Kedves Testvéreim, ahhoz, hogy ennek a két gyógyulási történetnek a szépségét és mélységét lelki szemünkkel megláthassuk, jóval messzebbről kell a vizsgálódásunkat kezdeni. Talán onnan, ahonnan a leckénk indított, a tizenkét tanítvány kiküldésétől, ahol mindegyik evangéliumban Simon Péter az első, akit megbíz az Úr Jézus Krisztus, hogy apostol legyen és akként menjen gyógyítani és hirdetni Isten országát. De megállhat a tekintetünk a tanítványokon, amikor Jézus egy nagyon feszült beszélgetés után azt kérdi tőlük: Vajon ti is el akartok-é menni? S Simon Péter válaszol: Uram, hova mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad. De végigsimogathatjuk lelki pillantásunkkal mindazokat a gyógyításokat, amelyeket Jézus Urunk visz véghez, hogy az Őt hallgatók hitre jussanak. Láthatjuk, ahogyan a négy barát bontja a tetőt, hogy a beteg társat leengedje, láthatjuk Jézust a Bethesda tavánál sétálni és odalépni az évtizedek óta fekvő beteghez, akinek nem volt embere, láthatjuk, amint megsajnálja a naini fiatalember temetési menetét követő édesanyát, vagy amint nem bír sietni Jairus nagybeteg leányához, mert előbb még meg kell állnia egy vérfolyásos asszonnyal megbeszélni, hogy véget érhettek szenvedései. A gyógyulások felemelő, megrendítő és rendkívüli mivoltukkal sokakat gyűlöletre indító történései mellett láthatjuk az Urat, amit megbíz, elküld, erősít, új Pártfogót, Tanácsadót és Vigasztalót ígér, aki majd közben is jár a tanítványokért, és ráébredhetünk, hogy amit más történetben Péter és János tesz, itt pedig Péter ismétel, az semmi más, mint a megvalósuló terv: tanítvánnyá kell tenni a népeket és hirdetni, hogy Isten országa eljött.

Az Apostolok Cselekedetei 9. fejezetét két nagy részre oszthatjuk, az első harminc vers Saul rabbi megtérését tartalmazza, a másodikban Péter apostol látogatja már megalakult gyülekezeteket, ahol az Úr nevében gyógyít illetve halottat támaszt fel. Ha egy másik megközelítésben fogalmazzuk meg ugyanezt, a 9. rész első felében maga az Úr "veszi a kezébe" Isten országának az ügyét, a második felében pedig Péter, a Kőszikla mutatja fel Krisztus erejét betegségben és halálban. A Mester és a tanítvány dolgozik Isten országáért.

A 31. vers, mint a 9. fejezet első felének összefoglaló mondata, arról tanúskodik, hogy elhárult egy hatalmas akadály Isten országának a terjedése elől; Saul rabbi a damaszkuszi úton, amely az ottani gyülekezet felszámolásához vezetett volna, Pállá fordult és már ő maga a legharcosabb hirdetője az azelőtt halálra üldözött - Jézus Krisztusba és az ő Messiás voltába vetett hitnek. Így fogalmaz: "Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott. Ezek a sorok arról beszélnek, hogy az evangélium ügye, Isten országának a híre messzire jutott abból a kis jeruzsálemi felső szobából, ahol be voltak zárkózva Krisztus Urunk mennybemenetele után a tanítványok, hiszen majdnem az egész országban területén él, terjed, erősödik és épül az egyház - békességben. A vers szinte idilli hangulatban idézi fel azokat az időket, amikor Jézus Krisztus Urunk szavára figyeltek oda egyre többen az evangéliumra és lettek követőkké, Péter pedig mellette élt és dolgozott.

Péter szorgalmasan végzi a rábízott feladatot, hogy menjen és tegyen bizonyságot szóval és tettel arról, hogy a betegek gyógyulnak, a halottak feltámadnak és a szegényeknek hirdettetik az evangélium. Nem kell másik Messiást várni.

Péter Jézus Krisztus nevében és erejével járja végig a megalakult közösségeket, gondos gazdaként ellenőrizni gyarapodásukat, illetve segíteni ahol kell. Útja végén érkezik a valószínűleg Filep apostol által alapított liddai gyülekezetben. A kutatások azt valószínűsítik, mivel Filep apostol Czézáreában, a római birodalom egyik fontos kikötőjében telepedett le missziós útja végén, s mivel Lidda - a mai Ludd és Joppé - a mai Jaffa- Tel Aviv - közel van Czézáreához, ezeknek a gyülekezeteknek a megalapítását neki tulajdonítják. Péter vizitációja nem csak elméleti segítésről, tanításról vagy tervezésről szól, hanem nagyon konkrét támogatásról is. Közvetlenül a gyülekezet elé éli Krisztust, amikor megtalálva Éneászt, a 8 éve ágyban fekvő béna, beteg embert, akkor emlékezve és emlékeztetve Jézus csodálatos gyógyításaira, ő is meggyógyítja Krisztus erejével a férfit. "Kelj fel és magad vesd be a te ágyadat!" felszólítás felidézi bennünk a Bethesda tavánál Jézus által mondottat: "Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat és járj!" Lehet, hogy a szavak, a kifejezések csak hasonlítanak, de az erő, amely a gyógyulást hozza, az akarat és a kegyelem, amely ezt lehetővé teszi, az ugyanaz, az a Jézus Krisztusé. Lidda és a közeli Sáron síkságának lakóihoz hamar eljut a csodálatos gyógyulás híre és történet szerint mindenki eljött megnézni az embert, akivel történt, így mindenki hitre jutott és Krisztus követővé vált. A mindenki persze tűnhet túlzásnak, de pontosan érthető a szerző szándéka, hogy aki hallott az esetről, azok között nem volt ember, akit az eset el ne gondolkoztatott volna az élet és a halál dolgairól, a legmagasabb hatalomról és annak jelenlétéről az emberek életében. A hír az egyik szomszédos településre is eljutott, Joppéba, amely már akkor is nagy kikötő és kereskedelmi központ, ezért valószínűsíthető, hogy elég nagy gyülekezet és rengeteg szegény és nyomorult ember lakhatott benne. Történet szerint élt ott egy asszony, Tábita vagy Tábea, akinek a neve azt jelentette hogy zerge vagy gazella, görögül Dorkasz, mert az arámiul beszélő zsidóknak volt egy nevük, amit maguk között, és volt egy nevük amit a világban - esetünkben a görögül beszélő környezetben használtak. A neve, mely a kegyelem és szépség jelképe, az Énekek Énekét idézi fel, s az életvitele azt mutatja, hogy méltó volt a nevére, lelke és cselekedetei szépek és Isten kegyelmét kifejezők voltak. A joppei gyülekezet tagjaként nagyon sok jót tett, alamizsnát adott és törődött az elesettekkel. Tábitha valamilyen betegségbe esett, amibe néhány nap alatt meg is halt, éppen míg Péter Liddában volt, és többek között meggyógyította a 8 éve beteg (más fordítási lehetőség szerint 8 éves kora óta beteg) férfit. A szomorú esemény arra indítja a gyülekezet tagjait, hogy küldjenek a három óra járásnyira levő Liddába Péter apostolért, hogy hátha itt is tudna segíteni és csodát tenni, mert ha valaki, akkor Tábita megérdemelné.

Péter valóban késedelem nélkül indul Joppéba és ott a felső szobában megmosva és kiterítve, de be nem balzsamozva, a temetéshez elő nem készítve találta Tábitát. Jeruzsálemben az volt a törvény, hogy mindenkit aznap el kellett estig temetni, amely napon meghalt, de Jeruzsálemen kívül még lehetett várni a temetéssel néhány napot. Itt ezt a lehetőséget használják ki, akik Péterért küldetnek, hátha itt is tud valamit tenni az apostol. Amikor Péter megérkezik - késlekedés nélkül, azonnal jött, akkor a sirató asszonyok mindnyájan tudtak egy-egy ruhadarabot mutatni magukon, amit Tábita készített. Péter nem szabadkozik, nem kérdezősködik, hanem kiküld (kidob, hogy pontosak legyünk a kifejezést illetően) mindenkit, letérdel és imádkozik. Aztán a halottas ágyhoz fordul, és lehet, hogy a név hangzása teszi, de mikor azt olvassuk, hogy Tábita, kelj fel! akkor azonnal visszacseng Jézus Krisztus szava, aki szintén kiküldött a szülőkön kívül az ottlevőket, és így szólt Jairus leányához : Talítha kúmi!

Péter, aki zsidó létére letérdel (ők gyakorlat szerint állva imádkoznak) ezzel is visszautal Jézus Gecsemáné kerti utolsó imádságára, ahol Jézus ebben a tartásban imádkozik, illetve akkor imádkozik kifejezetten azokért, akik a tanítványok szavára megtérnek és hinni fognak Jézus Krisztusban. Megrendítő belegondolni, hogy Tábita gyógyulásában és minden ilyen csodás gyógyulásban Jézus Gecsemáné kerti imáját hallgatja meg az Atya. Tábita feltámad és mindnyájuk örömére él, visszatérhet a szolgálatához. Péter csodatételének elterjedt a híre természetesen az egész kikötővárosban, s a történtek hatására sokan hitre jutottak Jézus Krisztusban. Isten országa. Péter tehát nem csak szóban hirdette, hanem cselekedetei által be is mutatta, hogy akiben ő hisz és akit ő szolgál, valóban ÚR minden élet és a halál fölött.

Érdekes mozzanattal fejeződik be a kilencedik fejezet, azt jegyzi fel, hogy Péter egy Simon nevű tímár embernél szállt meg. Az egyik érdekesség, hogy a férfit úgy hívják, ahogyan őt hívták, amíg meg nem változtatta Jézus Péterre, a másik, hogy betér szállásra egy tisztátalan foglalkozást űző emberhez ( a tímár halott állatok bőrét dolgozza ki), amely foglalkozás őt magát is tisztátalanná teszi. Ezek szerint Péter már sokat kidöntött az életét szabályozó tilalomfákból, de éppen a tízedik részből derül ki, hogy még előtte áll egy nagy próba, el kell fogadja, hogy Isten nem személyválogató, az üdvösség mindenki számára elérhető, s ennek következtében ő sem lehet soha többé az.

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv megrendítő és véres eseményei között idilli színfolt ez a két csodálatos történet, ahol megmutatkozhat Isten Jézus Krisztusban ajándékozott gyógyító és életvédő ereje és kegyelme. Tekintetünket visszahozva az ősi kikötő és kereskedővárosokból, hogy a mi környezetünkre nézhessünk rá új látással, meg kell állapítanunk, hogy történet szerint vissza kell térnünk a szent egyszerűséghez. Krisztusba vetett hitünknek próbája az, hogy nem beszélünk arról, hogy Krisztus szerint kell élni, hanem Krisztus szerint élünk és az ő ereje jelenlétének tudatában döntünk, cselekszünk. Péter "vizitációs útja" arra tanít, hogy nem kell arra várni bezárkózva egy lelkészi hivatalba, hogy megkeressenek a hívek, hanem el kell indulni oda, ahol az életük, a mindennapjaik történnek. A lelkész nem megfigyelője és kritikusa, hanem része és "ízesítője", "fényesítője", "közbenjárója" a gyülekezetnek. S végül, ahhoz, hogy ki lehessen bírni a későbbi üldözést, kellenek a csendes csodák, ahol Isten beavatkozik általunk, és egészség, élet és öröm támad ott, ahol betegség, reménytelenség, halál és gyász van. Tetteink hitelesítik Isten üzenetét és Isten ereje hitelesíti bizonyságtételünket a gyülekezetekben. Ámen.