A Nagy Konstantin császár alatt végbement változások folytán az üldözött Egyház komoly társadalmi és politikai tényezővé vált a Római Birodalomban. Pozícióját tovább erősítette Nagy Theodosius, aki a keresztyénséget államvallássá tette. A világi hatalom és Isten országa egybefonódott a földi életszférában: az állam hatalmat kínált az egyháznak, az egyház pedig – Isten országának a letéteményeseként – isteni fénnyel vette körül a császár alakját. A világ egypólusúvá vált. A helyzeten Augustinus igyekezett változtatni, kifejtve a két városról szóló tanítását. A földi hatalom és az Isten országa nem esik egybe, hanem két külön hatalmi kört alkot, mely egymást támogathatja.
Az augustinusi örökség alól, mely Nyugaton több mint ezer éven át uralta az egyház önmagáról alkotott felfogását, a reformáció sem tudta kivonni magát. Az állam és az egyház alkotmányos szétválasztása ellenére is a reformáció egyházai prófétai szerepet kívánnak betölteni a társadalomban, s mivel meg vannak győződve arról, hogy a világ megjobbítható, szolgálatuk révén Isten országát kívánják megjeleníteni mind társadalmi mind politikai szinten.
Ma, amikor az egyház társadalmi szerepéről gondolkodunk, a forrásoktól kell elindulnunk. Látni fogjuk, hogy a korai egyház egészen másként gondolkodott a világban elfoglalt helyéről.