A többszörösen kisebbségi helyzetben lévő erdélyi reformátusság népegyházi keretek között él. A kisebbségi helyzet következménye a felekezeti és nemzeti identitás erőteljes összefonódása. Ez nagymértékben meghatározza az egyház és lelkipásztor társadalmi szerepvállalását. (1) A népegyházi jellegből adódik, hogy a gyülekezeti tagok nagy részének a szemében az egyház egybeesik a lelkipásztor személyével. Ez még erőteljesebben érvényesül az egyház és a lelkipásztor társadalmi szerepvállalása tekintetében. Az egyház, legtöbb esetben a képviselője (lelkipásztor) révén van jelen a társadalom színpadán; a közéleti eseményeken, és ünnepségeken, ahol jó esetben Igét hirdet, de gyakran csak félreismerhetetlen módon jelen van, aláhúzva ezzel az egyház társadalmi szerepét. A látszólag fontos jelenlét a legtöbb esetben csak reprezentáció. A valóságban a szekuláris társadalmat és az elvilágiasodott egyháztagokat már nem érdekli az egyház véleménye. (2) Napjainkban ismét a vallás térvesztésének vagyunk a tanúi. Az istentisztelet-látogatás látványosan visszaesett, az értelmiség eltávolodott az egyháztól, az ifjúságot nem lehet az egyház vonzáskörében tartani. Az egyház és a lelkipásztor véleménye ismét a templom falai közé szorult; tulajdonképpen nem kíváncsi rá a társadalom. Az is megállapítható, hogy nem az egyház hat a társadalomra, hanem a társadalom alakítja és erőteljesen befolyásolja az egyház és a lelkipásztor szolgálatát. Éppen ezért az egyház és társadalom kapcsolatában ismét meg kell keresni az Isten igéjéhez igazított egészséges egyensúlyt. Csak az isteni megbízatást felismerve és annak engedelmeskedve fejtheti ki az egyház a kovász-szerepét és hathat pozitívan a társadalomra.