Az idei gyülekezeti gyakorlat-sorozat 2018, május 3-án Kalotaszeg gyülekezeteibe tett látogatással zárult. A kolozsvári, majd dél-erdélyi és szilágysági tanulmányutak után Kalotaszeg vidékét, azon belül a Nádas-völgyét keresték fel, az elsőéves gyülekezeti gyakorlatot vezető Sógor Árpád ifjúsági lelkésszel.

Az úticélok a következők voltak: Magyarvista, Türe, Nádasdaróc, Bogártelke, Egeres. Kíváncsian keltünk útra, nem tudtuk mire számítsunk. Sokan közülünk először jártunk ezen a vidéken. Mindössze annyit tudtunk, hogy egy szép magyar vidéket keresünk fel.

Magyarvistán már megkaptuk ennek bizonyságát. A szép templomban kalotaszegi varrottasok díszítették a falakat, de helyenként még a régi freskók is láthatók. Felházi Zoltán és Klára lelkipásztor-házaspár fogadott minket. Beszámoltak arról, hogy milyen az élet, egy tiszta magyar községben, milyen szokások vannak arrafelé. Minden konfirmandus csoport, készít egy varrottas terítőt, és így szépül évről évre a templom belső tere. Hallottunk arról, hogy hogyan segíti egymást a szolgálatban a lelkész-házaspár.

A második megálló Türe volt, ahol Varga Zoltán lelkipásztor várt. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy sokat tanuljuk, és a Teológia elvégzése után se hagyjuk félbe a tanulást. A templombelső megtekintése után a templom előtti lugasban ültünk le és hallgattuk a lelkipásztort arról beszélni, hogy 25 év türei szolgálat után is még van öröm és kihívás a szolgálatban. De ebben az is segítségére van, hogy a lelkipásztori szolgálat mellett folyamatosan képzi magát. Elgondolkodtató volt az is, amit a lelkipásztorok lelkigondozásáról mondott.

A harmadik megálló Nádasdaróc volt, ahol Juhász Klára lelkipásztor fogadott minket. Egy olyan lelkipásztort ismertünk meg benne, aki mindent megtesz a közösségért. Mindent megmozgat, név szerint ismeri a kicsi gyülekezet minden tagját, mindenkinek az apróbb-nagyobb gondját, örömét, bánatát. Elmondta, hogy a saját életében is megtapasztalta, hogy vannak nagyon nehéz idők, amikor mindent elveszthetünk, és az a gondolat is felmerül bennünk, hogy miért nem lettem inkább cukrász, mintsem lelkész. De Isten ad szabadulást az ilyen hullámvölgyekből. Azt is mondta, szeressük a virágokat, gondozzuk a kertet, mert a hívek szeretnek színes és szép templomba járni. Valóban gyönyörű volt az imaterem, a sok élő virággal.

Negyedik megállónk Bogártelkén volt, ahol Pataki Levente lelkipásztor fogadott minket. Ő eddigi lelkészi szolgálata során három különböző vidéken szolgált, Szilágyságban, Orbai-széken és Kalotaszegen. Érdekes volt, ahogy minden régiónak elmondta helyi jellemzőit. Ő az Igehirdető egyházi lap főszerkesztője is. Neki is köszönhetjük azt, hogy sok szép, lelkileg gazdag prédikációt olvashatunk, hónapról-hónapra. Szerkesztői munkáját nehezíti, hogy sok lelkész nem írja le a prédikációját, ezért nehéz a prédikációkat begyűjteni. Megrendítő dolog volt arról is hallgatni őt, hogy hogyan fogadták szellemi fogyatékos gyermeküket, hogyan szerették meg és fogadták el őt Isten ajándékaként, és hogy milyen szoros kapcsolat alakult ki a gyülekezet és gyermekük között.

Az utolsó megálló Egeres volt, ahol Nagy Alpár-Csaba lelkész a dombtetőre épült templomban várt minket. Egy életvidám, jó beszédű személyt ismertünk meg benne. Volt egy kis szomorúság is a hangjában, amikor elmondta, hogy emberi számítás szerint, szép lassan ki fog halni a gyülekezete, társadalmi, gazdasági, nemzetiségi gondok miatt. Arra hívta fel a figyelmünket, hogy ragaszkodjunk nemzetiségünkhöz, szeressük a szülőföldünket. Megmutatta számunkra a nagyon értékes és drága egyházi kegytárgyakat, iratokat. Külön érdekesség volt látni az egykori bányatelepi templom tervét, amit eredetileg ortodox és református templomnak terveztek, de ami végül soha nem épült meg.

Első utunk a dél-erdélyi volt, ahol láthattunk már elnéptelenedett gyülekezeteket, templomromokat, de élni akaró gyülekezeteket is, és olyan szépen rendben tartott templomokat, amelyeknek már csak néhány gyülekezeti tag viseli a sorsát. Ilyen gyülekezetben még fontosabb a közösség megtartása, építése. Szilágysági utunk során, láthattuk, hogy a kitartó munka meghozza gyümölcsét. Most az utolsó kiszállásunk után köszönettel tartozunk a támogatóinknak, akik anyagilag lehetővé tették ezeket a tanulmányi kirándulásokat, ahol tapasztalatokkal gyarapodhattunk. Köszönjük a gyülekezeteknek és a lelkipásztoroknak, hogy fogadtak minket, hogy engedték, hogy betekintsünk a hétköznapjaikba is, beszéltek nekünk a szolgálat örömeiről és nehézségeiről egyaránt. Köszönjük azt is, hogy látják bennünk a jövendő szolgatársakat. Köszönjük a bátorító, biztató szavakat, amellyel tanulásra ösztönöztek bennünket.

Orbán Alex
I. éves hallgató