Kávéház Kató Béla püspök úrral

A kolozsvári püspökség és teológiai intézet között nincs nagy távolság. Gyalogosan kb. 10 percre fekszik egyik a másiktól. Mégis néha úgy érezzük, a fizikai közelség nem elég ahhoz, hogy jó kapcsolat legyen a két intézet között.


A kolozsvári püspökség és teológiai intézet között nincs nagy távolság. Gyalogosan kb. 10 percre fekszik egyik a másiktól. Mégis néha úgy érezzük, a fizikai közelség nem elég ahhoz, hogy jó kapcsolat legyen a két intézet között. Azonban – hála Istennek – vannak olyan rendezvények, melyeknek célja a jó kapcsolat építése, ápolása, és teológiánkon vannak olyan emberek, akik az ilyen rendezvényeket lelkesen, odaadással szervezik.

2015. november 4-én a teológusok hídverésre vállalkoztak. De most nem arra a hermeneutikai hídverésre kell gondolni, ami gyakrabban előfordul intézetünkben, hanem az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet diáksága meg tanársága között építettük a hidat.

Ezelőtt három héttel teológiánk kolozsvári fennállásának 120 éves évfordulóját ünnepeltük, emlékeztünk és felidéztük a múltat. Azóta a mindennapi órák, a rendezvények és hétköznapok hatására visszaérkeztünk a jelenbe. Most viszont a kávéház fő témája teológiánk jövője volt. Mindenki szabadon feltehette kérdéseit a püspök úrnak, aki két és fél órán keresztül válaszolt a diákságnak.

A kávéházi együttlét megerősítette bennünk, hogy szükség van az efféle hídépítésre, még ha a Szamos nem is a két intézmény között folyik. Szükség van a kapcsolat ápolására, közvetlenségre, a nyitásra egymás felé és az állandó kommunikációra.

Köszönet a püspök úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat. Köszönet a szervezőknek, akik kigondolták és megvalósították az ötletet. Köszönet mindenkinek, akik segítséget nyújtottak, hogy az esemény illő keretek között zajlódjon. És köszönet a résztvevőknek aktív jelenlétükért. Végül, de nem utolsó sorban köszönet Istennek, hogy megáldotta együttlétünket.

Antal Enikő teológiai hallgató