik krónikus betegségben szenvednek, elvesztették egyik vagy másik szülőjüket, vagy élére kell állítsák a garast, hogy a következő legációig kihúzzák valahogy. Csupán azt mondom, hogy ma már másként tekintünk a szenvedésre, és egy nagy szakadék tátong ennek kapcsán közöttünk és a Biblia között. Éppen ezért, hogy a szenvedésről szóló igehirdetés ne maradjon csak amolyan templomi tanulság, vénasszonyos vigasztalás, meg kell néznünk mit is ért szenvedés alatt az 1Pét, mihez áll ez legközelebb a mi életünkben, és milyen tanítást vihetünk magunkkal ennek kapcsán.

Péter első levelének központi témája a szenvedés. Ahogy közeledünk a most felolvasott igéhez a levél szövegében újra és újra előjönnek a különféle megpróbáltatások, a különböző csoportok hányattatásai: a nép nehéz sorsa zsarnok uralkodói miatt, a szolgák sanyarú állapota elnyomó uraik miatt, az asszonyok elnyomott helyzete a rajtuk uralkodni vágyó férjük miatt. És ebben a sorban jutunk el a most felolvasott alapigéhez, amely a keresztyének szenvedéséről beszél. Itt tulajdonképpen azt vezeti fel az ige, amit a 1Pét 4-ben fog ismét kifejteni, hogyan viseljék el a keresztyének az őket ért atrocitásokat. A szakirodalom azonban sokat foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy milyen keresztyénüldözések állhatnak a felolvasott textusunk hátterében. Lehet nem is konkrét üldözésekről van szó, csupán a pogány világ rosszallásáról egy olyan életformával szemben, amely sok mindent megtilt, egyszerűséget és mértéktartást hirdet a pax romana egyre teljesedő paradicsomában.

Csakhogy az az ige igazságról, rágalmazásokról, kérdezgetésekről talán éppen kihallgatásokról beszél, amellyel szemben a keresztyéneknek szelíden és tisztelettudóan kell megfogalmazniuk apológiájukat, védőbeszédüket. A jogi életből származó kifejezések alapján nagy valószínűség szerint keresztyénperekről van szó, méghozzá olyan tárgyalásokról, ahol a hívőket nem valamilyen elkövetett bűnük alapján fogták perbe, hanem csupán azért mert keresztyének. Kisázsiában, ahol a levél címzettjei éltek, talán már Domitianus uralkodása alatt majd dokumentáltan a II. század eleje óta voltak keresztyén perek. Ezek fényében, akik a halálbüntetés fenyegetése ellenére, háromszori kérdezés után is kitartottak keresztyén hitük mellett, azokat kivégezték, míg azok, akik tömjéneztek a császár szobra előtt és káromolták Krisztus nevét, szabadon elmehettek. Az 1Pét tehát mindamellett, hogy a keresztyénekkel szembeni általános idegenkedést tematizálja, valószínűleg az első kisázsiai keresztyénperek kapcsán beszél a szenvedésről, amikor az igazság megvallásáról és a gonosz cselekvése helyett a jót cselekvők szenvedéséről beszél.

Az igénk alapgondolata tehát a keresztyénüldözés. Néha hallom, hogy azt mondják, hogy a 21. században a keresztyénség a legüldözöttebb vallás. Persze kérdés az ilyen felsőfokot alkalmazó axiómák megfogalmazásakor, hogy mit nevezünk üldözésnek, és milyen szempontok szerint lehet azokat objektíven megmérni. Az azonban mégiscsak elgondolkoztató adat, hogy a Open Doors szervezet sokat idézett adatai szerint 2024-ban a világ különböző pontjain 365 millió keresztyént ért valamiféle atrocitás a hite miatt (Az adatokat tartalmazó cikk itt érthető el: https://www.opendoors.org/en-US/persecution/countries/). Ez a diszkriminációtól kezdve a brutális kivégzésekig mindent magába foglal. Egy másik statisztika szerint 2021-ben 198 vizsgált ország közül 160 országban üldözték a keresztyéneket. De a második helyen rögtön az iszlám áll, akiket 145 államban ért hátrányos megkülönböztetés, vagy tettlegességig elmenő erőszak. A harmadik helyen a zsidók állnak 93 országgal. (Az adatokat tartalmazó cikk itt érhető el: https://www.pewresearch.org/religion/2024/03/05/harassment-of-religious-...) Európában 2023-ban 2444 keresztyének vagy tulajdonuk ellen elkövetett bűntényről van tudomásunk (Az adatokat tartalmazó cikk itt érhető el: https://religiousfreedominstitute.org/in-time-for-red-wednesday-new-repo...). Ráadásul a számok növekvő tendenciát mutatnak. Mindenféle vallással szemben egyre nő az intolerancia. Adná magát, hogy ennek fényében tárgyaljuk a levél kijelentéseit, és magunkat is besoroljam a szenvedő keresztyének közé, és azt mondjuk, amint teszik is némelyek, hogy mi egy veszélyeztetett népcsoport tagjai vagyunk. De ez óriási csúsztatás lenne. Nekem nincs képem magamra teríteni a Nigériában halálra kínzott papok véres reverendáját. Miért? Mert nekem és az itt lévőknek mind a keresztyénségünk kenyérforrás vagy az lesz. Államilag támogatott fizetésem van, egy takaros belvárosi szolgálati lakásban élek, amire nem festenek felfordított keresztet, és ha valamilyen helyen bemutatkozom, és azt mondom, hogy teológiai tanár vagyok az emberek nem fordítják el a fejüket, hanem a legtöbb esetben az értelmiségi körökben nyitott érdeklődésre találok.

De amit elmondtam általánosítható a 21 századi református lelkészekre is. A falusi parókiák a régi nemesi kúriák hangulatát idézik. Ha a lelkész betoppan a polgármesteri hivatalba megsüvegelik, és legtöbb esetben még a többségi vezetők is hellyel és kávéval kínálják. Terveink és projektjeink részben vagy egészben európai, magyarországi és romániai közpénzekből valósulhatnak meg. Közép és Kelet-Európában, szociológusok mondják, az egyházak társadalmi pozíciójának megerősödéséről beszélhetünk. Igen messze vagyunk, hála Istennek, a keresztyénperek valóságától.

Azonban azt sem akarom eltagadni, hogy van egy növekvő keresztyénellenes hangulat, amely azonban nem alaptalan. Európai szemmel nézve van a keresztyén tömegeknek valóban egy olyan nemzetbiztonságot érintő hatalma, amelyet nem szabad elhanyagolni. Azt hiszem érthető, hogy miért bélyegeznek meg bennünket némelykor, ha keresztyének, lelkészek olyasmiket propagálnak, hogy én nem oltom be magam, hanem imádkozom. Amikor azt látjuk, hogy emberek azért szavaznak inkompetens személyekre, mert keresztet viselnek a nyakukban, vagy templomból kifelé jövet filmeztetik magukat. És megvallom őszintén, engem is elfog a szekunder szégyenérzet, amikor sok helyen nagy tömegekben ez a keresztyénség: covid-és evolúciótagadó, laposföldhívő, homofób, rasszista, dezinformált, könnyen megvezethető emberek csoportja. Nem az ezeket érő jogos ellenvetésekről beszél az 1Pét, amely arról ejt szót, hogy semmiképpen se úgy vádoljanak bennünket, hogy annak jogos alapja legyen. Csak a keresztyénsége miatt ártatlanul szenvedő hívőre érvényes, hogy boldog.

Ha szenvedtek az igazságért boldogok vagytok. Ez a Mt-i boldogmondásra emlékeztető kijelentés, amely szintén egy boldogmondás, Krisztusra irányítja a figyelmet. Nem azért boldogság az igazságért szenvedni, mert az valamiféle belső megnyugvást ad, valamiféle felsőbbrendű helyzetbe hoz az igazságtalanokkal szemben, az igazság eszméje által majdhogynem szentté nemesít, hanem azért, mert mindez Krisztusért történik, és a krisztusi sors megnyilvánulása. Krisztus is ártatlanul szenvedett a gonoszok keze által. Az előző fejezetben ezt meg is fogalmazza: „ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében. 21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:” (2,20–21). A szenvedés által Krisztussal kerülünk egy misztikus sorsközösségbe, amely lehetőséget teremt Isten erejének megtapasztalására, hogy a múlandó test gyötrelmei között megsejtsük az örökkévaló boldogságot. Ezért boldogok a szenvedők.

Mindez abban a reménységben gyökerezik, amelyről számot kell adnia a keresztyéneknek. A hívőket a keresztyénségük miatt üldözik, de épp a keresztyénségük ad erőt nekik az üldözések elhordozásához. A keresztyénség tartalma miatt megvetendő a pogányok számára, de ez a tartalom ad reményt, amely átformálja az életet. Ez a reménység felszabadít a félelem alól és megerősít a hitben. Ezt fejezi ki az az Ézs-i idézet, amelyet lekcióként is felolvastam, és amelyet mindenféle bevezetés nélkül fogalmaz levelébe a szöveg: fenyegetésüktől ne ijedjetek meg, Krisztust tartsátok szentnek. Arról külön előadást lehetne tartani, hogy hogyan idézi az 1Pét az amúgy is nehezen értelmezhető Ézs-i szöveget. Hogy mit akart mondani Ézs eredetileg a szöveggel az most maradjon nyitva, de az 1Pét valószínűleg úgy értelmezi, hogy a próféta arra biztatja hallgatóságát, hogy ne féljen az ellenségtől, hanem Istenben bizakodjon. Se az asszíroktól, sem az arám-izráeli koaliciótól nem kell tartani, hanem Isten kell legyen az első.

Fontos azonban tudatosítani, hogy a levél tisztában van a keresztyénüldözések drámai, tragikus valóságával. Nem megszépíteni akarja a szenvedést, hogy milyen nagy boldogság is lenne a hitért meghalni, hanem éppen a menny boldogságával biztatja a hitük mellett kitartó szenvedőket. Mindazonáltal nagy indentitásválság lehetett ez a korabeli gyülekezetek életében. Nem azért bántanak, ítélnek el, amit tettem, hanem aki vagyok, ami vagyok, amin nem tudok vagy nem akarok változtatni. Az emberiség legszörnyűbb bűnei közé tartoznak az ilyenfajta tettek, amikor valakit számazásáért, bőrszínéért, gondolkozásmódjáért üldöznek. De mit kezdjünk ezzel, ha a mi helyzetünk, annak fényében, amit az előzőekben elmondtam, ilyen rózsásan fest?

Nem kell nagy prófétának lenni ahhoz, hogy tudjuk mindez változni fog. Mind megbecsültségében, mind megfizetettségében, mind társadalmi hatását tekintve a lelkész helyzete át fog alakulni. Gyűlnek a fellegek, nagy vihar készül. Hamarosan fújni fog a szél, és hamar elválik az ocsú a búzától. Félek, ha most egy fegyveres betoppanna, és azt mondaná, hogy fő és jószágvesztés terhe mellett vallhatjuk csak meg a hitünket, míg szabadon elmehetünk, ha egyetlen mondattal megtagadjuk a Krisztust, üresen maradna a terem. És a kérdés, ha nem is tevődik még ma fel ennyire élesen, előbb vagy utóbb mégiscsak aktuálissá válik, hogy kiben van annyi áldozatkészség, lemondásra való hajlam, hogy a szórványban legyen lelkész, hogy az elöregedő falut közösségként elkísérje utolsó útjára, hogy gyermekeit és családját komoly áldozatok árán tanítassa és lássa el a nagyvárosoktól távol. Tudsz-e valamiről is lemondani azért, hogy Krisztust követed? Van-e benned annyi reménység az örökélet felől, hogy odatartsd arcod a verőknek, hogy gyalog menj el a második mérföldútra? Ezt csak egész emberként lehet. Ha az egyháznak kudarcot kell vallani, mert most ez jön, akkor valljunk kudarcot Krisztussal és Krisztusért. Ha meg kell szakadni, akkor szakadjunk meg megvallva a hitünket. Menjünk ameddig a lábunk bírja, küzdjünk körömszakadtáig, ne hagyjuk elveszni a Krisztus ügyét.

Félreértés ne essék. Nem valamiféle szent háborúra hívlak fel benneteket a pogányokkal és ideológiákkal szemben. Mert az ige arról beszél, hogy az apológiának szelíden és tisztelettudóan kell történnie. A keresztyénség sohasem valami ellen irányul, hanem mindig valami mellett foglal állást. Ez pedig nagy különbség. Harcai, ha vannak, csak védelmi háborúk, és sohasem támadások, és a textus meggyőződése is az, hogy a gonoszt jóval kell legyőzni, bocsánat: meggyőzni. Legyünk hát olyan közösség, amely jó cselekedeteivel, minden elárasztó és meghaladó tisztaságával, alkut nem ismerő egyenes tanításával elmossa a gonoszt a világból, amely mellett eltörpül minden emberi kicsinyesség és önző akarás. És ha szenvedni kell, véssük eszünkbe, sokkal jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata. Az ilyen szenvedés az örökkévalóság boldogságát munkálja ki az életünkben. A szenvedéssel szemben Krisztust szenteljétek szívetekben. Ámen.

Nagy imádság:
Kegyelmes Atyánk, érettünk szenvedő Krisztus, minket nyomorúságainkban megvigasztaló Szentlélek! Köszönjük neked, hogy igéd terített asztalával vártál házadba minket, hogy megelégítessünk javaiddal, elteljünk jóságod gyümölcseivel. Ma vigasztalni és bátorítani akarsz minket a szenvedések közepette. Köszönjük neked, hogy a keresztyénüldözés, az, hogy nevedért gyalázzanak és halálra keressenek bennünket, csak múltból felsejlő foszladozó emlék, letűnt korok jelenre vetülő sötét árnyéka, vagy pedig távoli vidékek szomorú híre. Akárhogy, mind, aki a te nevedről neveztetik, testvérünk, akikről gondolkozni és gondoskodni hívő hivatásunk, keresztyéni kötelezettségünk. Óvd meg hát a nevedért szenvedőket. A tieidre támadók fegyverét törd össze, terveit hiúsítsd meg, Bábel-tornya legyen minden építésük. Akik sebet kapnak, életükkel és vagyonukkal fizetnek azért, hogy hozzád naponként fohászkodnak, legyenek mindig előtted. Vigasztald és erősítsd őket, az örökélet boldogságát ragyogtasd az igazságért szenvedőkre. Ha mártírként szólítod őket magadhoz, kiontott vérük öntözze Anyaszentegyházad, hogy az bő gyümölcsöt teremjen. Áldd meg és növeld Egyházadat, tartsd meg híveidet

A hit harcosaival szemben mi itt fülig pirulunk, ha megmérjük leheletnyi hitünket. Mi már a teodíceát emlegetjük és igazságtalanságot kiáltunk, ha emberek másként gondolkoznak mint mi, és nem hajolnak meg akaratunk előtt. De engedd meglátnunk, hogy nincs ellenünk, aki nincs mellettünk (Mk 9,40 vö. Mt 12,30; Lk 11,23). Adj bölcsességet, hogy a szolgálatunkat ne harcként, hanem tanúságtételként éljük meg. Óvj meg a hitetőktől, ne engedd, hogy nevedet miattunk gyalázat érje, és ne engedd, hogy saját konokságunkat, világról alkotott elgondolásunkat összetévesszük akaratoddal, az általad teremtett világgal.

Urunk, kegyelmedből hozzászoktunk a jóhoz, és nemhogy lemondani nem tudunk, de világtól lemaradni nem akarunk. Mérjük magunkat egymáshoz, kortársainkhoz, egy magunkban dédelgetett ideálhoz, és soha nem a mindenséghez. Adj belénk alázatot, erőt, hogy elszenvedjük egymást, örömnek tartsuk, ha nevedért sérelem ér minket, de mindenekelőtt elmenjünk a tiedhez és úgy és ott fogadjuk el őket, ahogy vannak. Engedd, hogy a gyülekezetek ne az önmegvalósítás helyszínei legyenek a szemünkben, hanem a kegyelem tere, ahol nekünk igéd fényével kell ragyognunk. Adj ebben a szolgálatban olyan embereket mellénk, akik erősítenek, könnyítik terheinket, kötözik sebeinket, és nem maguk az akadályai az értetted égő szeretetnek.

Erre a szolgálatra készíts bennünket. Így vezess bennünket az új évben és a vizsgaidőszakban, amikor különösen sok a buktató. Engedd megérznünk, hogy nekünk a tanulás készülés, az olvasás szolgálat, az egymás elfogadása kötelesség, a szeretet alapvető cél. Így lépjünk minden nap egyet feléd, közeledjünk egymáshoz és alkossunk igaz közösséget, amely jóságával, tisztaságával és egyenességével vezet hozzád minden embert. Egyházad legyen olyan hely, ahol „van tisztelete a személynek és a szónak. Ahol azt, hogy olyan vagyok, amilyen, és azt gondolom, amit, előlegképpen méltányolás övezi.” (Konrád György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor c. műve nyomán). Jóval győzd meg a gonoszt, te tiszta jóság, megtestesült kegyelem, kifogyhatatlan irgalom, üdvösséget szerző akarat, Atya, Fiú, Szentlélek Isten. Ámen.