Miért is ne lenne egy hetedik kirándulás és egy második mobilitás? Negyedév első félévének közepén ez eléggé nagy szám. Az évfolyamunk viszont hetedjére sem mondott nemet. Még mindig van valami vagy inkább valaki, aki összeköt. Teljes létszámban indultunk el vasárnap délután Szegedre, ahol hétfőn városnézéssel indítottuk a napot, amit Zombori István történész vezetett. A Farkas utcai templom mását tekintettük meg. A szegedi ferences templom és kolostor sok viszontagság ellenére ma két szerzetesnek az otthona. A világháború bombázásait a befalazott ablakok őrzik, a Tisza áradásának szintjét pedig egy rövid falba karcolt mondat veretes magyarsággal: ,,A víz itt vót.” Az Alsóváros megismerése után a Szegedi Dómot látogattuk meg, ahol a falat már nem az előbbihez hasonló barokk körmondatok, hanem freskók díszítették. A Szent Demeter plébániatemplom a szegedi nagy árvíz után megsemmisült és emiatt szükséges volt egy új templom építése. A régi templom emlékét csak a – szegediesen –Dömötör-torony őrzi. A püspöki székhely kiépülése Ferenc József császár személyes látogatása után indult el, melyet a templom szentélyében lévő domborművek is megörökítettek.

A Tudományegyetemen két előadást hallgattunk meg: Molnár Dávid által a reformáció évszázadába nyertünk betekintést. A 16. századi írások és levélváltások pontos fordításából kiderül, hogy a török igája tényleg fából volt, hiszen ,, a törökök fennhatósága alatt oly szabadon hirdetik az evangéliumot…” (Gyalui Torda Zsigmond Pihilipp Melanchtonnak, 1545. dec. 25. Eperjes) Majd Hegyi Ádám előadását hallgattuk meg Dél-alföldi reformációjával kapcsolatban. Az előadás fő kérdése a gyülekezetek alapítására összpontosított. Hallhattunk dohánytermesztőkről, a Gyevi családnév eredetéről (algyői menekültek) és olyan falvakról, amelyek még nevükben is kihangsúlyozták református identitásukat (Reformátuskovácsháza). Szinte mindegyik alkalmon érintőlegesen szó esett a szegedi paprikáról és paprikatermesztésről, így mi sem hagyhattuk ki zárásként a halászlét. Ópusztaszeren a Feszty-körkép ejtett ámulatba. Az 1725 m2 vászonhoz 100 mázsa festéket használtak fel.

A következő állomás miért is ne lenne Hódmezővásárhely, ahol Kádárné Zsoldos Edit, Hegyi Ádám és Szabó Ákos vezetett körbe a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A Gimnázium könyvtárát, levéltárát és fizika laboratóriumát nézhettük meg. A levéltár sok értékes darabot őriz az Olümposznak köszönhetően. (Így nevezték a legfelső polcokra elhelyezett könyvek részlegét.) Más könyvtárakban létra segítségével közelítették meg az istenek hegyét, de Hódmezővásárhelyen az Olümposz megközelíthetetlen maradt és számtalan könyvet őrzött meg értékes széljegyzetekkel együtt. A napot újból Szegeden zártuk, ahol teológiánk egyik doktora, Kereskényi Sándor fogadott. A Szegedi Honvéd Téri gyülekezetet látott vendégül, ahová Hegyi Ádám is elkísért presbiterként.

Délvidék reformációja nem maradhat ki Szabadka nélkül. Az evangélikus és református egyházközségek fogadtak bennünket. A város a szecesszió egyik mintapéldánya. A tereken többször visszaköszön. A városháza és a zsinagóga sem maradhatott ki.

Két évfolyamtársunk gyülekezete is útba esett. Az Erasmus mobilitás vége évfolyamkirándulássá alakult át. Szabadka után miért is ne következett volna Temesvár. A temesvári evangélikus gyülekezet lelkésze, Kovács Zsombor vezetett körbe, később pedig ökumenikus vesperát tartott. Kolozsvár fele pedig miért is ne álltunk volna meg Déva váránál, Dávid Ferenc emlékhelyénél.

A ,,miért is ne” hozzáállás valahogyan mindig az évfolyamunk temperamentumához tartozott. Olyan makacsság és buzgóság, ami Jánosban és Péterben is megvolt, mert mi sem választhatjuk a tétlenséget és a közömbösséget. (ApCsel 4,20) Miért is ne lenne közösség a Teológián? Miért is ne mennénk el akár egy nyolcadik kirándulásra?

Albert Szabolcs
negyedéves teológus hallgató