A perikópa által felvetett alapvető teológiai kérdés az ígéret és annak betartása. Továbbvezetve ezt a gondolatot a 2Kor 1,15–22 a(z isteni) szó és az egyházi (apostoli) szolgálat egymással való viszonyának kérdését taglalja. Hiteltelenítheti-e az evangéliumot az egyházi szolgák magatartása? Az ígéret és annak beteljesítése tematika véleményem szerint elsősorban a karácsonyhoz kapcsolódik, de a hitelesség témakörén és a lélek általi elpecsételésen át közvetetten az adventi ünnepkört is érintik.
hitelesség
Egy olyan időszakban élünk most, választások előtt, amikor a választáson induló jelöltek között elindul egy verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, ígérni. Felértékelődnek olyan fogalmak, mint közösség, pozitív jövőkép, lelkesedés. Aztán, amikor választások után sok esetben kiderül (tisztelet a kivételnek), hogy nem annyira a köz szolgálata, mint inkább a hatalom megszerzése volt a cél, akkor utólag mindig feltesszük a kérdést, hogy mennyire volt hiteles az a beszéd, amit a politikusok kortesbeszédként elmondtak.