Az élet két, az Úristen által teremtett lény beszélgetésével indul. A téma az elhangzott tiltás, amelyre a kígyó, majd az asszony hivatkozik. Íme, az első szövegértelmezés! A kígyó szerint Isten azt parancsolta, hogy a kert egy fájáról sem ehetnek. Okosság ez, vagy ravaszság? Mind a héber kifejezés (עָרוּם), mind a görög (φρόνιμος) megengedi mindkét fordításváltozatot. De nem lehet egyetérteni a Hetvenek fordításával, s a későbbi ofitákkal, mi szerint a kígyó okosabb (φρονιμώτατος, sőt, legokosabb, felsőfok) volt a többi vadállatnál. Amit mond, körmönfont ravaszság, okos csúsztatás – hazugság. – Az asszony válaszol, ő is idéz: ellentmond beszélgetőtársának, de megtoldja az isteni szót (egzegetikai ráértelmezés). Nemcsak szigorúbbnak gondolja a parancsot, s ezzel magát az Úristent, de – modern szóval élve – a tabuk világába téved: még az érintésnek is halál a következménye. A szerető Isten megengedte, hogy az ember a kert minden fájáról egyék (2,16), de most ezzel szemben, saját maga számára ír elő törvényt.[1] Gondolkozásában a gyermeki engedelmesség és szabadság helyébe a vallás és a korlátozó törvény lép. Téved.

Két nem-igazság: a kígyó hazudik, az asszony téved. (Mennyi helyrehozandó dolog van világunkban!)

-----------------------
[1] Rad, Gerhard von: Das erste Buch Mose. ATD 2/4. Evangelische Verlagsanstalt Berlin 1972(4) 62.