Első hallásra a ’varázslás’ olyan fogalom, amelyre önkéntelenül rávágjuk: „Ehhez semmi közöm.” Hisz nem idézek szellemeket, nem főzök bájitalokat, nem mormolok titkos formulákat. Ha azonban a ’varázslást’ mentális diszpozícióként értjük – a valóság önös érdekű manipulatív befolyásolásának vágyaként –, akkor egyszerre közel kerül, kísértésként ismerős lesz. Lelki magva ugyanis az az igény, hogy a dolgok ne úgy legyenek, ahogy vannak, hanem úgy, ahogy én akarom – és hogy ehhez titokzatos, kerülő utakat találjak. Nem kérni, hanem befolyásolni. Nem elfogadni, hanem kikényszeríteni.