Amikor minden megváltozik

„Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy 8 millió lakosát érintette az április végi katasztrofális földrengés. Katmandu alatt a földlemezek mintegy három méterrel mozdultak el. Hogy a Himalája magassága változott-e, még elemzik a kutatók, a Mount Everest magassága ugyanis nem állandó, az indiai kontinens észak felé tart, és nyomja egyre magasabbra a Himalája csúcsait.

India valamikor egy önálló kontinens volt, amely, leválva a déli kontinensekről, vándorútnak indult észak fele, és nekiütközött az akkori déli Ázsia peremének. Egy ilyen erőhatás földrengéssel jár, és a folyamat most sem szűnt meg, India továbbra is tolakszik észak fel, emellett törések, törészónák keletkeznek – meséli Juhász Árpád geológus. A katmandui völgy is egy ilyen törészónában van. 80 éve már volt ott egy nagy földrengés, azt pedig, hogy mikor következik be egy újabb, nem lehet előre kiszámítani, de egy biztos: évszázadonként egy pusztító, tragikus földrengés biztosan történik – mondja a szakember.

Koncz Ákos hegymászó, aki éppen a rengés előtt érkezett haza Nepálból. három hetet töltött a Himalájában, bejárta az egész térséget, és nem is sejthette, hogy néhány nap alatt minden megváltozik. Azt meséli, majdnem 900 fotót csinált, és nem is sejtette, azon utolsó pár száz ember egyike, akik ezeket a történelmi helyeket megörökíthették. A földrengések hatására ugyanis a 15. századi templomok, épületek többsége elpusztult, vagy jelentősen megrongálódott. A turisták többsége éppen a történelmi emlékhelyek miatt látogatta ebben az időszakban Katmandut és környékét.” Forrás: erdely.ma – 2015 május másodikai hír.

Megrendülten hallottuk a rádióban a híreket és néztük döbbenten a tv-ben a képeket, amelyek a több országot is érintő földrengést ismertették. Még a legmagasabb hegyek alapjai is megmozdulhatnak, ezen a világon, ebben a földi életben igazából nincs biztos talaj a lábunk alatt. Az élet bármikor hozhat olyan pillanatot, órát, napot, amelyről csak annyit lehet elmondani, hogy „és akkor minden megváltozott.”

A felolvasott hírben az áll, hogy Koncz Ákosnak sikerült majdnem 900 fotón megörökíteni olyan tájakat, épületeket és embereket, amik és akik mára már nem léteznek, mert megrongálódtak, elpusztultak, meghaltak.
Kolossé Kis-Ázsiai város volt a Lükosz folyó völgyében, az egykori Római Birodalom keleti és nyugati tartományait összekötő kereskedelmi út mentén. Kereskedelmének köszönhetően egy gazdag és sikeres ókori város volt a szomszédos Laodiceával és Hierápolisszal együtt. Néró császár uralkodása idején, Krisztus után 60 – 61-ben mindhárom város egy nagy erejű földrengés után elpusztult. A kutatások a gyülekezet alapítását, ami az első század ötvenes éveinek elején történhetett, Epafrásznak tulajdonítják, aki Pál apostol munkatársa volt.
Az elemzők szerint Pál apostol a levelet – és most fogadjuk el azt az álláspontot, hogy maga Pál írta vagy íratta a levelet, Krisztus után 52-53-ban írhatta, az efézusi fogság idején, (bár vannak, akik a római fogság idejére teszik). Akárhogyan is történt, az élet a városban és a gyülekezetben a régi medrében haladt, s a kényelem és a nyugalom rávette a Kolosséban élő gyülekezetet, hogy megnyissa fülét a tévtanításoknak, melyek szerint az üdvösség elnyeréséhez nem elég a Krisztusban való erős hit, hanem szükséges az angyalok tisztelete, a világi elemek előtti meghajlás, aszketikus életvitel és a megszabott ünnepnapok megtartása. Ezzel nyilván kétségbe vonták Jézus Krisztus halálának minden váltságra elégséges voltát és a vele való kapcsolat közvetlenségét. Amikor Pálhoz eljut a gyülekezetbeli tévtanításokról szóló hír, megírja levelét, mellyel cáfolja azokat és megerősíti az eredeti evangéliumi tanítást.
E levél első részének Krisztus – himnuszként ismert része és a hozzá tartozó hálaadás a mai textusunk.

A kolossébeli gyülekezet mára már megszűnt ezen a néven létezni. A virágzó város összedőlt romjain századok múlva épült másik település, fénykép nem őrzi gazdagságát, nagyszerűségét, a gyülekezet tagjainak mosolyát vagy éppen keserű, szomorú pillanatait.
Mégis készült róluk egy fénykép, egy pillanatfelvétel, amely túlélt minden földrengést, pusztulást, s maga Pál apostol örökíti meg. Egy lelki fénykép, mely szavak által mutatkozik meg előttünk.
Pál így ír róluk a harmadiktól a hatodik versig: „Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból. Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét.”
Mégis van, ami kőnél, ércnél maradandóbb? Igen: Kolossébeliek hitéről, szeretetéről, reménységéről és lelki gyümölcseikről mi is értesülünk, habár ők maguk régen nem léteznek már. Eljött a nap, amikor minden megváltozott. De mielőtt eljött volna az a földi nap, eljött egy másik idő, amikor minden megváltozhatott, amikor nem egy földi város vagy ország élő polgárai lettek, hanem Isten „szeretett Fiának az országáé”.(13. vers) Krisztushoz térésük azonban nem zárta ki a tévtanítások kísértéseit. A levél arról szól, hogy nem elég egyszer elköteleződni Krisztus mellett, hanem minden nap újra és újra, minden egyéb tanítás ellenére Őt kell választani teljes szívvel, lélekkel és minden erővel. Különös nyomatékot ad a levél sorainak a tény, hogy azoknak, akiknek íródott, alig néhány évük volt mindezt megélni és megvalósítani. Az élet és a történelem megmutatta, hogy eljöhet a nap, amelyen minden megváltozik, és addig kell nagyon határozottan megmaradni Krisztus mellett. A ma élő keresztyének sokszor gondolják azt, hogy bőven van idejük válogatni a tanítások között, és ha azt kedvelik a legjobban, majd kiválasztják a Jézus Krisztusról szóló tanítást. Mekkora tévedés! Csak a MA a mienk. A MOST.
Most szól hozzánk Isten igéje és biztat, mint a kolossébelieket: „tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.” (9 – 10 versek)
Ezt az ismeretet nem lehet egykönnyen megszerezni, nagy szükségünk van arra, hogy mi is imádkozzunk egymásért, mint Pál apostol tette a kolossébeliekért: „Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.” (11. Vers) – Valóban nélkülözhetetlen az ismeretben való elmélyedéshez és növekedéshez az erő, amely állhatatosságra sarkall és örömmel tűr, hosszan, ha kell, az erő, amely Istentől jön, s amely hatalmas, mint az ő dicsőségének nagysága. Az erőt azonban nem követelőzve és kedvetlenül, hanem hálaadással kell kérni, mert megrendítően csodálatos az, hogy egyáltalán kérhetjük! Isten választott ki minket arra, hogy az ő szentjei legyünk, azaz neki félretettek, őneki odaszántak! Ő tette lehetővé, hogy a világosságban részesüljünk, ő szabadított meg a lelki – gondolati sötétség hatalmából, amely lehetetlenné tette, hogy Jézus Krisztusban felismerjük Őt! És Ő visz át az Ő országába is, amely a Fiú országa is, amely titokzatos módon miközöttünk és mibennünk van! Borzongatóan gyönyörű megérezni és megérteni, hogy mennyire szeret minket a mi Atyánk, aki a kolossébelieket is annyira szerette! Ha ezt belátjuk, csak egyetérteni és ujjongani tudunk Pál apostollal együtt, aki a 14. verstől kezdődően írja meg a Krisztus himnuszt, amelyben az Úr nem csak a mi Urunk és egyházunk feje, hanem az első és a minden mindenekben. Ő a láthatatlan Isten képe, ő az elsőszülött, ő minden hatalom forrása és fenntartója, ő a halottak közül az elsőszülött, aki feltámadt, mert benne új teremtés és teljesség van! S e felfoghatatlan hatalom és elsőség birtokosa testben életét áldozta, hogy nekünk Istennel békességünk legyen! Kicsodák hozzá képest az angyalok? Milyen erők a földi elemek? Összemérhetetlenek, mindenképpen. Nem is cáfolja itt a tévtanításokat! Jézus Krisztus bemutatásával egyszerűen minden felülír! Nincs hozzá fogható!
A hatalmas, kozmikus kép után Pál visszafordítja tekintetét a kolossébeli gyülekezet tagjaira, és nagy szeretettel megállapítja, hogy a Krisztus áldozatából fakadó megbékélésnek, megváltásnak, az örökségnek ők is részesei, olyannyira, hogy Isten Jézus Krisztusban szenteknek, hibátlanoknak és feddhetetleneknek fogja látni őket, akármilyen gonosz, ellenséges és elidegenedett is volt a Krisztushoz térés előtt az életük. De jó hallani ezeket a felemelő és biztató szavakat!! Ki ne akarna ennek az ajándéknak, megbékélésnek, megváltásnak, ennek a csodálatos örökségnek részese lenni? Bizonyára egy sincs közöttünk, aki nem…A lehetőség azonban, bár mindenki számára adott, feltételhez köttetik: „Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok”. Nem lehet kétfelé sántikálni. Nem lehet angyaloknak IS, hatalmasságoknak IS és Jézus Krisztusnak IS dicsőséget, tiszteletet, imádatot adni. HA szilárdak, egyenesek, kibillenthetetlenek vagytok. Akkor a tietek az örökség. A füleket a tévtanítások előtt a Krisztus igazságához való ragaszkodásban nem félelemből, hanem szeretetből és hűségből kell bezárni. Pál jól tudja ezt és erre tanítja, buzdítja a kolossébelieket, Isten igéje pedig ma minket is.
A kolossébeliek lelki fényképének egy része felvillant ma előttünk. Okulhattunk a tanításból, amelyből ők is okulhattak. Valahol, gyülekezetekben, közösségekben rólunk is készül egy lelki fénykép. Nem tudjuk, ők a mindent megváltoztató pillanatig mit valósítottak mindebből. Azt viszont tudnunk kell, hogy amíg a mi életünkben bekövetkezik a mindent megváltoztató pillanat, a halálunk pillanata, úgy kell élnünk és cselekedünk, hogy maradandó bizonyságai legyünk annak, hogy: „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róma 8, 38 – 39). Ámen.