Böjtfői úrvacsorai beszéd

- A bűnbánati hét textusai alapján -

Kedves Testvéreim!
Valamennyiszer eszünk e kenyérből, és iszunk e pohárból, az Úr halálát hirdetjük – amíg eljövend. A feltámadott és megdicsőült Úr halálát hirdeti tehát a menyasszony-gyülekezet mindaddig, amíg eljön a Vőlegény. A Reá való várakozás azonban – csodák csodája – már az ő jelenlétében történik: íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Máté evangéliuma szerint – amelyből e böjti nagyhét igéi hangzottak közöttünk estéről estére –, ez az ígéret volt Jézus utolsó kijelentése e földön. Ha pedig velünk a Vőlegény, akire szüntelenül várunk, akkor jogos ma is a kérdés:
Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?
És fecsérelheti-e idejét azzal, hogy olyan hitvány kincseket gyűjt, amit a moly és a rozsda megemészt, a tolvajok pedig ellopják ahelyett, hogy mennyei kincseket szerezne, amit sem a moly, sem a rozsda nem emészt meg, és amit a tolvajok el nem lophatnak? Ahol a kincsed, ott a szíved is: nem menyasszony az, akinek a szíve nem a Vőlegényénél van; akinek a szíve nem a Vőlegény maga.
Ez a Vőlegény azonban, akié a mindenség, szegényebb a rókáknál és az égi madaraknál: az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania. Aztán mégiscsak akadt egy ilyen hely: fejét lehajtva, kilehellte lelkét. Ám mielőtt megtörték volna, maga törte meg testének kenyerét. Vegyétek, egyétek!
Aki ebből a kenyérből él, az érti az intést: tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Aki e pohárból iszik, az józan választ ad a kérdésre: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
Aki ezt cselekszi az Ő emlékezetére, vigyázzon: mert sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első. És pillanatig se kérdezgesse: mi, akik mindent elhagytunk, mit kapunk cserébe? Hisz aki a legdrágábbat is elhagyta az Ő nevéért, a százszorosát kapja – az örök élettel együtt.
Csakhogy, testvéreim, ne méltatlanul nyúljunk e jegyekhez: ne úgy, hogy mindennapjainkban a fejedelmek hatalmaskodását gyakoroljuk! Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Magasztaljuk őt ezért! Ámen.