Több sikeres filmsorozatban, ahol keresnek valakit, a nyomozók foglalkoztatnak egy olyan szakembert, aki megrajzolja a keresett ember profilját és ez nem föltétlenül egy megrajzolt portré, hanem egy leírás arról a személyről, mik a szokásai, hogy néz ki, hány éves lehet.

Egy barátom azzal foglalkozik, hogy legkülönbözőbb cégeknek keres munkatársakat. Megkeresik őt a cégvezetők és elmondják, hogy milyen jellegű munkára keresnek embert, hogy képzelik el ezt az embert, mihez kellene értsen, milyen tulajdonságai legyenek. És a barátom megkeresi a legmegfelelőbb embert erre a munkakörre. Úgy hívják őt szaknyelven, hogy fejvadász.

Ézsaiás, vagy ha egészen pontosan akarunk fogalmazni, DeuteroÉzsaiás egyfajta ilyen bibliai profiler, fejvadász, aki megrajzolja az Úr szolgájának, az Ebed Jáhvénak a profilképét.

Négy leírása van az Úr szolgájának az Ézsaiás könyvében, ezek közül az első a mai alapigénk.

Lássuk, hogy ki az Úr szolgája, milyen az Úr szolgája és mit tesz és mit fog tenni az Úr szolgája.

Az írástudók az évszázadok során sokat vitatkoztak azon, hogy ki is ez az ember, akiről Ézsaiás beszél? Vannak írásmagyarázók, akik azt mondják, hogy ez maga Izráel, vagy legalábbis egy része, aki hű maradt az Úrhoz a babilóni fogságban is. Vannak, akik azt mondják, hogy ez Círus, aki legyőzte a babilóni birodalmat és elhozta a szabadulást Izráel népének. Az újszövetség felől közelítve meg elég egyértelműen azt mondják az írásmagyarázók, hogy ez tulajdonképpen egy jövendőlés és ennek a leírásnak, profilképnek egyedül Jézus Krisztus felel meg, ő az Úr Szolgája, aki Messiásként, megváltóként érkezett a földre, hogy betöltse mindazt, amit a próféták megjövendöltek. Vagyis az Úr Szolgája az egy és ugyanaz Jézus Krisztussal, a Messiással. Az, hogy mi melyik magyarázatot követjük, azt nagymértékben meghatározza az, hogy mit gondolunk Istenről, az ő velünk kapcsolatos tervéről.

Karácsony után, a szokásos testvéri találkozónkról hazafelé tartva, Lilla lányunk feltett egy kérdést az autóban. Ha Isten lennél, akkor melyik embernek segítenél, annak, aki nem tud rólad, annak, aki tud rólad, de nem hisz benned, vagy annak, aki hisz benned? Nem tapostam sem a fékre sem a gázra, de jó volt hallgatni a választ a testvérek részéről, hogy Isten olyan hatalmas, hogy mindegyik embernek tudna segíteni. Én több év teológiai tanulmánnyal magam mögött a legegyszerűbb utat választottam, és te hogy gondolod, kérdeztem vissza. És az őszinte kérdésre egy még őszintébb válasz érkezett. Annak segítene Isten, aki nem hallott róla, mert annak az embernek van a leginkább szüksége Isten segítségére. Nagyon gondolkodóba ejtett ez a kérdés és válasz engem és nem tudtam szabadulni a mai igehirdetésre való készülés közben sem.

Mert feltettem magamnak a kérdést, hogy mit szeretnék elérni a mai igehirdetéssel? Kinek szeretnék segíteni? Foglaljam össze dióhéjban azt a sok irodalmat, amit az írásmagyarázók az Ebed Jáhvé énekeiről eddig megírtak? Fontos adatok ezek, de nem biztos, hogy igehirdetésbe valók. Egyáltalán mit akarok elmondani, miről akarlak meggyőzni benneteket, hogy az Úr Szolgája a megjövendőlt Messiás? Ti is tudjátok, én is tudom, akkor mint egy-egy unalmasabb bibliaóra után, ha nincs senkinek hozzászólása, akkor énekeljünk. És elgondolkoztam azon is, hogy vajon kik fogják hallgatni ezt az igehirdetést, vagy kik fogják elolvasni, ha felrakom a honlapra? Itt úgy gondolom, hogy olyanok vagytok, akik magukat keresztyéneknek, Krisztust követőknek tartják és hisztek abban, hogy Jézus Krisztus a Messiás, akiről jövendőltek a próféciák. De lehet, habár kicsi a valószínűsége, hogy olvasni fogja olyan is, aki nem hisz ebben.

Milyen mai üzenete van ennek az igének?

Azt mondják, hogy az egyik magyarázata annak, hogy a zsidó nép annyi kiváló tudóst adott az emberiségnek, az részben annak köszönhető, hogy minden megszületett gyermekre úgy tekintenek mint egy lehetséges Messiásra és ezért nagyon komolyan veszik a gyermekek oktatását, nevelését. Nyilván meg az is közrejátszott, amit mi is megértettünk a családi hagyományból, hogy tanulni kell, mert a tudás az egyedüli, amit nem vehetnek el, minden más gazdagság mulandó. Nem tudom, hogy van-e valami valóságalapja ennek az elméletnek, de azoknak, akik még várják a Messiást, azoknak innen mondom, hogy hitünk szerint eljött már, kigyermekként eljött, megváltóként elment, királyként visszajön újra.

Ha úgy értelmezzük ezt az igét, hogy ez csak Círusra vonatkozik, aki megmentette Izráelt a fogságból, akkor amit tehetünk, hogy tudomásul vesszük, mint történelmi tényt és akkor ámen és újból énekelhetünk.

Ha úgy értelmezzük, hogy Jézus Krisztusban beteljesedett ez a jövendőlés, akkor ez az igehirdetés egy szép bizonyságtétel a mi Krisztusba vetett hitünkről és nem marad más hátra, mint hogy hálát adva, énekeljünk.

Hiszen mit is akarnánk? Mit cselekedjünk? Be tudjuk erőltetni magunkat ebbe a leírásba? Különben is a világot már megváltotta Jézus Krisztus, mit akarunk?

És itt ezen a ponton, nem árt ha visszakanyarodunk a kezdetekhez, amikor Ézsaiás megírta ezt a profilképet, az Úr szolgájának profilképét. Ha túlságosan hamar leszűkítjük a Messiás profilképére a mai alapigénket, akkor az nem motivál bennünket, de ha úgy gondoljuk, hogy lehetünk, akár mi is az Úr szolgái, akkor az ösztönzőleg fog hatni életünkre.

Mit tudunk meg az Úr szolgájáról?

Először is azt, hogy az Úr választotta, támogatja, kedveli, Isten a lelkét adja az ő szolgájának. Az Ige szerint nem fontos, hogy milyen ügyes, vagy alkalmas a szolga a feladatra, mert Isten választja ki a szolgát és alkalmassá teszi a szolgálatra. Nagyon biztató gondolat ez a mi szolgálatunkra nézve is.

89 őszén döntöttem el, hogy Teológiára készülök, úgy gondoltam, hogy a lelkészi szolgálat az, ahol hasznossá tudom tenni magamat, ahonnan a leginkább tudok vigasztalni, bátorítani másokat. És a forradalom után, kicsit elbizonytalanodtam, hogy akkor most a nagy szabadságban egyáltalán szükség van az ilyen jellegű lelkészi szolgálatra? És emlékszem, hogy bátyám volt az, aki mondta, hogy most lesz igazán szükség a lelkészekre, mert az emberek összezavarodnak és célt tévesztenek és elidegenednek Istentől. Ez is egyfajta prófécia volt akkor ott számomra. És a megerősítés, hogy ez az út, nemcsak az én utam, hanem Isten döntése is, az később adatott meg. Szükség van, minden időben elkötelezett, hűséges szolgákra, akik ezt a szolgálatot felvállalják.

Hiszen, ha őszintén megvizsgáljuk életünket, akkor elmondhatjuk, hogy mi ebben a nagy demokráciában, szabadságban, amiben élünk, ténylegesen foglyok vagyunk. Foglyai a saját bűneinknek, szokásainknak, előítéleteinknek. Sokszor nem tudunk örvendező, felszabadult életet élni, mert annyi minden nyomaszt, megkeseríti életünket, szorongunk, küzdünk a démonjainkkal. És hosszasan sorolhatnánk, hogy mennyi minden fogva tart, gúzsba köt.
És ebben az állapotban bátorítólag szól hozzánk az Ige: Az Úr szolgája Isten védett tulajdona és egyben megbízottja is. A kiválasztott szolga feladatot is kap, hirdetni a törvényt, Isten törvényét, igazán vagyis őszintén, hitelesen hirdetni Isten Igéjét és érvényt szerezni annak. Úgy gondolom, hogy ez az élet istentiszteletét jelenti, amikor nemcsak a szószékről hirdetjük Isten igéjét, hanem aszerint élünk a hétköznapokban is, amikor másoknak is példát mutatunk arról, hogy mit jelent keresztyénnek lenni, Krisztust követni.

Az ókori gondolkodás szerint az uraság a szolgák számában látszik meg. Amíg szolga nincs, nem lehet látni, hogy úr van-e. Az Úr szolgáiként mi eszközök vagyunk az ő kezében, de ugyanakkor munkatársai is. És ez egyfajta méltóságot ad. Nem paposságot, amiben lenézünk egy bizonyos általunk elképzelt magasságból másokat, hanem egy olyan méltóságot, amit annak a tudata ad, hogy a hatalmas Isten szolgálatában vagyunk. Verbum divini minister. Isten igéjének szolgáiként nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy csak szolgák vagyunk és arról sem, hogy miniszterek.

Mi emberi természetünkből kifolyólag a hatalom gyakorlását sokszor úgy képzeljük el, hogy ez erőt jelent, azt teszek amit akarok, illetve amit akarok azt megteszem, elérem, természetesen az Úr nevében, az Ő dicsőségére. De Isten nem ezt az utat szánta az ő szolgáinak, hanem a szelídség hatalmát. Aki meglátja az elesettet, aki felkarolja azt is, aki nem gondol sokat magáról, aki világosságot hoz a sötétségbe, reményt a reménytelenségbe. Az Úr szolgájaként az Istennel való szövetség és a tőle fakadó világosság, tisztánlátás hirdetői vagyunk. A mai világban a jelszó, ha elromlott, dobd el. Isten azt mondja az ő Igéjén és szolgáin keresztül, ha megrepedtél, mint egy nádszál, ha magad alatt vagy, ha összetört az életed, ha csak pislákol benned az élet, az élni akarás, akkor is értékes vagy számomra. Isten nemcsak arra képes, hogy megjavítson embereket, emberi kapcsolatokat, hanem arra is, hogy teljesen újjá teremtsen. Isten a különböző megkötözöttségeidből, a káros szenvedélyeidből, a rossz, önpusztító gondolatok fogságából is ki tud szabadítani. Óriási lehetőség, kegy és kiváltság, hogyha ezt a felszabadító érzést mi is megtapasztaltuk, mi magunk is eszközök lehetünk Isten kezében, az ő másokat újjáteremtő munkájában szolgák, egymásnak szolgatársai.

Ma, amikor a demokráciában a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás eltávolodott egymástól, nem árt figyelmeztetni magunkat, hogy Istennél ez a kettő egyet jelent. Az igazság az nem egy elvont jogi fogalom, hanem azt jelenti, hogy Isten törvénye szerint úgy élem az életem, hogy azt értékesnek tartom, megbecsülöm, ugyanúgy a mások életét is. Nem a magam igazáért kell küzdenem, hanem minden ember életéért, méltóságáért.
Így tudnám összefoglalni a mai ige örömüzenetét, hogy nem kell Messiások legyünk, muszáj-herkulesek a szolgálatban, de lehetünk az Úr szolgái. Annak a hatalmas Úrnak a szolgái, aki szeretetével körülölel és támogat minket, hogy mi is a magunk helyén, a szeretet hatalmával szolgáljunk másoknak. Az Úr szolgáiként nem a hatalom szeretete, hanem a szeretet hatalma az, ami továbbsegít, ha megfáradunk a szolgálatban, az ad új álmokat és új terveket, annak hatására tudunk énekelni az Úrnak új éneket. Ámen