A kommunikáció világában élünk, naponta több millió üzenet kering a nagyvilágban, emailek és hangüzenetek, reklámok és motivációs kisfilmek sokasága jön szembe velünk a világhálón, találnak meg személyes üzenetben, pont nekünk címezve.
Csak felületesen érintenek ezek az üzenetek, vagy a mélyre hatolnak? Egy-egy hatásos üzenet átadásánál egy-egy komoly csapat áll az egyszerűnek tűnő üzenet mögött, hogy abban minden szó és kép a helyén legyen, hasson az érzelmekre és az értelemre egyaránt, megérintsen az üzenet mondanivalója.
A karácsonyi történetben is egy ilyen profi üzenetátadásnak, kommunikációs iskolapéldának lehetünk a tanúi.

Egy angyal, egy isteni küldött megjelenik a pásztorok között és átad nekik egy üzenetet. A megrettent szívű pásztorok hallják az örömhírt, majd látják az angyalok sokaságát és hallják az ő Istent dicsőítő éneküket: Dicsőség a magasságos mennyben Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Majd az üzenet hatására elindulnak, megkeresik a megszületett gyermeket, a Messiást és ők is a maguk rendjén angyalokká válnak, isteni küldöttekké, akik dicsőítik és dícsérik az Istent és továbbadják az örömhírt Jézus születéséről.

Hogyan történt ez a kommunikációs csoda? Mik voltak az előzményei, mik voltak a lényegesebb pontjai?
Az angyal a pásztorokat kereste meg, akik künn tanyáztak a mezőn és vigyáztak éjszakán az ő nyájuk mellett.

A karácsonyi ünnep egyik kulcsszava az a keresés. A napkeleti bölcsek messze földről indulnak el, hogy megkeressék a Messiást, Heródes halálra keresteti a megszületett gyermeket, a pásztorok a megélhetésüket, a kenyerüket keresik a nyájuk mellett, majd miután az angyal megkereste őket, azután ők is elindultak, felkerekedtek, hogy megkeressék a Messiást. Emberek indulnak el, hogy megkeressék a Messiást, hogy megtalálják Istent és közben mindezt megelőzve, Isten indul el, hogy megkeresse az elveszett embert, egy kisgyermek formájában közel jött, hogy mi a titokzatos, fenséges Istent, az ő hatalmas szeretetét, amivel hozzánk fordult, amivel irányunkban van, megérthessük. Megkeresett minket embereket, hogy a mi istenkeresésünk ne legyen hiábavaló. Nagyobbacska gyermekként az elrejtett karácsonyi ajándékokat kerestük a lakásban. Jó volna ha ezzel a gyermeki lelkülettel tudnánk keresni ma is Isten elrejtett ajándékait az életünkben. Mert ott vannak ezek is, a hétköznapi csodák, a bátorító üzenetek, a megélt találkozások, amikor egy-egy közösségi alkalomban érezzük Isten jelenlétét is.

Az angyal, Isten küldötte, a mezőn szólította meg a pásztorokat, nem a város fényességében. Ma, amikor beszélnek a nagyvárosok, civilizációk fényszennyezéséről, akkor értelmezhetjük ezt úgy is, hogy az angyal a természetben szólította meg a pásztorokat, de úgy is értelmezhetjük, hogy a munkájuk mellett szólította meg őket. A hétköznapi rutinban is közel jöhet hozzánk Isten angyala. Néhány héttel ezelőtt az autónk műszerfalán kigyúlt egy körte és sejtettem, hogy valami gond lehet, mert addig ezt nem láttam, félrehúztam és az autó könyvében tanácstalanul kerestem, hogy mi lehet a baj. Egyszercsak egy embert láttam közeledni és megkérdeztem tőle, hogy ért-e az autókhoz, tudna-e segíteni. Szabadkozva azt válaszolta, hogy nem igazán, de aztán kiderült, hogy éppen van nála egy olyan kütyü, amit az autó műszerfalához csatlakoztatott és a telefonján leolvasta, hogy mi a hiba és láss csodát, az autó megjavult. Hiszem, hogy egy autószerelő angyala volt Istennek, aki ebben az adventben közeljött hozzám. Milyen jó, hogy megláttam és volt bátorságom megszólítani.

A pásztorok lehet, hogy csak a biztonságot keresték, az éjszakai sötétségben, a rájuk leselkedő veszedelmek közepette, a bölcsek már céltudatosan valakit kerestek, mások az életük értelmét, a boldogságot, keresik, talán meg sem tudják fogalmazni, hogy mit keresnek csak érzik, hogy valami, valaki hiányzik életükből. Azt láthatjuk, hogy többféle úton lehet elindulni, és Istenhez érkezünk. Niels Bohr a matematikusok és a teológusok.

Néhány hete halt meg Balázs Fecó énekes, zeneszerző és a halála után valaki az ő szerzeményét idézve azt mondta, hogy ez a 2020-as év a csönd éve volt. Mert nem voltak koncertek, nagy fesztiválok, mert rendre, nagyon sok művész, zenész meghalt. Ez a csönd éve volt. De a csöndben lehetőségünk van meghallani Isten szavát. A sötétségben meglátni az ő fényességét. Nem, mintha a város fénye elnyomhatná az Isten dicsőségét, de bizony megvakíthat minket annyira a város fénye, hogy más fényt ne lássunk az életünkben.
Úgy gondolom, hogy ez a 2020-as év a félelem éve is volt. Féltünk a vírustól, aztán szép lassan a másik embertől, aki terjeszti a vírust. Nagyszülők félnek unokáiktól, emberek nem mernek egymással találkozni, megcsappant az istentiszteletre járók száma. A félelem minden szinten átszőtte az életünket.

A pásztorokra mi úgy gondolunk, hogy jól megy dolguk. Elég ha csak az énekre gondolunk: a juhásznak jól van dolga, egyik dombról a másikra terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú vagy gond nélkül éli világát. Pedig sokmindentől félhetnek ők is, a magányosságtól, a családtól távol vannak a mezőn, a sötétségben érkező veszedelemtől tartanak.
Retteg a szegénytől a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.(József Attila: Hazám)

Itt, alapigénkben azt olvashatjuk, hogy Isten jelenlététől rettennek meg. Milyen érdekes ez az ellentét, ami ebben a két képben felsejlik, az angyaloktól megrettennek, Isten dicsőségének fényétől megrémülnek és a jászolban fekvő gyermektől, az emberi formát öltött Istentől megnyugszanak, örülni kezdenek, ők maguk is hírvivővé, Isten küldöttjeivé válnak, örömüzenetet hirdetnek.

Az egyéni öröm, így lesz az angyal üzenetének megfelelően egy egész nép öröme. Mert a megtapasztalt istenélményt tovább kell mondani, nem lehet önző módon megtartani. Ez az öröm kiűzi a félelmet. Ez a bizonyosság, hogy nekünk Megváltónk van, megszabadít a félelem állapotától, attól, hogy rettegjünk és önmagunkba zárkózzunk.

Ebben a járványhelyzetben, amiben ez az évünk eltelt, a különböző félelmek mellett, a betegségtől, a haláltól, a bizonytalanságtól, a munkahely elvesztése miatti félelem mellett talán a bezártságot, az elzártságot éltük, éljük meg a legrosszabban. Még hogyha ilyen szép megnevezést is adnak neki, hogy szociális távolságtartás (distantare sociala), az hogy nem lehetünk úgy közösségben, mint korábban, nem ölelhetjük meg egymást, nem foghatunk kezet, nem puszilhatjuk meg egymást, ha rég nem látott ismerősökkel találkozunk csak még inkább nehezebbé teszik helyzetünket, erősítik félelmünket. Ha őszinték vagyunk, akkor viszont azt is be kell vallanunk, hogy még a járványhelyzet előtt elindult bennünk ez az eltávolodás egymástól és az elidegenedés Istentől. Nem a járvánnyal együtt kezdődött ez életünkben, az csak hangsúlyosabbá tette ezt az eltávolodást és elidegenedést. Az individualizáció, hogy csak az fontos, ami engem érint, csak az érdekel, ami számomra fontos, csak a magam érdekében hozok áldozatot és a közösség, a másik ember nem érdekel, ez ott van kísértésként és bűnként mindannyiunk életében.

A félelem ellentéte a bátorság és az öröm ellentéte a szomorúság. Évekkel ezelőtt, amikor még óvodás korú fiam volt, elvitték őket korcsolyázni és én is mint szülő velük tartottam. A fiam, jóllehet először volt korcsolya a lábán, bátran elindult, ha le is esett, felállt és önfeledten élvezte azt, hogy siklik a jégen. Több ovistársa viszont nem merte elengedni a palánkot és ott vacogtak a jégpálya szélén. A végén megdicsértem a fiamat, hogy olyan ügyesen korcsolyázott és kérdeztem tőle, hogy hogy sikerült neki, hiszen először volt korcsolya alábán. Azt válaszolta, tudod apa, azért sikerült, mert nem engedtem, hogy legyőzzön a félelem. Sokszor eszembe jut ez a tanítás, ez a bölcsesség, amit egy gyermek mondott egy felnőttnek. A világ történéseit nem tudom irányítani, a járványt nem tudom megállítani, de az az én döntésem, hogy hagyom, hogy a sok rossz hír megbénítson és átengedem az irányítást életem fölött a fortélyos félelemnek, vagy nem engedem, hogy legyőzzön a félelem és örülök az Istentől ajándékba kapott életemnek.

Az első karácsonykor a gyermeki formát öltött Isten üzent a felnőtt emberiségnek. A karácsonyi történetben annak lehetünk tanúi, hogy a pásztorok a félelem állapotából eljutottak az öröm állapotába. A kettő között levő angyali üzenet volt az, ami elvezette őket a megszületett Jézushoz. És a Messiással való találkozás megváltoztatta életüket, örvendezni kezdtek és bátran továbbmondták a megtapasztalt örömüket.

Ezt a csodát élhetjük át mi is, ha így tudjuk hallgatni és meghallani Isten szavát. A félelem állapotából az öröm állapotába ma is Istenen keresztül vezet az út. Ő tud kivezetni a félelmeink kötelékéből egy örvendező életbe már itt a Földön is. Engedjük, hogy ő szóljon hozzánk, legyen áldott találkozásunk vele ezen az ünnepen is. Ámen