Ez az előadás azt kívánja szemléltetni, hogy a különböző helyzetben és korokban megfogalmazott – mégoly nagymúltú – hitvallások tételei is nyitottak a további értelmezés előtt. Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica. Némileg meglepő Bullinger hitvallásában a krisztológiai meghatározás általam kiemelt része, miszerint az örökkévaló Isten örökkévaló Fia a mindenkor szűz Máriától született. A mai protestáns közvélemény ugyanis a reformátori szemléletet ebben a kérdésben azzal az exegetikai értelmezéssel azonosítja, mely az evangéliumokban szereplő Jézus testvérei kifejezésen az Úr valóságos – nála fiatalabb – testvéreit érti: a Máriától született öccseit és húgait. Ez pedig – a katolikus állásponttal szemben – nyilvánvalóan kizárja a mindenkor szűz gondolatkörét. Ez az azonosítás azonban téves, csupán modernkori fejlemény a protestantizmus történetében, és a 20. század elején kezdett elterjedni. A mai katolikus–protestáns ökumenikus párbeszéd számára tehát sok tekintetben nyújthat közös alapot a reformátorok Mária-szemléletéhez való visszatérés. Emellett pedig mindkét részről egyre erőteljesebb annak a hermeneutikai paradigmának a módosulása, amelynek keretében a Jézus születését hírül adó Máté és Lukács-féle elbeszéléseket értelmezik. Ha pedig ebben a megközelítésben e szövegek műfaja olyan narratív dogmatika, amely kizárja a historizáló-pszichologizáló értelmezést, akkor sok korábbi bizonyítási buzgóság mindkét oldalon okafogyottá válik; ez a felismerés ugyanakkor a karácsonyi igehirdetéseinket is alapvetően meghatározza.