Miért is ne lenne egy hetedik kirándulás és egy második mobilitás? Negyedév első félévének közepén ez eléggé nagy szám. Az évfolyamunk viszont hetedjére sem mondott nemet. Még mindig van valami vagy inkább valaki, aki összeköt. Teljes létszámban indultunk el vasárnap délután Szegedre, ahol hétfőn városnézéssel indítottuk a napot, amit Zombori István történész vezetett. A Farkas utcai templom mását tekintettük meg. A szegedi ferences templom és kolostor sok viszontagság ellenére ma két szerzetesnek az otthona.
Erasmus
A KPTI másodéves hallgatói 2025. november 10–14. között tanulmányi úton vettek részt Sárospatakon. A sokszínű programok erősítették lelküket, gazdagították kulturális látókörüket, gyarapították teológiai tudásunkat, valamint az egymás iránti nyitottságot.
A KPTI harmadik évfolyama Horváth Levente évfolyamfelelős tanár kíséretével 2025 november 10-14. között rövidtávú Erasmus-programon vett részt a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen.
În perioada 21–22 octombrie 2025, Institutul Teologic Protestant din Cluj-Napoca a fost reprezentat la seminarul național Erasmus+ dedicat domeniului universitar, organizat de Agenția Națională pentru Programe Comunitare în Domeniul Educației și Formării Profesionale (ANPCDEFP) și de Ministerul Educației, în cadrul Bibliotecii Centrale a Universității Naționale de Știință și Tehnologie Politehnica București.
2025. október 21–22-én a Protestáns Teológiai Intézet képviseletében részt vettem a felsőoktatási intézmények számára szervezett Erasmus+ szemináriumon, amelyet a Nemzeti Ügynökség (ANPCDEFP) és a Romániai Oktatási Minisztérium szervezett a Bukaresti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában.
A kétnapos rendezvényen 78 egyetem Erasmus-koordinátorai és nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársai vettek részt, akik tapasztalatot cseréltek a program megvalósításáról és jövőbeni fejlesztéséről.
În cadrul unui program de mobilitate mixtă susținut de Erasmus+, studenții KPTI au participat la un curs internațional, o așa-numită mobilitate BIP, între 4-11 octombrie.
Within the framework of a blended mobility program supported by Erasmus+, PTI students participated in an international course, a so-called BIP mobility, between October 4-11.
Az Erasmus+ program által támogatott vegyes mobilitási program keretében október 4-11 között egy nemzetközi kurzuson, úgynevezett BIP mobilitáson vettek részt a KPTI hallgatói. A program két hollandiai egyetem, a Protestantse Theologische Universtiteit és a Theologische Universiteit Utrecht, két magyar egyetem, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet közös projektjeként valósult meg, azok oktatói, illetve diákjainak a részvételével.
Între 28 aprilie și 2 mai 2025, am avut oportunitatea de a participa la un program de mobilitate Erasmus de o săptămână organizat la Debrecen, alături de studenți de anul întâi, al doilea și al masterat anul doi la ITP.
Between April 28 and May 2, 2025, we had the opportunity to take part in a one-week Erasmus mobility program organized in Debrecen, together with BA first-, second-, and MA second year theology students.