Leírni azt, hogy a VI. évfolyam római számmal a mögöttünk álló hét után, mintha különlegesebb lenne, mint azelőtt bármikor, hiszen az ilyen formában leírt számok a jövőben mindig egy különleges tapasztalatra fognak emlékeztetni bennünket. Az egyhetes római tanulmányi kirándulás során nem csak tanulhattunk, nem csak informálódhattunk, nem csak még jobban összekovácsolódhattunk, hanem életre szóló élményeket szerezhettünk.

Amint beléptünk a Vatikáni Múzeumba és pillantásunk a Szent Péter-bazilikára tévedt, elhangzott a gondolat: 1510-ben, amikor Luther Márton Rómában járt, nagyjából ugyanez a látkép fogadhatta őt is. Természetesen azzal a különbséggel, hogy a bazilika, abban az időszakban még épült. Ekkor és ott egy időutazás kezdődött el, ami érdekesebbnél érdekesebb megállókat tartogatott számunkra.

A Szent Péter-bazilika, a kupolából való kilátás, a Colosseum, a Forum Romanum, a Pantheon, a különböző templomok, szobrok mind-mind azt sugallták felénk, hogy milyen monumentális, hatalmas építmények készültek Rómában az évszázadok során, amelyek egészen a mai napig, a 21. századi embereket is egyen-egyenként ámulatba ejtik.

A belépés a Szent Callixtus-katakomba területére arra döbbentett rá minket, hogy a látszat néha csal. Egy hatalmas zöld területet szemlélhettünk meg, tele szebbnél szebb virágokkal, fákkal és más növényekkel. Aztán amikor eljött a pillanat, hogy lementünk a felszín alá, akkor tudtuk meg, hogy egy körülbelül 20 km hosszúságú járatrendszerben járunk, amely 4 szinten helyezkedik el, amelyben több mint 330 000 keresztyént temettek el. Külön érdekesség, hogy a látogatók az egész terület 2%-t tekinthetik meg, ami még így is nagynak tűnik.

Meghatározó tapasztalat volt, amikor Lothar Vogel, a Római Valdens Teológiai Fakultás egyháztörténet tanára, dékán és a mobilitás házigazdája, köszöntött bennünket. A tanulmányi kirándulást megelőző online órán sok hasznos információt megtudhattunk a valdens közösségről. A valdensek egy 12. században indult keresztény reformmozgalom tagjai voltak, akik a katolikus egyház gazdagságával szemben a krisztusi szegénységet hirdették. Elutasították a pápa tekintélyét, legfőbb zsinórmértéknek a népnyelvű Bibliát tekintették, és a nők számára is engedélyezték a prédikálást. A súlyos inkvizíciós üldözések elől Észak-Olaszország nehezen megközelíthető alpesi völgyeibe menekültek, ahol évszázadokon át elszigetelten éltek. Végül a 16. században csatlakoztak a reformációhoz, így a mai napig ők alkotják a világ egyik legrégebbi protestáns közösségét, amelynek központja ma is Olaszországban található.

Vogel professzor személyes találkozás során bemutatta számunkra az ottani egyetemet, a római teológus létet. Külön érdekesség volt számunkra az itteni oktatással szemben, hogy ott 6-7 bentlakó diák van, a többiek hibrid oktatás keretein belül végzik tanulmányaikat. A teológus hallgatók viszonylag kevés százaléka tanul azért ott, hogy majd a későbbiekben lelkipásztori szolgálatot végezzen.

A beszélgetés rávilágított arra, hogy bár két külön világról beszélünk, mégis a fizikai távolság ellenére ugyanabban az Istenben hiszünk, akinek szenteljük az életünket. Az elköszönés rendjén szép pillanat volt, amikor a jövőbeni találkozás reményében vettünk búcsút egymástól.

Az utolsó előtti nap kilépve Rómából elutaztunk Tivoliba, ami bár egy kisváros, mégis értékes és gyönyörű emlékeket őriz egészen a mai napig. Először a Villa d'Este-t látogattuk meg. A villa igazi hírnevét nem magának a palotának, hanem a domboldalon lépcsőzetesen elterülő vízi kertjének köszönheti. A parkban több száz szökőkút, vízesés, mesterséges barlang és zenélő vízi orgona található, amelyeket egytől-egyig a gravitáció segítségével hoztak létre.

A másik helyszín Tivoliban a Villa Adriana volt, amelyet Hadrianus császár építtetett a 2. században, hogy elvonulhasson a főváros zajától. A hatalmas, parkosított terület nem egy egyszerű luxusvilla, hanem egy önálló kisváros, amely lakópalotákat, könyvtárakat, fürdőket, színházat és templomokat is magában foglalt. Hadrianus imádta a művészeteket és az utazást, így a villában építészeti formában alkotta újra a birodalom azon egyiptomi és görög helyszíneit, amelyek mély benyomást tettek rá. A hatalmas területen fennmaradt épületek, szobrok ugyanazokat a kérdéseket vetették fel bennünk, amiket gyakran tettünk fel a héten: Hogy tudtak ilyesmit annak idején megvalósítani? Hogy maradtak fent ezek ilyen jó állapotban ennyi éven keresztül?

Az egyhetes tanulmányi kirándulásunkat egy tengerparti sétával zártuk. A séta közben megosztottuk egymással a megtapasztalt élményeket, kedvenc pillanatokat, legviccesebb jeleneteket és hálánkat fejeztük ki egymásért, hiszen ez a hét attól volt igazán különleges, hogy együtt lehettünk mindennek részesei.

Balog Zoltán
végzős hallgató