A Heidelbergi Káté református identitásunknak immár szerves, elidegeníthetetlen része. Nem lehet tehát mellőzni anélkül, hogy az evangéliumi hitnek azon a sajátos formáján, amelyet mi is „úgy vettünk”, csorba ne essék. Ennek a megállapításnak a mértéke alatt azonban minden gyakorló lelkészben időről-időre felmerül a címben megfogalmazott kérdés. Vizsgálódásunk célja felleltározni hitvallási iratunk a. örökérvényű igazságait és ennek aktuális vonatkozásait; b. problémás részeit – például a megváltástan egyoldalúan anselmusi szemléletét; c.
hitvallás
Dr. Visky S. Béla (sz. 1961), a KPTI rendszeres teológia tanszékének professzora. Tizenkét évig gyülekezeti lelkész, 1996 óta tanít a BBTE-n, illetve 2013-tól a KPTI-ben. Tanulmányait és kutatásait Kolozsváron (lelkészképesítés, PhD phil.), Genfben, Bázelben, Budapesten (PhD theol.), Párizsban, Edinburghban, Debrecenben (habilitáció) végezte. Kutatási területei: a teodiceakérdés, V. Jankélévitch, Bonhoeffer, J. Moltmann, logoterápia, Radikális Ortodoxia, apologetikai kérdések. Műfordító – teológiai és filozófiai munkákat tolmácsol magyarra angolból, németből, franciából, románból. Nős, három gyermeke, két unokája van.
Manapság új teológiai tudományágként beszélnek a (keresztény) spiritualitás divatos diszciplínáról, s a teológiai curriculumba világszerte sok helyen bevezették. Ennek kapcsán újabban egy új határtudomány kifejlődésének is tanúi lehetünk, az úgynevezett missziói spiritualitás van feljövőben. Ennek elméleti és gyakorlati megalapozása és kutatása jelentős helyet foglal el főleg az ún. applied theology (alkalmazott teológia), közelebbről pedig a missziológia területén.
A kontextuális lelkigondozás gyakorlata vetette fel bennem a kommunális missziói modell nyújtotta lehetőségeket az egyház, mint terápiás közösség víziójának összefüggésében. Egyrészt arra kell fókuszálnunk, hogy a nyugati individualizmus égisze alatt, és nyomában, az ún. x, y, z nemzedékek hogyan szólíthatók meg. Másrészt az ember alapvetően négyféle egzisztenciális szorongására adott evangéliumi válasz miképpen bizonyul hitvallástételi gesztusnak egy missziói egyházmodell lelkigondozói elkötelezettségében és gyakorlatában.
A megfogalmazás Klaus Winkler pasztorálpszichológustól származik, és a lelkigondozás egyik célját jelöli. Feladatunk támogatni az életnek és a hitnek személyiségspecifikus formálását, hogy a hagyományok, amelyekbe beleszülettünk és beágyazódtunk, valamint az egyéni és jelenlegi élet- és hittapasztalatok egymásra találjanak a saját, önálló és összetéveszthetetlen, az ún. személyiségspecifikus hitvallásban. Az előadás ennek lehetőségeit mutatja fel.
A II. Helvét Hitvallás előszava szerint a szerzők más hasonló jellegű irathoz hasonlóan abból a célból fogalmazták meg, hogy igazhitűségűket tisztázzák azok előtt, akik ezt esetleg kérdőre vonták volna. A tisztázás során elsősorban bibliai, de emellett mérvadó egyházi szövegekre is hivatkoznak. A kortárs hermeneutika egyik fontos felismerése az, hogy a szövegértelmezés folyamatát és eredményét különböző szubjektív tényezők is befolyásolják, s ez alól a bibliai szövegek értelmezése és a reformáció korának olvasata sem képez kivételt.
A korai felvilágosodás emberközpontúsága a 18. század első harmadában a filozófia mellett a teológiai tudományosságra is igen jelentős mértékben hatott. A református rendszeres teológia nagy kérdése, a predestináció a felvilágosodás eszmeiségének következtében új értelmezést nyert, amelyet a hazai peregrinusok az odera-frankfurti és a franekeri teológián ismertek meg. Az erdélyi református teológiai gondolkodás a 18. század végéig megmaradt az református orthodoxiánál, emiatt minden „újítást” elutasított és a „vétkeseket” szigorúan megbüntette. Az előadás a 18.
Ez az előadás azt kívánja szemléltetni, hogy a különböző helyzetben és korokban megfogalmazott – mégoly nagymúltú – hitvallások tételei is nyitottak a további értelmezés előtt. Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica.
Tétel: bár az erdélyi református egyház 17–18. századi zsinatai soha sem jelentették ki, hogy a Második Helvét Hitvallás az egyház hivatalos hitvallása, ez mégis az egyház alapvető hitvallási iratává lett. Ami a Második Helvét Hitvallás erdélyi megjelenését és elfogadását illeti, a Tiszántúli Egyház előnyben van Erdélyhez képest, mert ők biztosra állíthatják, hogy egyházuk 1567-ben hivatalos hitvallássá tette ezt az iratot.
Az őskeresztyén igehirdetés és teológia alapja a húsvéti bizonyságtétel a megfeszített Krisztus feltámadásáról. Az ősegyház ebben fejezte ki azt az alapvető meggyőződését, hogy a Jézus személyében és történetében megjelent üdvösség továbbra is érvényes és hatékony. Az egyház ennek a meggyőződésének hitvallásszerű formulákban adott hangot már a legkorábbi időktől fogva, melyek aztán az Újszövetség iratainak szövegében maradtak ránk.
Ez az előadás arra keresi a választ, hogy milyen szövegeket használunk hitvallástételre a Romániai Magyar Református Egyház liturgiájában, illetve azt vizsgálja, hogy azok valóban alkalmasok-e hitvallástételre? Műfaji és szövegelemzéssel vizsgáljuk meg a használatban levő „hitvallásokat” és megkeressük, melyek a liturgiába illő, műfaji és nyelvi követelményeknek egyaránt megfelelő hitvallási szövegek. A legelső keresztelési hitvallást a felnőtt keresztségben a püspök mondta, míg a keresztelendő csak ennyit: Hiszek.
Oldalak
