A 2025–2026-os tanév lezárásaként a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet június 29-én, vasárnap két részből álló ünnepi alkalommal búcsúzott a tanévtől: a délelőtti istentisztelet keretében a végzős hallgatók fogadalmat tettek és egyházi szolgálatba álltak, a délutáni évzáró ünnepélyen pedig sor került a rektori beszámolóra, a hallgatói jutalomdíjak átadására, valamint az arany- és gyémántoklevelet átvevő, korábban végzett lelkipásztorok köszöntésére.
A délelőtti istentiszteleten Bogdán Szabolcs, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Az igehirdetést követően a végzős hallgatók fogadalmat tettek, majd az Intézet ünnepélyesen egyházi szolgálatba állította őket, lezárva ezzel a teológiai képzés utolsó, gyakorlati szakaszát, és megnyitva előttük a lelkipásztori, illetve egyházi szolgálat útját.
A délutáni ünnepélyen a liturgiális szolgálatot Kató Szabolcs Ferencz teológiai tanár, a végzős évfolyam évfolyamfelelős oktatója végezte, majd az Intézet vegyes kórusa a Gaudeamus éneket adta elő.
A délutáni eseményen elhangzó rektori beszédében Kovács Sándor számot adott a mögöttünk álló tanév eseményeiről. Beszédét a „Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12) igével vezette be, utalva arra, hogy a tanév az Intézet történetének egyik fordulópontja: több mint két évtized szünet után szeptembertől újraindulhat a doktori képzés, amellyel a teológiai és vallástudományi képzés teljes íve – az alapképzéstől a doktori fokozatig – ismét megnyílik Kolozsváron. Ugyanakkor jelezte, hogy ez a számvetés éve is: az Intézet hallgatói létszáma a rendszerváltás óta a legalacsonyabb (105 fő), és a következő években több kulcsfontosságú tanszéken kell biztosítani az oktatói utánpótlást, mivel három oktató már betöltötte, egy pedig hamarosan betölti a 65. életévét.
Beszámolójában a rektor kitért továbbá arra, hogy az ARACIS 2026 márciusában jóváhagyta a doktorképzés akkreditációját, hogy folyamatban van az alapképzés és az intézményi akkreditáció megújítása.
A rektor ismertette az Intézet tanárainak gazdag tudományos termését és oktatónak adott kitüntetését: nyolc új kötet jelent meg, köztük Ősz Sándor Előd szerkesztésében a Visky Sándor Béla 65. születésnapjára összeállított tanulmánykötet. Két tanár kapott intézményen kívüli elismerést oktatói munkásságáért. A rektor kiemelte a könyvtárban zajló változásokat (az online katalógus mára közel 77 600 tétel adatait tartalmazza), valamint az Intézet stabil gazdasági helyzetét, amelyet a fenntartó egyházak hozzájárulása, a román állami fizetéskiegészítés és a magyar állami normatív támogatás biztosít.
A rektori beszédet a legjobb tanulmányi eredményt elért hallgatók és különdíjasok jutalmazása követte, majd a végzősök búcsúzása és búcsúztatása zárta a diákévek fejezetét.
Az ünnepély kiemelt pillanata az aranydiplomák kiosztása volt, amellyel az Intézet az ötven évvel korábban végzett lelkipásztorokat köszöntötte. Kovács Sándor rektor köszöntőjében felidézte, milyen történelmi korszakban indultak el ezek a lelkészek szolgálatuk útján: az 1976-ban végzettek generációja megélte a diktatúra megszilárdulását, a jegyrendszert, az olajválságot és a mindennapi élet nehézségeit, mégis – a rektor szavaival – „mint a régi végvári vitézek”, kitartottak szolgálati helyükön, elnéptelenedő falvakban, szórványban és városon egyaránt, akkor is, amikor tudták, hogy nem érkezik felmentő sereg. A rektor kegyelettel emlékezett meg az azóta elhunyt lelkipásztorokról, a jelenlévőknek pedig az aranydiploma átadásával fejezte ki az Intézet köszönetét és elismerését.
Az aranydiplomások nevében Soós Szebeni Noémi nyugalmazott lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz.
Az ünnepség záróénekkel, áldással, majd a Himnusz eléneklésével zárult.
Az Intézet ezúton is köszönetet mond mindazoknak – oktatóknak, munkatársaknak, hallgatóknak és a fenntartó egyházkerületeknek, támogatóknak –, akik munkájukkal és imádságos jelenlétükkel hozzájárultak a 2025–2026-os tanév eredményeihez, és Isten gazdag áldását kéri a végzős hallgatók, valamint az arany- és gyémántoklevelet átvevő lelkipásztorok további szolgálatára.