Pólya Katalin

Mgr. Pólya Katalin, PhD, adjunktus, Selye J. Egyetem, Református Teológiai Kar, Rendszeres és Gyakorlati Teológiai Tanszék, Komárom. Fő kutatási terület: feminista teológia és annak bibliai kritikája.

Az ószövetségi választott nép állandó nagy kísértése a környező népek mintájára az örökkévaló Isten tisztelete helyett bálványok szolgálata. Még akár azon az áron is, hogy az adott istenség oltárán saját fiaikat kell feláldozniuk. A Molok istennek tett ember- és gyermekáldozat Isten előtt utálatos, mégis szinte végig fennmarad az ószövetségi kultusz árnyoldalaként. Vajon a mai kor mentes-e az efféle isten- és életellenes gyakorlattól akkor, amikor az egészség újkori istenének oltárán embriókat, abortált magzatokat áldoz fel saját céljaira, a modern ember jóléte érdekében?

A teremtéstörténet nemi differenciáltsággal megalkotott emberére Isten kimondja: „igen jó”. Ez az isteni judícium kérdőjeleződik meg akkor, amikor az első emberpár önmagát emancipálva azt látja jónak, amit Teremtője rossznak mondott, és fordítva: rossznak azt, amit Isten jónak ítélt. A nemek vonatkozásában ezt a fordított értékítéletet látjuk akkor, amikor a kétpólusú „szex” már kevésnek tűnik, és az isteni nívóra törő ember egyre inkább hasadó, multipólusú „gendert” teremt.

Subscribe to Pólya Katalin