Tövissel a harmadik égben

A korinthusi levelek számos témája mögött Pál apostol vitája áll a gyülekezet egyéb tanítóival, akiket mi tévtanítóknak szoktunk nevezni. Ez utóbbiak azzal vádolják Pált, hogy ő test szerint jár (2Kor 10,2), azaz nem lélek szerint, és gyengeségei alkalmatlanná teszik őt az apostoli szolgálatra. E témakör néhány részletét már megnéztünk az előző fejezet záróversei kapcsán. A mai reggelen a lélek adományainak és Pál testébe adatott tövis kérdése kerül elénk, hogy abból a mai üzenetet nyerjük.

Pál ellenfelei Korinthusban a lélek adományaival büszkélkedő, zsidó származású gyülekezeti vezetők lehettek, akik nyelveken szólnak, elragadtatásban van rendszeresen részük, és minden bizonnyal gyógyító erővel rendelkeznek, akik látványos csodákat visznek véghez. Ezek a nagyhatású tanítók vádolják Pált azzal, hogy ő erőtlen, nem a lélek szerint jár és cselekszik, és sem gyógyítani, sem a mennybe látni nem tud. Ráadásul a jeruzsálemi gyülekezet javára szervezett gyűjtés kapcsán anyagi visszaéléssel, és nyerészkedéssel gyanúsítják Pált. Az apostol tehát nemcsak földhözragadt, hanem anyagias is lenne, aki nem hogy testi, de világi módon gondolkodik. Pál a levelekben ezért hosszasan értekezik arról, hogyan gondolkodik a lélek adományainak kérdéséről, hogy a nyelveken szólásnál előbbre valónak tartja a tanítást (1Kor 12), és nyíltan beszél a gyűjtés részleteiről, és saját anyagi helyzetéről, pontosabban arról, hogy nem fogadott el semmit a korinthusi gyülekezettől (2Kor 12,13). Ezen túl pedig elmondja, hogy igenis részül Isten kegyelmi ajándékaiban, volt része elragadtatásban is, ill. a gyógyítás témájában bevallja, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Hasonló vádak érik egyre inkább egyházunkat, és vele együtt minket is. Lélek helyett az egyház csak az anyagiakkal törődik, és a gazdaság, a politika valamint a társadalmi hatalom terén egy világi intézményként működik, melynek érdekeit ugyanazok a mutatók, statisztikák és prognózisok alakítják, mint bármely hasonló nagyságú és gazdasági portfóliójú nemzetközi vállalatét. Persze az ilyen kijelentések már csak általánosító jellegüknél fogva sem lehetnek igazak, nem szabad mindenre és mindenkire vonatkoztatni, de azt is tudjuk, hogy „szél fúvatlan nem indul”, és bizonnyal mi magunk sokszor enyhén szólva sem vagyunk a szentek közössége. Ebből adódik az egyház és a lelkipásztori tisztség fájdalmas tekintélyvesztése, amit azoknak is viselniük kell, akik mindezekben ártatlanok. Hogyan lehet az ilyen és a hasonló vádakat elhárítani? Ahogy Pál apostol is teszi. Abszolút transzparenciával, nyíltan beszélve minden vitás kérdésről.

Azzal vádolják Pált, hogy nem lát a mennyei világba? Elmondja, hogy a levél írása előtt 14 évvel a harmadik égig jutott. Elsőre talán az elhívástörténetével azonosítanánk ezt az eseményt, azonban arról szintén tudjuk, hogy az apostolok gyűlése előtt 17 évvel történt (Gal 2,1), azaz olyan 33-34 körül, míg a fenti esemény olyan 41-42 körül játszódott le. Mi is történt ekkor? Pál a Paradicsomban állhatott meg, ahol kimondhatatlan dolgokat hallott. Az apostol itt korának a mennyei világról alkotott elképzeléseiből építkezik, amely többrétegűnek képzelte el a mennyei világot: 3,5,7 vagy 10 eget feltételezve. Azt nem tudjuk, pontosan Pál hogyan gondolkodott erről, mivel a Paradicsom nem mindig a legutolsó, legfelső égi szférában helyezkedik el. Mindez nem is fontos. Az üzenet egyértelmű. Pál apostol Isten közvetlen közelében volt.

Az elvilágiasodó egyház sem tud más igazolást felmutatni, minthogy mégiscsak lelki, mégiscsak Isten közelében veszi a kijelentést. A harmadik ég lehet a belső szoba csendje, az imádság nyugalma, az igeolvasás pihenése. A mi vallásos képzeteink szerint ezekben találjuk meg Istent. De kérdés, hogy megtaláljuk-e, vagy csak mímeljük az ájtatoskodást, színből háborodunk fel olyan bűnökön, amelyeknek elkövetésében élen járunk, védjük a sola scriptura elvet, a társadalmunk keresztyén-konzervatív értékeit, s közben a napi igeolvasásunk, a lélek tüzének hőmérséklete az abszolút 0-hoz közelít. Kezdj el úgy élni, ahogy gondolkodsz, különben előbb-utóbb úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz.

Végezetül Pál a tövisről beszél, amely a testébe adatott. Úgy tűnik az apostol krónikus beteg, amely naponkénti szenvedést okoz neki. De ugyanerről az emberről írja az ApCsel 19,12, hogy még a hozzáérintett kendők és ruhadarabok is gyógyító erővel bírnak. A gyógyíthatatlan beteg hatalmas gyógyító erővel bír, és Isten sokak állapotának javulását munkája általa. Nem kell egészséges légy, hogy a békességet hirdesd. Nem kell tökéletes légy, hogy Isten tökéletesítse híveinek életét a szolgálatod által. Ez a legnagyobb kegyelem. Mi, akiket családi konfliktusok, baráti viszályok, lobbanékonyság, uralkodni vágyás, lelki betegségek előzetes állapota és még annyi minden tesz objektíven alkalmatlanná, képtelenné az embereket Isten országa felé vezetni, és annak állapotát már itt valamelyest előteremteni, eszközök lehetünk Isten kezében. Mert ránk is az vonatkozik, hogy elég nekünk az Isten kegyelme. A szenvedésben Pál Krisztus erejére van utalva. Betegsége, mely minden bizonnyal akadályozta és nehezítette szolgálatát, folyamatosan arra kényszerítette, hogy maga is arra az isteni hatalomra hagyatkozzon, amely Krisztust is feltámasztotta a halálból, és amely az evangéliumának központja. Így mi sem nem adottságaink alapján, hanem kegyelemből lehetünk Isten eszközei. Ez a gyengeség tesz szívóssá, hatalmassá teszi bennünk és körülöttünk Isten országának erejét. Ezt nem lehet felhalmozni, nem lehet ennek kamatjából élni, hanem minden nap egy napnyit kapunk belőle. Istenünk ma is adja nekünk a mai adagot, és légy nyugodt, az életed minden napján megkapod. Ámen.