H. de Lubac (1896–1991) a 20. század egyik legjelentősebb római katolikus teológusa, az ún. „új teológia” (nouvelle théologie) vezéregyénisége. A francia jezsuita gondolkodónak oroszlánrésze volt annak a döntő személetváltásnak az előkészítésében és elfogadtatásában, ami a II. vatikáni zsinat nyomán bekövetkezett a katolikus egyházban. Hatalmas munkásságának főbb témái: istenhit és ateizmus, a természet és természetfeletti viszonya, Teilhard de Chardin munkássága, a Szentírás és hagyomány, az egyház valósága. Előadásomban az első problémakört vizsgálom de Lubac művei alapján: Le drame de l’humanisme athée, Athéisme et sens de l’homme, Sur les chemins de Dieu, Paradoxes stb.