Énekek: 8:1,3,4,5; 348:3,4,5

Textus: Zsolt 8

Mekkora az ember? Bármekkora is, egy dolog biztos: szereti nagynak látni és láttatni önmagát. Gondoljunk csak arra az interneten keringő képre (igaz, általában motivációs és önbizalomjavító céllal szokták megosztani), amelyen a kicsi és nyelszlett macska belenéz a tükörbe, a tükörből pedig egy hatalmas és erős oroszlán néz vissza rá. Tükröt tart elénk a mai Ige, amelyben (a jelenkori tudományos kutatások fényében) világosan előttünk állnak az önértékelésünkhöz szükséges méretek és léptékek.
Mi történik ebben a zsoltárban? A zsoltáros, vagy a költő megáll Jeruzsálemben, Samáriában, vagy Galileában, de akár Babilóniában a Kébár partján, vagy al-Yahudban (Zsidóvárosban), felnéz az égre, szétnéz a földön, látja a teremtett világot, látja benne az embert is, és következtetést von le. Mit lát? Hogy a teremtett világban égen és földön egyaránt, tehát mindenütt ott van Isten dicsősége. A hatalmasnak észlelt mindenségben ott van a föld porából teremtett ember, akit Isten dicsőséggel és méltósággal ruházott fel, és úrrá tette földi teremtményei fölött. A zsoltár középpontjában álló kérdés, „micsoda az ember, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van rá?” elsősorban a rácsodálkozást tükrözi: hogyan lehetséges az, hogy Isten, aki ezt a hatalmas és csodálatos világot teremtette, ilyen mértékben törődik a kicsi, porszem-léptékű emberrel? És mégis megtörténik! Ez Isten szeretete, ez Isten hűsége, ez Isten (mondjuk mai teológiai nyelven: kegyelme)!
Mit lát a mai ember Isten teremtett világából? Csak azért, hogy érzékeljük saját létünk tér- és időbeli léptékét, lássunk néhány számot:
Adott a Föld nevű bolygó, a mi életterünk. Átlagos sugara 6373 kilométer, egyenlítői kerülete pedig 40 075 km. Felszíne 510 072 000 km2, ebből a szárazföld felülete 148 939 100 km2 (az összfelszín 29,2%-a). Tőle átlagosan 384 400 kilométerre kering egyetlen Holdja, amelynek fontos szerepe van a Földön lévő egyensúly fenntartásában. Hozzávetőlegesen 150 millió kilométer távolságra kering a naptól, attól a csillagtól, amelytől a fennmaradásához szükséges energiát kapja. A Föld egy olyan Naprendszer része, amelynek határa a Naptól számított 8–10 billió kilométer (kb. 1 fényév), ez a Naprendszer pedig a Tejútrendszer része, amelynek átmérője kb. 98 000 fényév, legnagyobb vastagsága kb. 17 000 fényév, van becslések szerint benne kb. 100 – 400 milliárd csillag, 100 milliárd bolygó, 10 milliárd fehér törpe, 1 milliárd neutroncsillag, és 100 millió fekete lyuk is. A Tejútrendszer pedig úgyszintén elenyészően kicsi a végtelen ki terjedésű Világegyetemhez, amelynek általunk ismert legtávolabbi pontjai 13,1, illetve 13,2 milliárd fényévre vannak tőlünk… És még inkább megdöbbentő, hogy ez a végtelen kiterjedésű Mindenség – a mai tudomány álláspontja szerint – egy végtelenül kicsi, végtelenül forró, ám ugyanakkor végtelenül sűrű és végtelen tömegű szingularitásból keletkezett…
Amit ma érzékelhetünk a teremtett Univerzumból, elképzelhetetlenül nagyobb, mint amennyiről az ókori ember, a zsoltárköltő álmodni mert.
Adott az ember. Ahhoz képest, hogy ma mennyit érzékelünk a végtelen kiterjedésű Világegyetemből a porszem-léptéknél is kisebbek vagyunk. Isten mégis végtelen szellemi világokat helyezett elménkbe. Gondoljunk csak azokra a világokra, amelyek egy-egy jó tollú szépíró munkája nyomán nyílnak meg előttünk, és minket, olvasókat képesek magunkkal ragadni. Gondoljunk a számok végtelen világára, amelyet képesek vagyunk érzékelni. Azért, hogy valami fogalmat alkothassunk ennek a világnak méretéről, a prímszámok végtelen halmazából a jelen álláspont szerint ismert legnagyobb prímszám a Mersenne-prímek közé tartozó 2 a 136 279 841-dik hatványon –1, ez a szám 41 024 320 számjegyből áll, valószínűleg kézzel leírni több hónapnyi idő lenne.
Isten teremtett világához képest tehát sokkalta apróbbak vagyunk, mint amilyennek az ókori ember érezhette magát. Ennek fényében még inkább helyénvaló rácsodálkozunk Isten szeretetének és gondviselésének mértékére, amelyet irányunkba tanúsít és arra a méltóságra, amellyel minket felruházott. A zsoltárban megfogalmazott kérdésre, „micsoda az ember, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van rá?” hadd legyen ez a válaszunk: „a Te képmásod, vagyunk Uram, és hadd lehessen a mi apró, ideig-óráig tartó életünk is a Te dicsőséged hirdetője”! Ámen!