Az élet sokszor hitünket megpróbáló valósága (betegség, veszteség, értelemvesztés, beszűkülés) közepette távolinak tűnik a hitvallás igazsága. Létünkre nézve melyik a meghatározó? Erre a kérdésre az ószövetségi líra két alapvető műfajának, a himnusznak és a panasznak a segítségével keressük a választ. A himnusz Isten üdvtetteit és népének üdvtapasztalatait írja le, és így a választott nép hitvallását képezi. A panaszénekek az egyén és a nép tapasztalati valóságát tükrözik.
hitvallás
Az Ószövetség könyvei között a Deuteronómium (Mózes 5. könyve) az, amelyben a hit közvetítésének, továbbadásának a szerepe a leghangsúlyosabban megjelenik. Ez az erős hitbeli identitásra néző deuteronómiumi szemlélet a későbbiekben rávetül az egész ószövetségi hagyományra, és meghatározza a zsidóság – és így közvetve az egész keresztyénség – önkifejezésének tartalmát és módját is. Az előadás azt vizsgálja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek elvezettek a Deuteronómium sajátos szemléletéig.
Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy milyen fogalmakat használ a Szentírás a hit megvallásának kifejezésére, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást, mint műfajt pontosabban körülírjuk és elhatároljuk más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy a bibliai kifejezés hogyan él tovább az óegyházi iratokban.
A továbbképző célja az, hogy a teológia különböző szakterületei mentén állítsa az egyházat szolgáló lelkipásztori közösség elé a hitvallás kérdésének a fontosságát.
A kontextuális lelkigondozás gyakorlata vetette fel bennem a kommunális missziói modell nyújtotta lehetőségeket az egyház, mint terápiás közösség víziójának összefüggésében. Egyrészt arra kell fókuszálnunk, hogy a nyugati individualizmus égisze alatt, és nyomában, az ún. x, y, z nemzedékek hogyan szólíthatók meg. Másrészt az ember alapvetően négyféle egzisztenciális szorongására adott evangéliumi válasz miképpen bizonyul hitvallástételi gesztusnak egy missziói egyházmodell lelkigondozói elkötelezettségében és gyakorlatában.
Manapság új teológiai tudományágként beszélnek a (keresztény) spiritualitás divatos diszciplínáról, s a teológiai curriculumba világszerte sok helyen bevezették. Ennek kapcsán újabban egy új határtudomány kifejlődésének is tanúi lehetünk, az úgynevezett missziói spiritualitás van feljövőben. Ennek elméleti és gyakorlati megalapozása és kutatása jelentős helyet foglal el főleg az ún. applied theology (alkalmazott teológia), közelebbről pedig a missziológia területén.
Napjaink egyik régóta tartó vitája az, hogy hány évesen konfirmáljanak fiataljaink. A nálunk előírt 13–14 éves kor sokak számára alkalmas (otthon van a fiatal a szülő családjában), de nem eredményes, mert gyakori a gyülekezetben aktív élet teljes elmaradása, a későbbi elviekben alkalmasabb, de nagy a veszélye, hogy ha nem konfirmál meg kamaszkorában, akkor fiatal felnőttként nem is fog. Mi a teendő?
A Heidelbergi Káté református identitásunknak immár szerves, elidegeníthetetlen része. Nem lehet tehát mellőzni anélkül, hogy az evangéliumi hitnek azon a sajátos formáján, amelyet mi is „úgy vettünk”, csorba ne essék. Ennek a megállapításnak a mértéke alatt azonban minden gyakorló lelkészben időről-időre felmerül a címben megfogalmazott kérdés. Vizsgálódásunk célja felleltározni hitvallási iratunk a. örökérvényű igazságait és ennek aktuális vonatkozásait; b. problémás részeit – például a megváltástan egyoldalúan anselmusi szemléletét; c.
A lelkészi szolgálat fontos része az éneklés, és fontos eszköze az énekeskönyv. Ismerjük-e valóban a gyülekezeti énekeinket? Tudatosult-e bennünk, hogy a gyülekezet nem csak akkor tesz vallást hitéről, amikor a liturgia menetében meghatározott elemként hallható szóval elmondja az egyház tételesen megfogalmazott hitvallását, hanem olyankor is hitéről vall, amikor együtt énekel az istentiszteleten? Mikor és milyen körülmények között keletkeztek a hitvallás jellegű énekeink (Credo, Te Deum, Laudamus te Christe), milyen korszak tanítását hordozzák magukon?
Ez az előadás arra keresi a választ, hogy milyen szövegeket használunk hitvallástételre a Romániai Magyar Református Egyház liturgiájában, illetve azt vizsgálja, hogy azok valóban alkalmasok-e hitvallástételre? Műfaji és szövegelemzéssel vizsgáljuk meg a használatban levő „hitvallásokat” és megkeressük, melyek a liturgiába illő, műfaji és nyelvi követelményeknek egyaránt megfelelő hitvallási szövegek. A legelső keresztelési hitvallást a felnőtt keresztségben a püspök mondta, míg a keresztelendő csak ennyit: Hiszek.
Oldalak
