Liturgika II

A diák megismerkedik a szakrális terek történetével, a szakrális építészettel és a szakrális terekben való szakszerű mozgással és szolgálattal. Megtanulja és kipróbálja az évkör minden ünnepének, illetve az emberélet fordulóinak alkalmaikor tartott istentiszteletek református liturgiáját, annak megszervezését, irányítását, illetve ökumenikus eseményekkor kompetensen együttműködik a többi felekezet lelkészével.

Kompetenciák

Sajátos kompetenciák

A hallgató képessé válik megkülönböztetni a szakrális teret a profán tértől, képessé válik tájékozódni és liturgiát vezetni az adott szakrális térben minden életeseménykor. Fejlődik a szervezői és vezetői készsége, elemző és szintetizáló képessége.

Általános kompetenciák

A hallgató, mivel átlátja, érti és meg tud felelni a református istentisztelet liturgiájának teológiai és gyakorlati elvárásainak, önálló gyülekezeti munkára alkalmassá válik, döntésképes irányítóvá fejlődik.

Időbeosztás

Heti oktatási idő Előadás Szeminárium Gyakorlat
2 óra/hét 2 0 0
28 óra/szemeszter 28 0 0
Szorgalmi idő Óra/félév
Összesített idő 103
A kiadott kurzus, bibliográfia és órajegyzetek elsajátításához szükséges idő 56
További dokumentálódás könyvtárban, interneten, adatbázisokban vagy terepen 10
Szemináriumi dolgozatok, esszék, záródolgozatok elkészítése 7
Személyre szabott konzultáció 2
Szorgalmi idő összesen 75

Vizsgáztatás

A hallgatók csoportos munkában teljes egészében megszerkesztenek és bemutatnak egy ünnepi vagy emberélet fordulóján tartott istentisztelet liturgiáját. Ennek írásbeli változatát a bemutatáskor leadják. Összefoglaló beszámolót írnak a megtartott és megfigyelt istentiszteletek alatt megszerzett kompetenciákról, miközben megfogalmazzák liturgikai ill. liturgusi koncepciójukat.

Bibliográfia

Könyv