1985 tavaszán a londoni Times cikksorozatot közölt, mely a vallásközi (és nem csak) dialógus egy igen kényes kérdésével foglalkozott, nevezetesen, hogy „negyven évvel a háború befejezése után, eljött-e már az ideje annak, hogy a zsidók megbocsássanak?” A szerkesztőségi vitaindító leszögezte, hogy „a gonosz igazi problémája az, hogy hogyan kell megbocsátani, és ki jogosult erre”. Albert A. Friedlander rabbi A holokausztot nem szabad elfelejteni címmel közölt cikket. Dr. Ac. J. Philips, az oxfordi St. John College káplánja a Miért kell a zsidóknak megbocsátaniuk? című írásban válaszolt.

Az utóbbi időben megszaporodtak a bizalom jelenségét vizsgáló elemzések. A Zürich-i egyetem hermeneutikai és vallásfilozófiai intézetének legutóbbi kiadványát teljes egészében a kérdés teológiai-filozófiai-gyakorlati értelmezésének szenteli Vertrauen verstehen címmel. A Bochum-i Ruhr egyetemen pedig külön kutatóközpontot hoztak létre a bizalom – bizalmatlanság egyéni és közösségi jelenségének vizsgálatára (Zentrum für Vertrauensforschung).

Adott a következő három bibliai idézet. Szólt Isten Sámuel prófétához és ezt mondta neki: „Megbántam, hogy királlyá tettem Sault.” (1 Sám 15,11). Ugyanebben a történetben, néhány verssel később, miután Sámuel tudtára adja Saul királynak, hogy Isten elvette tőle a királyságot, ezt mondja a próféta Saulnak: „Izráel örök Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.” (1 Sám 15,29).

Isten a hitet az evangélium hirdetése által ébreszti fel az ember szívében. Eszerint a keresztyén ember első tapasztalata a hitre jutás meghatározó pillanata. De mi mégsem a hitünk alapján válunk Jézus Krisztus tulajdonaivá, hanem a keresztség által. Mi az összefüggés a hit és a keresztség között? Mit "tesz" a keresztség, ami nem érhető el a hit által? Hogyan gondolkodjunk a gyerkekkeresztségről a hit és keresztség szoros kapcsolata láttán?

Adott a következő három bibliai idézet. Szólt Isten Sámuel prófétához és ezt mondta neki: „Megbántam, hogy királlyá tettem Sault.” (1 Sám 15,11). Ugyanebben a történetben, néhány verssel később, miután Sámuel tudtára adja Saul királynak, hogy Isten elvette tőle a királyságot, ezt mondja a próféta Saulnak: „Izráel örök Istene nem hazudik, és nem is bán meg semmit, mert nem ember ő, hogy megbánjon valamit.” (1 Sám 15,29).

A Római levél kulcsfontosságú textusai alapján kimutatható, hogy a keresztyén ember új élete Istennek a Jézus Krisztus halála által tanúsított szeretet-tettén felgerjedt, az Ő szeretete által fenntartott és folyamatos mozgósítás alatt megélt bizalmi lét, amely Istenre hagyatkozik.