Bethlen terem
A továbbképző előadásai bibliai teológiai, történeti és gyakorlati teológiai vonatkozásban az egyház és világ szövevényes viszonyában fogalmaznak meg lényeges felismeréseket, alapvető szempontokat. A továbbképző záróelőadása egyrészt a sorozat szintézise, másrészt vitaindító, amely a témának a lelkészképzésre néző következtetéseit keresi, illetve vázolja fel. Alapvető kérdése: hogyan fordíthatjuk le az egyház és világ közötti interakció kortárs kérdéseit az erdélyi református lelkészképzés nyelvére?
A református katechézis új paradigmája a tanítvánnyá létel és tanítvánnyá tétel élethosszig tartó folyamata, azaz sem a katechéta, sem a katekumenus nem fejezheti be, amíg él. Ez a hozzáállás elveszi a fiatal felnőtt korra való készenlét időbeli nyomását a lelkészről és a gyülekezeti tagról, viszont befejezhetetlen feladattá teszi a gyülekezetbe szervezés munkáját. Előnyökkel és újonnan megjelenő nehézségekkel egyaránt jár. Helyesebb, ha a gyülekezetpedagógia kifejezést használjuk a szolgálatra.
A többszörösen kisebbségi helyzetben lévő erdélyi reformátusság népegyházi keretek között él. A kisebbségi helyzet következménye a felekezeti és nemzeti identitás erőteljes összefonódása. Ez nagymértékben meghatározza az egyház és lelkipásztor társadalmi szerepvállalását. (1) A népegyházi jellegből adódik, hogy a gyülekezeti tagok nagy részének a szemében az egyház egybeesik a lelkipásztor személyével. Ez még erőteljesebben érvényesül az egyház és a lelkipásztor társadalmi szerepvállalása tekintetében.
A gyülekezetet / az egyházat a vonzóerő (centripetális, központkereső) és a kipörgető (centrifugális) erő, illetve azok összjátéka határozza meg. A vonzóerő a gyülekezet belső életében, a közösségben (communio) nyilvánul meg. Ez a centripetális erőkifejtés azért történik, hogy megvalósulhasson a centrifugális erőkifejtés, vagyis a világra néző szolgálat (missio). Az előadás leírja e két gyújtópontot és a közöttük fennálló kölcsönhatást.
Oldalak
