A két intézmény közötti szerződés a fennálló kapcsolatok további erősítését célozza az oktatás és tudományos kutatás terén.
Együttműködési megállapodást írt alá az Intézet és a komáromi Selye János Egyetem Református Teológia Kara
A Selye János Egyetem Szlovákia első önálló magyar egyeteme, amely 2004-ben indult. Az intézmény jelenleg három karral működik: Teológiai, Gazdaságtudományi és Tanárképző Kar. A Református Teológiai Kar jogelődje az 1994-ben alapított Calvin János Teológiai Akadémia.
2015. november 26.-án megkötött együttműködési szerződés értelmében a két intézmény szeretné erősíteni az egymás között fennálló kapcsolatot szellemi, anyagi és intézményi erőforrásaik hasznosításai révén. Az együttműködés ennek értelmében kiterjed az oktatás és tudományos kutatás különböző területeire és magában foglalja a diák-, oktatói- és személyzeti mobilitást, a közös konferenciaszervezést, közös publikálást és a doktorképzésben való közös részvételt.
A szerződést a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karának részéről Dr. Lévai Attila dékán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet részéről Dr. Rezi Elek rektor írták alá. Az eseményen jelen voltak a két intézmény oktatói, hallgatói és személyzete is.