2018. október 11-12-én rendhagyó peregrinus találkozóra került sor a Protestáns Teológiai Intézetben. 50 évvel ezelőtt érkezett Kolozsvárra az első hollandiai teológus házaspár, hogy teológusként Kolozsváron tanuljon. Az ennek az eseménynek elmékére szervezett közös találkozón hollandiai és erdélyi teológusok meséltek a peregriáncióval kapcsolatos tapasztalataikról. A kétnapos rendezvény első napját a Hollandiából Erdélybe peregrináló teológusok töltötték meg tartalommal, a második nap eseményeit az erdélyi peregrinusok szervezték.

A közös rendezvény október 11-én délután kezdődött Kállay Dezső rektor áhítatával, amelyben a szimpózium mottójául választott Róma 1,11-12 alapján arról a kölcsönösségről beszélt, amelynek az egyházban jelen kell lennie, és amely jellemzően meghatározta a két ország közötti egyházi kapcsolatokat is.

Az áhítatot követően Kató Béla püspök, a találkozó védnöke köszöntötte az esemény résztvevőit, és beszélt az emlékezés fontosságáról, amely a történelem egyes mozzanatait az egyház erőforrásává teheti.

A holland teológusok részéről Henk van de Graaf tartott személyes beszámolót, amelyben előkerültek az 1960-as évek erdélyi mély nyomot hagyó emlékei. Henk feleségével, Sally-vel érkezett Erdélybe. A küldetés hátterében az esemény keretében gyakran felemlített Hebe Kohlbrugge volt, aki egykor a náci-ellenes hollandiai mozgalom erőteljes alakja, később pedig a kommunista országok felé irányuló hollandiai támogatás jelentős szereplője volt. A Hollandiából Kolozsvárra érkező teológusok szinte mindegyike az ő hatására jött Erdélybe, hogy a kölcsönös bátorítás szellemében egy elzárt világon belül éltető kapcsolatok kialakításán munkálkodjék. Az Erdélybe érkező teológusok közül néhányan (Henk van de Graaf, Magda van der Ende) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szereztek doktori címet. Mások az egyházi kapcsolatok építésén fáradoztak. A kommunizmus idején elszigetelt országban nagy körültekintéssel és talpraesettséggel sikerült egy olyan kapcsolati hálót létrehozni, amely hosszútávon az erdélyi református egyház erősödését szolgálta.

Hasonló személyes beszámolót tett közzé Froukje de Hoop, aki többszöri visszautasított próbálkozás után végül az 1989-es változásokat követően érkezett az országba. Életszerű eseménybeszámolói jól tükrözték a frissen politikai struktúrát váltott ország küzdelmének kezdeti nehézségeit és bizonytalanságait. A holland teológusok közül Marianne van de Graaf kiemelte, hogy számára az erdélyi tanulmányút és egyházi kapcsolatok révén született meg az életre szóló döntés a lelkipásztori szolgálat felvállalását illetően.

A peregrinációs esemény két napja között összekötő kapocs volt Hermán János, egykori mezőségi, később pedig házassága révén Hollandiában letelepedett lelkipásztor személyes vallomása. Hermán János beszámolt a szolgálata kezdetén tapasztalt államegyházi viszonyokról, amelyek a lelkipásztor személyes életén mély nyomokat hagytak.

A holland-magyar egyházi kapcsolatoknak egyik jelentős kolozsvári szereplője volt Juhász István teológiai professzor. Ennek emlékére a Professor Juhász István hollandiai székhelyű alapítvány támogatásával átadtak egy Orthi István portrét, amely az egykori professzornak állít emléket. Az est hangulatát Oláh Mátyás és Oláh Boglárka cselló-hegedű koncertje tette színesebbé, Debussy és Kodály darabok előadásával. A szimpózium résztvevői ezután tekinthették meg Frans Bos, egykori peregrinus által készített videófelvételt, az 1970-es évek Erdélyi viszonyairól, egyházi szereplőiről.

Az első nap állófogadással zárult a Teológiai Intézet konviktusán. A közös étkezés mellett tovább pörögtek a régi idők emlékét idéző történetek. A megszólalók között helyet kaptak azok a holland teológusok is, akik így kötetlenebb körülmények között mesélték el személyes történeteiket, természetesen mindannyian magyarul.

Az esemény második napján, pénteken az Erdélyből tanulmányi útra Hollandiába utazó teológusok beszámolói kaptak helyet. A délelőtt első felében a doktori vagy magiszteri fokozatot elért teológusok, lelkipásztorok kaptak szót (Balogh Csaba, Kiss Jenő, Simon János, Kállay Dezső, Éles Éva, Sógor Géza, Tőkés Attila, Császár Béla, Gede Csongor, Nagy Gábor, Kelemen Attila Csongor). Ezeket a tanulmányutakat holland alapítványok támogatták (Fundament Alapítvány, Stipendium Bernardinum, vagy más egyházi támogatók). Nevezett lelkipásztorok, teológusok röviden bemutatták szakmai eredményeiket, illetve a tanulmányút saját életpályájukra gyakorolt hatásáról beszéltek. Gyakran megfogalmazódó vélemény szerint egy-egy magiszteri vagy doktori kutatásra nem egy zárómozzanatként tekintenek, hanem olyanra, amely valamit elindított bennük, amit itthon folytatni kell.

Nevezett teológusok a 90-es évek után jutottak el Hollandiába. De a közönségből megszólaltak olyanok is, akik a 90-es éveket megelőzően juthattak el Hollandiába (Székely József, Antal József, Geréb Zsolt nyugalmazott lelkipásztorok). Ezt követően Juhász Tamás, nyugalmazott teológiai tanár mesélt egyházi tapasztalatairól, aki ugyan nem tanult Hollandiában, mégis családi és teológuskori kapcsolatai révén közelről ismerte az eseményeket.

A délelőtt második felében a peregrináció egy másik aspektusáról számoltak be erdélyi magyar lelkipásztorok. A holland-magyar kapcsolatok nemcsak teológiai tanulmányok szintjén hoztak eredményt, hanem számtalan egyházi kapcsolat is ennek a peregrinációnak köszönhető. A hollandiai egyházakban olyan egyházzszervezési, gyülekezetépítési módszerekkel ismerkedhettek meg, amelyeket kellő adaptácóval az erdélyi református gyülekezetekben is eredményesen lehetett alkalmazni. Ilyen irányú tapasztalatokról beszéltek Kállay Csaba, Székely József, Márton István, Gudor Botond, Juhász Ábel.

A beszámolókat egy kisebb fényképkiállítás követte azokból a képekből, amelyeket a Hollandiából Erdélyben tanuló egykori diákok készítettek, illetve olyan fotókból, amelyek az erdélyi peregrinusok hollandiai tanulmányútjainak egy-egy állomását idézték fel.

A rendhagyó és minden szempontból igen eredményesnek tekinthető találkozó közös ebéddel zárult a Teológiai Intézet konviktusán.