A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet harmadéves hallgatói 2026. október 18. és 23. között csoportos Erasmus tanulmányúton vettek részt Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának vendégeként. Ez az út messze túlmutatott egy szokványos tanulmányi kiránduláson: a főváros szellemi, kulturális és egyházi tereiben való elmerülés, valamint a közös élmények által egyedülálló közösségépítő és teológiai reflexiós folyamattá vált. A mélységeket és magasságokat nyitogató programok feldolgozására hosszabb időre lesz szükségünk.

A metropolisz dinamikája és a BudapestGO térképein kanyargó tömegközlekedési vonalak kibogozása, az elvétett irányokkal, az újratervezésekkel és a spontán helyzetekkel, kiváló gyakorlóteret biztosított a csoport együttműködésének és alkalmazkodóképességének. Ezekhez szorosan kapcsolódtak a közös étkezések élményei, ahol a hagyományos magyar gasztronómia olyan fogásai, mint a melengető, gazdag húsleves, a gulyás, a borzaska és a kacsacomb, valamint a nemzetközi és ázsiai ízek felfedezése mind hozzájárultak a hallgatói közösség mélyebb összekovácsolódásához.

Budapestnek a zajjal, dübörgéssel, történelmi fordulatokkal és égbe magasodó templomtornyaival bélelt szíve-lelke elevenen formálta a szellemi horizontunkat. Az Operaház és a Szent István-bazilika fenséges épületei, a Gellért-hegyi esti séta panorámája és a dunai hajózás a város emelkedett, művészeti és esztétikai oldalát nyitották meg előttünk. Ezzel szemben a Terror Háza Múzeumban tett látogatás a nemzeti múlt sötét, tragikus örvényeibe engedett betekintést, felidézve azt a kíméletlen korszakot, amikor az ÁVH a párt ökleként működött. A múzeum megrázó panoptikumában eltöltött két óra rávilágított arra, hogyan fosztotta meg a rendszer az embert az identitásától és méltóságától. Kérdésként merült fel, hogy a teljes dehumanizáció közepette van-e lehetőség az Isten képmásaként való megmaradásra, valamint nyitott kérdés marad az is, hogyan tekintünk a felelősségre vonás hiányára és a keresztyén megbocsátás határaira. Csöndkabátba bújva, vontatottan és merengő tekintetekkel folytattuk innen utunkat.

A belvárosi társadalmi és intézményi dinamikák megértését szolgálta az V. kerületben tett látogatás is: Czire Szabolcs unitárius lelkész vezetésével a templomújítási munkálatok megismerése, az önismereti és ismerkedési játékok, valamint az őszinte párbeszédek a belvárosi lét sajátos kihívásaira világítottak rá. A nagy egók, az erős vezetői rétegek és a divergens társadalmi pozíciók hálójában megfogalmazódott az az örök érvényű gondolat, miszerint a művészet és a lelki elköteleződés jelentik az egyházi közösség számára az egyensúly megőrzésének legfőbb eszközeit, ahol a „legyél jobb, mint önmagad” belső mércéje nyújthat szilárd támaszt.

A tanulmányút kiemelkedő tudományos és egyházismereti csomópontját a 2026. október 21-én a Ráday Ház Nagydísztermében megtartott Dies Natalis ünnepség és a HIT konferencia jelentette. Balog Zoltán püspök, Trócsányi László rektor és Literáty Zoltán dékán köszöntőit követően Horváth Miklós tárta fel az 1956-os események belső ívét, bemutatva a tüntetésből felkeléssé, majd szabadságharccá érő népmozgalmat. Kiss Réka előadásában a református egyházi megújulás és a forradalom mély összefüggéseit elemezte, míg Szamborovszkyné Nagy Ibolya a szovjetesített Kárpátalja tragikus sorsát és 1956-os kontextusát mutatta be. Kiss Réka előadásainak egyik visszatérő, mély önreflexiót elindító kérdése – különösképpen Vályi Nagy Ervin életútjának tragikus fordulatai kapcsán – arra világított rá, hogy nem az a kérdés, részt vesz-e valaki a politikában, hanem az, hogy vállal-e felelősséget a közösségért.

A történelmi és egyháztörténeti előadások tehát mély teológiai és társadalmi reflexiókat indítottak el a politika, a hatalom és az egyház viszonyáról. Ravasz László gondolatait felidézve megfogalmazódott a büszkeség arra, hogy az 1956-os forradalom tiszta, evangéliumi ihletésű és a nemzeti becsület védelmében született népmozgalom volt. Ezzel párhuzamosan azonban a jelenlévők bűnbánattal szembesültek azzal a történelmi ténnyel is, hogy az egyház mint földi intézmény a diktatúra idején engedte magát megköttetni a politikai hatalom által, amikor a fentről sugallt irányok, zsarolások és forrásmegvonások kárt okoztak örökkévaló lelki céljaiban. A levont tanulságok rávilágítottak arra, hogy az egyház felelőssége nem a politikai csatákban való részvételben, hanem a közösségért viselt áldozathozatalban áll.

A konferencia egyik legmeghatóbb pillanata a pódiumbeszélgetés volt, ahol Hanekamp Vera, Mikesi Károly és Komlósi Péter lelkipásztorok idézték fel 1956-os teológushallgatói emlékeiket, élő hídfejet képezve a múlt és a jelen között. Az idős lelkipásztorok személyes teológiai útravalóval is megajándékozták a fiatalokat: „jól tájékozódni, az ige alapján mindent lemérni, és lépni”; „Ne várjatok másokra, se egymásra; tenni kell, hatni, szólni kell; tegyétek meg, ne legyetek engedetlenek, hanem amire Isten indít tegyétek meg”; „tudjon hatni rátok Isten igéje és szava”.

Ugyancsak ők idézték fel azt a történetet, amikor a tragikus események kiértékelésekor Ravasz Lászlót megkérdezték: miért kellett mindezeknek a szörnyűségeknek megtörténniük? A püspök a levest főző és a fazék fedőjét felemelő háziasszony példájával válaszolt – aki megnézi, hogy megfőtt-e már az étel –, rámutatva a lényegi kérdésre: készen vagyunk-e a szabadságra? A fedő visszakerült a fazékra. (A beszélgetés során elhangzott egy olyan kiegészítés is, amely Joó Sándorhoz kötötte a példázatot, megjegyezve, hogy ő krumplifőzéssel illusztrálta ugyanezt a gondolatot.)

A megemlékezés különösen felemelő és mélyen megrázó részét képezte a harmadéves teológusok által előkészített ünnepi műsor: a Himnusz és a Szózat közös eléneklése mellett az 1956-os események szellemiségét megidéző versek – Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról és Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményei – szavalataival adtak méltó keretet a tisztelgésnek. Az ünnepi istentiszteletet és doktoravatást követően a megemlékezés az udvari kopjafák koszorúzásával zárult. Ennek során mély kegyelettel idézték fel az „Elhulltanak legjobbjaink...” című megemlékezés szellemét és Pap László dékán emlékét, aki a teológia udvarán temette el az intézmény két hősi halált halt hallgatóját: Magócsi István IV. éves és Herczegh Lajos II. éves teológusokat. A szertartáson felidézett igei gondolat a mindnyájukat gyötrő „Miért? Miért éppen ők?” kérdésre adott vigasztalást Ézsaiás próféta szavaival: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok...” Az akadémia udvarán tartott temetés alapigéjén keresztül vált világossá: Isten akaratának elvégzésére kell az élet és a halál is. A megemlékezés zárásaként a résztvevők kézhez kapták a Reformáció című lap korabeli, első számának másolatát is.

A Jak 1,22–25 alapján elhangzott ünnepi igehirdetést Lányi Gábor dékánhelyettes tolmácsolta, a valódi szabadság lényegére mutatva rá. Ez a gondolat Pap Lászlónak a forradalom napján elhangzott útravalóját idézte fel, aki így bocsátotta az izzó, forrongó utakra a teológusokat: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem minden épít. Úgy induljatok, hogy használjatok, építsetek!”

A tanulmányút gyakorlati teológiai zárókövét a Gazdagréti Református Gyülekezetben tett látogatás adta, ahol Thoma László lelkipásztor nyújtott betekintést a lakótelepi misszió mindennapjaiba, de részletesen szólt a lelkészi hivatás belső műhelytitkairól, az igehirdetésre való felkészülés személyes és szakmai dimenzióiról. A beszélgetés során a diákok élénken érdeklődtek afelől, miként küzd meg az egyház a politikai változásokkal, és hogyan tud releváns maradni az igehirdetés úgy, hogy közben nem politizál. Ebben a kontextusban nyert teológiai nyomatékot a politika helyi értékének tisztázása: a politika elburjánzása, élet-halál kérdéssé vagy bálvánnyá tétele veszélyezteti az egyház küldetését; a bibliai motívumokat egyetlen politikai kurzus sem kisajátíthatja ki, hiszen az egyház egyedül az Ige által ítéltetik meg, s feladata Isten hűségének felmutatása.

A paneldzsungel fogyasztói szemléletével szemben a gyülekezet a szolgáló közösség modelljét állítja középpontba, amely védelmet nyújt a társadalmi elhidegüléssel szemben. A gyülekezet szerves struktúráját az alacsony küszöbű, nyitott alkalmak alkotják: a Start Café, az Alfa kurzus, a Baba-mama klub, a nyugdíjas Férfi Klub és a drog- meg alkoholmentes közösségi terek. A lelkipásztori gondoskodás ugyanakkor a legérzékenyebb, gyakran elhallgatott élethelyzeteket is megszólítja: erre példák a gyermekáldásért küzdőket hordozó Anna imacsoport, a párkapcsolati és családi terheket hordozó Rebeka imacsoport, valamint a Mózes csoport. Ez utóbbi kifejezetten a 40 év feletti egyedülállókat karolja fel, felismerve, hogy ez a korosztály a társadalomban és a hagyományos egyházi struktúrákban is könnyen láthatatlanná válik.

A beszélgetés legfőbb személyes és szakmai tanulságaként az fogalmazódott meg, hogy a szolgálatban engedjük meg a bizonytalanság felvállalását, s ne tévesszük szem elől azt az alapvető igazságot, hogy kivétel nélkül minden embernek szüksége van az evangéliumra.