Visky Sándor Béla

Dr. Visky S. Béla (sz. 1961), a KPTI rendszeres teológia tanszékének professzora. Tizenkét évig gyülekezeti lelkész, 1996 óta tanít a BBTE-n, illetve 2013-tól a KPTI-ben. Tanulmányait és kutatásait Kolozsváron (lelkészképesítés, PhD phil.), Genfben, Bázelben, Budapesten (PhD theol.), Párizsban, Edinburghban, Debrecenben (habilitáció) végezte. Kutatási területei: a teodiceakérdés, V. Jankélévitch, Bonhoeffer, J. Moltmann, logoterápia, Radikális Ortodoxia, apologetikai kérdések. Műfordító – teológiai és filozófiai munkákat tolmácsol magyarra angolból, németből, franciából, románból. Nős, három gyermeke, két unokája van.

A 400 éve indult erdélyi protestáns teológiai oktatás évfordulójának jegyében nemzetközi konferenciát szerveznek 2022. március 24-25-én a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben.

Mattia Ferraresi olasz újságíró, New York Times, 2020. március 10.: „A szenteltvíz nem kézfertőtlenítő, az imádság nem vakcina... A vallás azonban lelki gyógyulást és reménységet ad a hívőknak, eloszlatja a csüggedést, lélektani és érzelmi támaszt nyújt, ami az egészség egyik fontos tényezője. Ellenszert jelent továbbá a magánnyal szemben is, amely számos orvosszakértő szerint korunk egyik legaggasztóbb közegészségügyi problémája. A hívők szemében valójában minden a vallásból nyer végső értelmet.

Cărți prezentate: Vladimír Jankélévitch: A megbocsátás (Traducere: Visky S. Béla) -- Vladimír Jankélévitch: Az elévülhetetlen vétek (Traducere: Visky S. Béla) -- Dietrich Bonhoeffer: Etika. Második, átdolgozott kiadás. (Traducere: Visky S. Béla) -- Visky S. Béla: Megtartó ismeret. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, Rimaszombat, 2020.

Bemutatott könyvek: Vladimír Jankélévitch: A megbocsátás (Fordította: Visky S. Béla) -- Vladimír Jankélévitch: Az elévülhetetlen vétek (Fordította: Visky S. Béla) -- Dietrich Bonhoeffer: Etika. Második, átdolgozott kiadás. (Fordította: Visky S. Béla) -- Visky S. Béla: Megtartó ismeret. Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja, Rimaszombat, 2020.

A lelkipásztor esetében egybeesik a tanúságtétel – a „bennönk élő reménységről való számadás” (1Pét 3,15) – valamint a „hivatali kötelesség” teljesítése az igehirdetési alkalmaink során. Ritkán történik meg, hogy ezeken az alkalmakon kívül valaki ránk kérdezzen: miért is csinálod? És végső soron: miért is hiszel? Gyülekezeti tagjaink természetesnek veszik, hogy hiszünk, ilyen kérdésekkel tehát nemigen provokálnak, az egyházon kívüli társadalom pedig nem kérdez ránk olyan élességgel, mint mondjuk a kommunizmus idején, hisz a vallásgyakorlás egy bizonyos kulturális polgárjogot nyert immár.

Oldalak

Subscribe to Visky Sándor Béla