Mélyen tisztelt ünneplő közösség! Kedves Testvéreim!

A Reformáció 500-dik évfordulóján itt állunk Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézetünk megújított belső udvarán. Közel 600 lelkipásztor ad ma hálát azért, hogy ebben az Alma Materben tanulhatott. Verbum caro factum est. Az Ige testté lett. Olvashatjuk a Teológia dísztermének szószéke fölött János evangéliumának legtömörebb, az egész üdvtörténetet összefoglaló mondatát. A szájhagyomány szerint Szász Domokos kérésére került ez a mondat a terem fókuszpontjába. Azon kortársainak akart üzenni vele, akik ellenezték a kolozsvári Teológia meglapítását: Íme, minden ellenszél, egyházpolitikai küzdelem, személyeskedő gáncsoskodás ellenére a terv megvalósult, az épület áll, a tanári kar kinevezésén megszáradt a tinta és a hallgatók egy része már beiratkozott, az ötlet, a gondolat, az álom testté lett. A liberális beállítottságú Szász Domokos teológiai látásába tökéletesen beleillik az igehely ilyetén értelmezése. A felirat mégsem tekinthető a liberális teológia torzszülöttének, vagy egyházpolitikai viták kőbe vésett emlékének. Sokkal inkább a néhai püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az Ige testet öltött, legelőször Krisztusban, utána pedig az első pünkösdkor az Egyházban. Az Ige testté lett a Reformáció idején is, amikor lelkes prédikátorok Isten beszédét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé. A felirat tehát nemcsak az Evangélium summája, hanem egyszerre a drága bibliai–reformátori örökségünkhöz való töretlen ragaszkodás, és jövőbe néző, reménykedő útmutatás, hiszen a testté létel, a megváltás ténye volt és lehet az egyetlen kapaszkodó a legnehezebb időkben is.

Az Ige testté lett, Krisztus földi testévé, Egyházzá. És mi hisszük, hogy a nagy egyetemes Egyház része az 500 éves protestantizmus, valamint a protestantizmus keleti bástyája, a mi egyházunk az Erdélyi Református Egyház is. Ez az intézet ennek az egyház-testnek lett nemcsak egy darabja, hanem tükörképe, egyszersmind élesztője, katalizátora is, amely úgy őrizte és őrzi az örökséget, hogy közben jövőbe néz és jövőt épít.

A II. Helvét Hitvallás, amelyet több mint 450 esztendeje fogalmaztak meg s amelyet mi is hitvallásunknak tartunk,így fogalmaz: „A szent összejöveteleken tehát hallgasson el minden idegen nyelv. Az összejöveteleken mindent a nép nyelvén kell előadni, hogy a helybeli emberek megértsék azt.” (II. Helvét Hitvallás XXII. fejezet). Ez az alapelv erős gyökereket vert a magyar protestánsokban, olyannyira, hogy a mai napig azonosságuk megőrzésének erős fegyvere. Így az a nyelv, amely megvetett és lenézett volt, máról-holnapra szakrális nyelvvé válik és milliókat szabadít fel a kisebbrendűségi érzés alól. Anyanyelvű oktatásunk nélkül ismét koldusokká válunk, ezért a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatában érhető el. Meggyőződésem, hogy a romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát. A 200. éve született Arany János: Civilizáció című versében szavai ma is meglepően jól ragadják meg a lényeget, igazságukat mai mindennapjaink bizonyítják a legjobban. A világ úgy tűnik, ebben a tekintetben nemigen változott: íme a vers:

„Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb ha mi csínyt tesz,
Összeül és - helybehagyja.”

Közösségként való fennmaradásunk egyik feltétele, hogy az erőszakkal vagy fondorlatos jogi határozatokkal – ahogyan a költő mondja háborúban vagy értekezletek általi helybenhagyással – eltulajdonított intézményeinket visszaszerezzük, ha pedig ez nem megy, akkor ezeket az intézményeket újra kell építeni. A másik feltétel pedig a közösségünk önmagát reprodukáló, újrateremtő erejében rejlik.
Igen tisztelt Miniszterelnök Úr! A mostani együttlétünk alkalmat ad arra, hogy megköszönjük azt a támogatást, amit az Anyaországtól kaptunk az elmúlt években. Száz év óta ezt senki nem tette meg velünk. Az is igaz, hogy erre csak az Európai Unióban kerülhetett sor, amely a tőke és az eszmék szabad áramlását garantálja. Köszönjük azt, hogy nem holmi revizionista lázálmokat kergetünk közösen, hanem abban segítenek, amit mi kérünk, tudniillik azt, hogy megmaradhassunk itt ezen a földön nyelvünkben, kultúránkban, hitünkben.

Találkozásaink alkalmával gyakran visszatérő kérdése a Miniszterelnök úrnak, hogy „püspök úr, megéri-e ma Erdélyben magyarnak lenni?” Hogyan lehetne erre a kérdésre igennel válaszolni, hogyha már a gyermekeink is úgy kell felnőjenek, hogy az egyházi tulajdonban lévő iskolaépületek omladoznak, dohosak, és gyengébben felszereltek. Hogyan lehetne igennel válaszolni, amikor apáink örökégét elveszik és még börtönbe is zárnak, mert mertük azt visszakérni. Nem csodálkozhatunk azon, hogyha ilyen körülmények között itthagynak gyermekeink. Mi, akik ma itt állunk tudomásul vesszük Arany János által fent említett „Értekezletek” döntéseit és lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk. De a fent említett protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni a másodrangúságot. Ezért is fontos, hogy nekünk is legyen ilyen intézetünk, iskoláink, óvodáink.

Szász Domokos édesapja, Szász Károly 1822-ben, a Nagyenyedi Kollégium 200. jubileumán „Erdély legszebb szülöttének” nevezte az intézményt. Valószínűleg nem gondolta, hogy 73 év múlva fia egy másik lelkészképző főiskola alapításánál bábáskodik. Ha Enyed Erdélyünk legszebb szülötte, akkor a Kolozsvári akadémia Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképpen Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ma ezért adunk hálát.

Azt kívánom, és azért imádkozom, hogy Teológiánk és egyházunk soha ne tévessze szem elől a reformátori örökséget, a testté lett Igét, Krisztus járjon ennek az egyetemnek a folyosóin, óráin, istentiszteletein, és hosszú évszázadokon keresztül hangozzék fel tanár és diák, lelkipásztor és lelkipásztor-jelölt ajkán a fohász: Úr Krisztus, lakozz közöttünk, látni akarjuk dicsőségedet, hogy erőt, hitet és reményt meríthessünk belőle.
1895-ben, a Teológia első évnyitóján Szász Domokos azt mondta a tanároknak: „Én felépítettem a falakat, önök töltsék meg lélekkel”. Mi újraépítettük és továbbépítettük a falakat, Rektor úr, önök töltsék meg lélekkel.