Aki a szavakban csal, nem csak az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét. (Pilinszky János)

Aktuális szociáletikai dilemmák tömkelege ostromolja a ma emberét. Ezek többnyire olyan határhelyzetek kérdései, melyekről feltétlenül szükséges kialakítanunk a Krisztus-követésnek és az élet védelmének megfelelő szemléletmódot. Tudjuk ugyanakkor, hogy ezekre a kérdésekre adott válaszok sok esetben olyan országos vagy éppen globális társadalmi tényezők és hatalmi struktúrák függvényei, melyek működésébe a mindennapok emberének csak nagyon áttételesen van beleszólása (öko-etika, háború, makrogazdaság, stb.), vagy egyáltalán nincs. Ez könnyen szülhet rezignációt és passzivitást. Azzal az etikatörténeti megállapítással kapcsolatosan, mely szerint a XIX. század az individuál-etika, a XX. a szociál-etika, míg a XXI. század a globális etikai kérdések kora, a módszertani klasszifikáció jogosságának elismerése mellett le kell szögeznünk, hogy ezeket a vonatkozásokat mindig is együttesen kell szemlélni. Korlátozott mozgásterünk a „nagy dilemmák” területén nem vezethet annak a felelősségnek a banalizálásához, melyet mindenkire kiró a maga egyéni életköre. Éppen ellenkezőleg, ennek a komolyan vétele jelentheti – ahogyan azt Bonhoeffer is joggal hangsúlyozza Etikájában – azt a megújuló erőforrást, melyből a társadalmi és globális szintű problémák kezelése közben is meríthetünk. Az individuál-etika nem válhat a XXI. század morális gondolkodásának Hamupipőkéjévé.

Nagyhatású döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Az előadás elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembe vételével tehetjük meg. Hiszen az etikai vizsgálódás tárgya sohasem csupán a vonatkozásaitól elmetszett tett, vagy gondolat, vagy beszéd, hanem minden esetben az ember, aki cselekszik, gondolkodik és beszél – mégpedig egy adott helyzetben, adott motivációk, célok, vagy éppen kényszerpályák mentén. Az emberi magatartás, viszonyulás, szándék jeleként értelmezett beszédbe ily módon nyilvánvalóan bele tartozik adott esetben a hallgatás és az elhallgatás, vagy éppen a testbeszéd nyelve és ennek megannyi dialektusa.

Miért jelent etikai problémát a nyelv? Mert erkölcsileg meglehetősen problémás maga az ember, aki a nyelvet használja. Jakab apostol az emberi szív ambivalenciájának tükrét látja a nyelv drámai kettősségében: „Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket. Ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok.” (Jak 3,9.10)

Ha pedig a szív és lélek kettősségének – vagy éppen százféle állapotának – a realitásához hozzáadjuk még a különböző emberi élethelyzetek rendszerbe alig fogható sokféleségét, akkor kezd csak igazán kirajzolódni az erkölcsi dilemmák végtelen tere.