Textus: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” (ApCsel 1,8)

Kedves Testvéreim!

1997-ben, pontosan 25 esztendővel ezelőtt, hatodmagammal ott ültem a teológiai hallgatók padsorában, az első sorban, és torkomban dobogó szívvel, remegő lélekkel vártam, hogy megszólaljon az evangélium, és ereje, biztatása és reménye segítsen legyőzni magammal szembeni aggályaimat, kételyeimet. A szószékről Szabó Árpád püspök úr tanítása hangzott el, a tanárok padjából Rezi Elek, Kovács István Sándor, és a pályája kezdetén álló Kovács Sándor professzor urak meglehetős elégedettséggel néztek ránk, és tekintetükből azt olvastam ki, hogy reménykedve tekintenek az új nemzedékre, akik új idők új dalával ajkukon szentül hitték, hogy néhány év, és prédikálásuk meg kétkezi munkájuk nyomán Erdélyből tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz! Én magam, a padokba odaképzeltem Erdő János professzor urunkat, aki akkor már az égi katedráról nézett le ránk szigorúan, és Szabó Dezső bácsit meg Májay Bandi bácsit, két példaképemet, és úgy gondoltam, hogy ha már megadatott nekünk a nagyokat látni, hallani, és tőlük tanulni, akkor a Jóisten csak megsegít majd, ha valamelyik kisebbecske gyülekezetet hamarosan ránk meri bízni az egyház!

Mit mondjak? Akkor még nem tudtuk, de retrospektíve egyértelmű számomra: nagy időknek voltunk tanúi, akiknek fiatal teológusokként, lelkészekként az volt a dolga, hogy a ’90-es évek nagy újjászületésében ifjúi hévvel és lelkesedéssel, prófétai lelkülettel hirdessék: emberek, ránk tekintett az Úristen, óriási lehetőségek állnak előttünk, „szedjük össze magunkat”, és valósítsuk már meg a sokat áhított Istenországát itt, a Kárpát-medencében.

Ma, 2022-ben, 25 évvel később, úgy éreztem, hogy az evangéliumot nem tanításban, nem feladatok kiosztásában, nem intésben, buzdításban vagy tanácsban kell megszólaltatni, hanem egy ígéretben, ami ma így hangzik: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”

Teljesen világos számomra, hogy mindenki tudja, hogy ez a pünkösdi történetkör része, pontosabban az ún. „mennybemenetel” előtti ígéret. Amikor halála után, az a rettenetes, kábultsággal, lelki bénultsággal, kiábrándulással és csüggedéssel tarkított 40 nap eltelt, a Jeruzsálembe összegyűlt tanítványoknak egyszercsak megjelent Jézus, és azt mondta nekik: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (ApCsel 1,4–5). A tanítványok akadékoskodó kérdéseire – nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek? – kérdezték tőle, Jézus, kissé türelmetlenül, meg talán ingerültebben is, így válaszolt: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” (7. vers) Majd ezután, teljesen más hangnemben, elhangzik a „jó hír”, az evangélium. „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.”

És amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből… lángnyelvek jelentek meg előttük… megteltek mind Szentlélekkel. És Péter apostol szónoklata nyomán világossá vált, hogy Jóel próféta ígérete teljesedett be, és a „mit tegyünk, atyámfiai?” -kérdésre így válaszolt: Térjetek meg, keresztelkedjetek meg, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát, és talán a legfontosabb mondat ez: „Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (ApCsel 2,39) És az Úr azóta is napról napra növeli a gyülekezetet az üdvözülőkkel…

A mai evangéliumban két ígéret hangzik el: az egyik az, hogy erőt kapunk, amikor eljön hozzánk a Szentlélek, a másik az, hogy tanúk leszünk! Az első ígéretet kitörő örömmel fogadjuk – ki ne örvendene annak hallatán, hogy erővel telik meg?! – a második ígéretnek örvendezünk, de úgy érezzük, hogy némi teendők is bele vannak csomagolva.

A Szentlélekről megtanultuk, sőt, nagyon sokszor meg is tapasztaltuk, hogy az Istennek ereje. Dávid Ferencünktől tudjuk, hogy a Szentlélek „Istennek lelke, az Istentől jő’, bocsáttatik és kiöntetik, a híveknek adatik.” Ez az a csodálatos erő, amiről Szentábrahámi úgy ír, hogy „A Szentlélek Istennek amaz ereje, mely által Isten az ő híveit megszentelte, és más isteni ajándékokkal megtöltötte.” Ez az erő, ami 1989 szent karácsonyán megszállta ezt az országot, és aminek hatására a megnyomorított emberekbe visszatért az élet, közösségek születtek újjá, templomok, gyülekezetek épültek, élet teremtődött, lángra lobbantak a lelkek… Vagy amiről egy asszony egyszer azt mondta: mindenemet elvette az élet, de amikor már-már feladtam volna, belekapaszkodtam a Szentlélek Istenbe, és Ő felemelt engem…

A másik ígéret az, hogy tanúk leszünk. Tanúk? – Mit keres egy jogi kifejezés a Bibliában? – Nincs itt semmi elírás! Tényleg, ez az ígéret hangzik el! Már az Ószövetségben ezt olvassuk: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok.” (Ézs 43,10) Az Újszövetségben, János evangéliuma egyértelművé teszi, hogy Krisztus Isten legnagyobb tanúja, életével és tanításával tett bizonyságot Róla. Hozzánk mégis közelebb áll a Lukácsi értelmezés, akiről tudjuk, hogy nemcsak az evangélium, de az ApCsel szerzője is volt, aki azt állítja, hogy a tanúk elsősorban az apostolokká érett tanítványok, akik Jézus tanításának szem- és fültanúi voltak, de tanú volt Pál apostol is, aki bár nem volt szemtanú, mégis, a csodálatos megtérés-történetben megbízást kapott arra, hogy bizonyságot tegyen az evangéliumról.

Paul Ricouer francia filozófus volt az, aki A tanúság hermenutikája című esszéjében a tanúság fogalmát közelebb hozta hozzánk. Szerinte a tanúság abban rejlik, hogy az egyén, a szubjektum, megtapasztalja az isteni Kijelentést, és ez olyan erős hatással van rá, hogy úgy érzi, hogy arról, amit látott és hallott, arról neki feltétlenül bizonyságot kell tenni! Szerinte a tanú soha nem önkéntes ember, aki magától tanúskodik, ugyanis a tanút mindig Valaki elküldi erre a feladatra. Célja, hogy minden emberhez eljusson, hogy megerősítse hitüket, és nemcsak beszédben áll, hanem cselekedetekben is meg kell nyilvánuljon!

Testvéreim, Ricouer, a „tanú” fogalmával megadja a lelkészi hivatás, de a keresztény életmód munkaköri leírását is! Egyértelművé válik, hogy a mi dolgunk az, hogy naponkénti Istenkeresünkben és imádságainkban megtapasztalt, megélt élményeinket nem szabad megtartanunk magunknak, hanem arról nekünk bizonyságot kell tennünk az emberek előtt! Úgy kell fürkésznünk az evangélium igazságait, úgy kell keresnünk az isteni üzenet értelmét, hogy tudjuk: minket egy közösség azzal bíz meg, hogy a „színről színre látás” istenélményéről hitelesen – szavainkkal és tetteinkkel egyaránt – naponként bizonyságot tegyünk.

Kedves végzős hallgatók, az evangélium ma mindannyiunkhoz szól, de az ígéret és a biztatás nektek ma egy kicsit személyesebb. Az aggódás, a bizonytalankodás, a kérdések özöne semmit sem változott. Az ezekre kapott isteni ígéret, ami ma Jézus evangéliumán át jut el hozzátok, az aggodalmaskodást próbálja eloszlatni: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.” Ne aggodalmaskodjatok tehát, hiszen erőt fogtok kapni, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és igazi tanúk lesztek majd ott, ahová állít titeket a Gondviselés!

Nem ez az első, hogy ígéretet kaptatok: amikor annak idején keresztvíz alá tartottak, akkor azt az ígéretet kaptátok, hogy szüleitek és keresztszüleitek azért fognak dolgozni, hogy jó keresztény emberek legyetek, és minden feltétel adott legyen szellemi-lelki fejlődésetekhez. Ezt ma nyilvánosan is megköszönjük nekik! Aztán amikor nyalka legényként és cserfes lányokként a baróti, a gyepesi, szentábrahámi, székelyudvarhelyi és vargyasi templomokban ígéretet tettetek, hogy „Unitárius vallásomhoz / halálomig hű maradok, / a templomba buzgón járok, / minden munkámban helytállok…” stb., akkor azt az ígéretet kaptátok, hogy ez a vallás elég tág keretet biztosít nektek ahhoz, hogy benne kiteljesedjetek, hogy az Isten- és ember szolgálatának módozatait benne megtanuljátok!

Most azt az ígéretet kapjátok, hogy amikor szükségetek lesz, erőt fogtok kapni, hiszen „Istennek reánk ható, bennünk működő, minket felemelő és hatásaiban megszentelő ereje” (Varga Béla) veletek lesz, és hogy tanúk lesztek, azaz olyanok, akik Isten nagy és csodálatos dolgairól hitelesen fognak vasárnapról vasárnapra szólni, és szeretetéről naponként bizonyságot tenni. Úgy, mint akik Jézus tanítványaiként, székelyföldi hitvalló családok sarjaiként, presbiterek, egyházfiak, gondnokok vérrokonaiként, most, ebben a poszt-mindennek kikiáltott világban igazi tanúk lesznek, olyanok, akiknek az a dolga, hogy az életet az evangélium fényében lássák, és benne Isten gondviselésére az emberek figyelmét ráirányítsák!

Sok tanú kapta már meg a Szentlélek ajándékát! Egy amerikai lelkész mesélte, hogy ő annak köszönheti, hogy a papi hivatást választotta, hogy olyan vallástanára volt, mint Miss Inez, a Louisville-i presbiteriánus egyházközség önkéntese. 12 éves gyermek volt, amikor édesanyja beültette a családi autóba, és hetente kétszer kitette őt a templom irodái előtt, ahol egy sötét, dohos, alagsori osztályteremben minden kedden és pénteken a szigorú Miss Inez tanította neki, majd kérdezte tőle a kátét. Nem volt neki sem digitális táblája, sem táblagépe, nem használt sem powerpointos bemutatót, sem prezit, hanem csak a hitét és elkötelezettségét mutatta meg a gyermekeknek. Félelmetes, ugyanakkor rendkívül komoly pillanat volt, amikor Miss Inez nekiszegezte a kérdést: Mi a vallás? - És jött a válasz: A vallás az Isten és felebarát iránti szeretet. 2. Miből ismerjük meg, hogy van Isten? stb. S a válasz: Akár a világot, s a benne levő rendet nézzük... És így tovább…Azt mondja ez a lelkész: én életemben sok helyen tanultam, sok főiskolán tanítottam, doktoráltam, magam is lelkész és professzor lettem, de egy biztos: Miss Inez konfirmációs előkészítőin tanultam meg, hogy a keresztény hitfelfogás és életvitel tanítása a világ legkomolyabb feladata, mert ettől függ, hogy a keresztény egyháznak lesznek-e tanúi a jövendőben! Miss Inez Isten tanúja volt, aki a 3X4 méteres kis VEN-szobában bizonyságot tett arról, hogy a keresztény hit igazságait csakis kellő komolysággal és elköteleződéssel lehet a jövendő számára megtanítani!

De hozhatjuk közelebb is: Torockószentgyörgyön a Nőszövetség elnöke, Annuska néni minden ünnep előtt elvitte az Úrasztali terítőket, azokat gondosan kivasalta, kikeményítette, és úgy terítettük meg az asztalt. István bácsi minden évben megnyírta a buxusokat, mert így látta az Édesapjától, és hát egy keblitanácsosnak élen kell járni a munkában! És Irénke néni minden vendégfogadáskor sütött egy kemencényi somodi kalácsot, mert az „egyházat, tiszteletes úr, fenn kell tartani!” Tanúk voltak ők, bizonyságtevők, akik az őseiktől örökölt egyháziasságot úgy élték meg, hogy hitükről cselekedetekben tettek naponként bizonyságot.

Kedves Ágnes, Bernadett, Emese, Noémi, Lóri! Most valahogy úgy vagytok, mint az egyszeri prédikátor, aki az új szolgálati helyén elindult nagy lelkesen felfelé, a szószék lépcsőjén, de amint lépett egyre feljebb-feljebb, úgy vett erőt rajta a bizonytalanság és a félelem, míg a legfelső lépcsőn földbe gyökerezett a lába: nem, én biztos nem állok ki arra a rettentő magas szószékre! De amikor már-már visszaindult volna, eszébe jutott: Isten őt arra hívta el, őt egy gyülekezet arra választotta meg, hogy az ő nevében keresse-kutassa, mi az evangélium, mi az a jó hír, ami az életet élhetővé teszi? ¬– Összekulcsolta tehát a kezét, vett egy mély levegőt, és úgy lépett fel a szószékre, hogy tudta: az a dolga, hogy Isten nagy tetteit a hétköznapi, kis dolgokban is láthatóvá tegye!

25 évvel ezelőtt, mi azt reméltük, hogy próféták leszünk, de aztán kiderült, hogy ezt a munkakört már a nálunk alkalmasabbak régebb betöltötték! De tanúkra – Isten tetteiről hitelesen beszélő bizonyságtevőkre – ma is nagy szükség van! Induljatok hát el a lelkésszé válás útján az evangélium bátorító ígéretével: erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúk lesztek Kolozsváron, egész Erdélyben és Székelyföldön, sőt a föld végső határáig! Ámen.