Mulandó királyságok és az örökkévaló királyság

L.: 2Pét 1,1-11
T.: Dániel 7,1-3(4-8)9-14

Alapigénk szerint Dániel álmot lát, ezt az álmot lejegyzi az utókor számára. Mielőtt az álom tartalmával foglalkoznánk, nézzük meg mit tudunk az álomleírás keletkezésének körülményeiről – ez ugyanis meghatározza azt a keretet, amelyben ezt az álmot értelmezhetjük. Mindjárt a legelején szükséges világosan látnunk, hogy a szövegben bemutatott történések idősíkja különbözik az írásba foglalás idősíkjától.

Dániel könyvét jelenlegi formájában valamikor a Makkabeusok korában (i.e. 2. század) foglalhatta írásba egy ismeretlen szerző, művébe azonban nagyon régi hagyományokat, vagy már írott formában is létező szövegrészleteket is felhasznált/beépített.
Milyen volt az i.e. 2. század?
 Palesztina területén hellenisztikus királyság van, a Ptolemaioszok uralma alatti békés évszázadot a Szeleukidák uralma követi... a századforduló környéki években ugyanis III. Antiokhosz kiragada Palesztinát a Ptolemaioszok kezéből.
 Közben i.e. 190-ben a magnésziai csatában a római seregek megállítják Antiokhosz tejeszkedését, és olyan súlyos adót vetnek ki, hogy azt követően a szeleukidák állandó anyagi nehézségekkel küszködnek... és állandóan pénzre lesz szükségük...
 A zsidó arsztokrácián belül elkeseredett hatalmi harcok dúlnak, amelyek rokont rokon ellen fordítanak... A hivatalban lévő főpapnak, III. Oniásznak a bátyja, Iaszón igen magas megvesztegetési összeget fizet IV. Antiokhosznak, hogy bátyja helyett ő kapja meg a főpapi kinevezést – az ő főpapsága alatt felgyorsul a hellenizáció folyamata: Jeruzsálemben gümásziont és ephebeiát (olyan intézmény, ahol a 18-20 év közti fiatalokat katonai és adminisztatív szolgálatra képezték ki, görög filozófiai, irodalmi és zenei képzéssel fűszerezve) építenek, a hithű zsdók elkpédve tapasztaláj, hogy a fiatal jeruzsálemi arisztokraták széles karimájú görög kapatot viselnek, a fiatal papok a templomban türelmetlenül sürgetik egymást a szolgálat befejezésére, hogy minél hamarabb mehessenek a gümnaszionba, és olyanok is vannak, akik szégyellik magukon viselni a szövetség jelét...
 Iaszón azonban nem ülhet nyugodtan főpapi székében, neki is ellenfele támad, aki még magasabb megvesztegetési összeget ajánl fel Antiokhosznak: zsidó nevén Menachem, beszédes hellenista nevén Menelaosz az új jelölt, aki még Iaszónnál is szélsőségesebb hellenista volt...
 IV. Antiokhosz Epiphánésznak a Templom ellen elkövetett cselekedetei sötét árnyékot vetnek a szabadságérzetre, és a létbizonytalanság érzését keltik... i.e. 169-ben ugyanis éppen Menelaosz kíséretében kifosztja a templomot, hogy biztosítsa Egyiptom elleni hadjáratát... ez majdnem sikerül, csak éppen közbeavatkozik Róma, aki már fenyegetően terjeszkedik a Földközi tenger medencéjében: i.e. 168-ban a püdnai csatában végső vereséget mérnek a makedón seregekre, innentől kezdve nyitva az út a keleti terjeszkedés irányába, és gondoljuk csak meg: alig 100 év múlva Júdea is római fennhatóság alá kerül.
 Eközben Jeruzsálemben nem szűnnek a hatalmi harcok a főpapi székért: Iaszón megpróbálja visszaszerezni, Menelaosz IV. Antiokhoszhoz menekül segítségért, aki nem is hagyja szó nélkül kegyeltje panaszát: leromboltatja Jeruzsálem falait, a templomtér fölé a katonai helyőrségnek citadellát épít, majd a katonásg, a hellenista zsidók és Menelaosz átalakítják a templomi szertartást Baal Sammaim tiszteletére, akit Zeusszal azonosítottak, Antiokhosz pedig egy dekrétumot bocsát ki, amelyben betiltja a zsidó vallás gyakorlását...
Ezek az események vezettek a Makkabeus felkeléshez, mintha ez a korszak kényszerítené arra az ismeretlen szerzőt, hogy kortársai számára valami vigasztalót, bátorítót és reménykeltőt írjon... és olyan példát állítson a jeruzsálemiek elé, aki kitartott a hitben, és hűséges maradt Isten törvényéhez. Ezért nyúl vissza Dánielhez kapcsolható hagyományokhoz, legendákhoz, és Dániel szájába adva leírja saját látomását a múltról, a jelenről és a jövőről. Így a könyvben a Kr. e. 6. századi eseményekről élő Kr. e. 2. századi elképzeléseket láthatjuk.

Milyen volt az a kor, amelyre a szöveg hivatkozik?
 Zavaros időszak volt, valamikor az i.e. 6. század második felében – a szöveg maga így jelöli: Bélsazár babiloni király első esztendejében. Ha valaki áttanulmányozza a babiloni királylistákat, rádöbben, hogy ilyen nevű uralkodó nem volt…
 Miről van akkor szó? A nagy hódító, II. Nabu-kudurri-uszur (i.e. 605-562) - közel fél évszázados uralma után kb. 7 éven keresztül rövid ideig uralkodó királyokkal van dolgunk (Amél-Marduk, Nergál-sar-uszur, Labasi-Marduk), majd i.e. 556-ban trónra kerül Nabu-Naid (Nabonid), aki 539-ig uralkodik, amíg Kürosz seregei bevonulnak Babilonba.
 Nabu-naid különös személyiség: feltételezhetően udvari tisztségviselő Nabu-Kudurri uszur, majd Nergal-sar-uszur udvarában, részt vesz a Labasi-Marduk elleni sikeres merényletben. Felirataiban, amikor csak teheti megvetően nyilatkozik elődjéről, Labasi-Mardukról, az egyébként babiloni központú Marduk-kultuszt háttérbe szorítja Szin holdisten javára (az anyja is Szin-papnő, aki a feliratok szerint 104 évet élt, és amikor meghalt, fia uralkodói pompával temette el), akinek restauráltatja a szentélyeit, sőt egyik lányát Szin papnőjévé nevezi ki. Vallási reformja azonban balul sül el, elégedetlenséget, lázongásokat szül, ráadásul járványok is sújtják a királyságot, népességcsökkenés áll be, annak minden hátrányával. Ennek ellenére benne tisztelhetjük az első múzeumalapító és régész uralkodót, hatalma legitimálására ugyanis megkeresteti, majd a sivatag homokja alól kiásatja Ebarra templomának romjait, és restaurálja a templomot. Az utókor őrültként mutatja be, a legmélyebb megvetéseel beszél róla, a Qumránban felfedezett Nabu-naid imája című irat pedig egy rejtélyes betegségről számol be.
 amikor i.e. 550-ben önkéntes száműzetésbe vonul a mai Arábia területére, 541-ben visszatér ugyan, de ekkor sem Babilonban, hanem Harrán környékén tevékenykedik, a fővárosban fiára hagyja a trónt, és a hadsereg egy részét. Névleg tehát ő a király, fia, Bél-sar-uszur azonban teljhatalmú helyettesként uralkodik. Apjához hasonlóan a Marduk-papsággal szemben a Szin-kultuszt támogatja, a Marduk-papságot pedig megpróbálja ellenőrzése alá vonni. Amikor 539-ben Kürosz seregei elfoglalják a várost, őt magát meggyilkolják, apja valószínűleg életben marad és perzsa fogságba kerül. A bibliai szöveg datálása szerint Dániel pontosan Bél-sar-uszur „uralkodásának” első évében, tehát i.e. 550 körül látja az álmot.

Miről szól tehát az álom?
Dániel álmában szembekerül egymással a mulandó és az örökkévaló. Mi az, ami mulandó, és mi örökkévaló? Nemzedék jön és nemzedék megy, de a föld örökké megmarad – mondja a Prédikátor. Másik nézőpont szerint a Föld sem örök életű – ennek a világnak az eleme recsegve-ropogva megégnek, mi azonban új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. elmúlik ugyanis e világ ábrázata – tudatosítja Pál a Korintusiakban. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mezõ virága: megszárad a fû, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké (1 Pet. 1:24-25)” – bátorítja Péter a szórványban lévő gyülekezeteket. Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz – vallja teljes bizonyossággal a Héber levél szerzője... A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké – írja János apostol (1 Jn. 2:17).
Az élénk és félelmetes képeket hallottuk az alapigében, sőt, ha tovább olvassuk a 7. fejezetet, támpontot kapunk az értelmezéshez is: a fejezet második felében megadott értelmezés szerint egymást követő királyságokról, birodalmakról van szó, az írásmagyarázók megpróbálták beazonosítani ezeket, többféle vélemény is létezik, talán a legáltalánosabb a következő:
• Az első vadállat a bábeli birodalom, amelynek gyakori jelképe a szárnyas oroszlán. A szárnyak kiszaggatása erejének megfogyatkozását jelenti.
• A medve, az iráni fennsík jellegzetes állata, a médeket jelenti, akik közvetlen meghódítói voltak a bábeli birodalomnak. A három borda és az elfogyasztandó sok hús a meghódított országok jelképe.
• A párduc egyesek szerint a perzsa birodalmat jelenti, míg mások szerint a medve mind a méd, mind a perzsa birodalomra vonatkozik, és a szárnyas párduc Nagy Sándor birodalmára.
• A negyedik állat esetében sok magyarázó a római birodalomra gondol. Más magyarázók szerint a 19-27. versek Nagy Sándorra és a nyomába lépő utódaira mutatnak. A tíz szarv: a tíz Szeleukida király. A kis szarv IV. Antiochosz Epifánész, a zsidóüldöző király. A merész dolgokat beszélő száj e király beszédkészségére és gőgös beszédeire utal.

Amit minden valószínűség szerint sejthetünk: az álomban benne van a múlt, a szentíró jelene, az Istennél elrejtett jövendő – az akkor jelen és a jövendő között pedig ott vagyunk mi. Azok a folyamatok, amelyeket a Dániel nevében megírt álom bemutat, ma is tapasztalhatóak: nincs semmi új a Nap alatt. Az egymást követő nemzedékekkel együtt ugyanis birodalmak és országok sora váltja egymást, ma egyik még van, holnap talán más államalakulat lép a helyére és vélt vagy valós okokra hivatkozva jogfolytonosságot követel. Sok minden jelen van ezekben az országokban, birodalmakban, amit az álom szemléletes és olykor ijesztővé váló képei kifejeznek (ezeket a mai országok kül- és belpolitikájában egyaránt fel lehet fedezni): erőszak, kegyetlenség, a más hatalmak megsemmisítésére irányuló törekvés, mérhetetlen hatalom utáni vágy, gőg, üres dicsekvés… lehet, hogy hatalmasok és félelmet keltőek ezek a birodalmak, lehet, hogy Makedóniát és Rómát valami a föld urává teszi, lehet, hogy egy-egy ország nagyhatalmi pozícióját hosszú századokon keresztül megőrzi. Sőt mi több: az egymást követő birodalmak gonoszságban túlszárnyalják az előzőt. A végkifejletben már Isten népét is megsemmisítéssel fenyegetik. Ez lesz a pillanat, amikor maga az Isten avatkozik be és igazságot szolgáltat. Dániel álma azonban abba az irányba mutat, hogy egyedül a Felséges isten uralma az, ami örökké megmarad. A mai Ige ezért a mulandó, és a történelem sülyszetőjében eltűnő államalakulatok helyett erre az örökkévaló királyságra irányítja figyelmünket.

Ennek az országnak az ura az Emberfia, akinek az Öregkorú hatalmat ad. Jézus maga mondta nem sokkal mennybemenetele előtt: nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. A Heidelbergi Káté szerint „Jézus azért ment föl a mennybe, hogy megbizonyítsa, hogy (a mai ige fényében kibővíthetjük ezzel a szóval: mindörökké) Ő az anyaszentegyház feje, aki által igazgat az Atya mindeneket.”.

Ez a hatalom egyetemes, kiterjed az egész világra – azt hallottuk ugyanis a Máté evangéliumának záradékából, hogy mennyen és földön. Amikor a Heidelbergi Káté az Egyházról beszél, ezért fogalmaz úgy, hogy Isten Fia, Igéje és Szent Lelke által a világ kezdetétől a világ végezetéig, az egész emberi nemzetségből gyűjti magának az igaz hitben megegyező, örök életre elválasztott sereget.

Ez a hatalom örökkévaló: a világ kezdetétől a világ végezetéig, sőt azon túl is. De amíg itt élünk ezen a földön, vigasztalóak számunkra Jézus szavai: íme én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. Mi pedig hisszük, hogy a Jézus Krisztus által gyűjtött seregnek tagjai vagyunk, és mindörökké azok maradunk.
Ennek az uralkodásnak a javaiban mindeneket részeltetni akar. Ezért küldi ki a tanítványait nem sokkal mennybemenetele előtt, hogy ők maguk is tegyenek tanítvánnyá minden népekket és tanítsák őket, hogy megtartsák mindazt, amit Ő maga parancsolt. Ezért vagyunk mi is Krisztus testének tagjai és javainak részesei, és ebből fakadó feladatunk, hogy az Ő nevéről vallást tegyünk, magunkat neki élő hálaáldozatul felajánljuk, ebben az életben – míg a mulandó és váltakozó birodalmak közt élünk – a bűn és gonosz ellen szabad lelkiismerettel harcoljunk, ez élet után pedig Vele együtt uralkodjunk. Amíg azonban e földön járunk, úgy kell élnünk, úgy kell tevékenykednünk, hogy a Jézus Krisztus által gyűjtött sereg seregből szentek közösségévé váljon. Ezt ugyanis az Úr általunk akarja véghez vinni: e sereg tagjaiként, mondja ugyanis a Heidelbergi Káté, kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk. Azt, hogy ennek az örökkévaló uralkodásnak az ajándékaiban Krisztus minket valóban részeltetni akar, szépen fejezi ezt ki Pierre Abélard himnusza Krisztus mennybemenetelének ünnepére:

Ki szállva száll a csúcsokig,
dombokon át emelkedik,
menyasszonyát
hívja a hegy felett:
"Kelj fel, nővér,
kövess már engemet!"
Eléri atyja csarnokát
hol örökölt trónjára hág,
onnan kiált:
"Siess szerelmesem!
Atyám jobbján
fogsz ülni énvelem."
"Téged egész országa már,
népe és birodalma vár.
Atyám maga,
s égi Atyám körül
szent udvara:
jöttödnek mind örül."
"S amik a Király jegyesét
illik hogy ékesítenék,
aranyba szőtt
ruhát, és mennyei
gyöngyös bibort
fogsz ottan ölteni."
Krisztusnak dicsőség legyen,
ki jár a csillagos egen
s az Atya és
a Szentlélek vele:
menny és pokol
háromegy istene!

Ámen.