A tanulmány két neves szakértő, a német lutheránus teológus Alexander Deeg és az amerikai metodista püspök William Willimon Lyman Beecher előadásain keresztül vizsgálja a kortárs protestáns homiletika válságát és megújulási törekvéseit.

A kutatás rávilágít arra, hogy mindkét előadó súlyos válságot diagnosztizál a mai protestáns prédikációban, amelyet elsősorban az antropocentrikus elmozdulás okoz: a teológiát felváltotta az antropológia, Isten marginalizálódott, és az „Istenről szóló beszéd” „emberi tapasztalatokról szóló beszéddé” változott. Deeg állításait empirikus adatokkal támasztja alá, amelyek a német egyházak tagságának drámai csökkenését és a bibliai elkötelezettség gyengülését mutatják, míg Willimon az amerikai kontextust kritizálja azért, hogy a prédikációt „erkölcsi tanácsadásra” és „kulturális kommentárra”.

Mindketten azt állítják, hogy az egyházak pragmatikus túlélési stratégiái – mint például a tagokra való összpontosítás és a világi sikermérők követése – csak súlyosbítják a teológiai válságot. Mindkét homiletikus a megoldást egy radikális teocentrikus fordulatban látja. Deeg egy „Isten felé” irányuló mozgalmat javasol, egy dinamikus folyamatot, amelynek középpontjában a „szent hermeneutika” keresése és alkalmazása áll, míg Willimon a „Deus Dixit” („Isten szólt”) elvre épít, hangsúlyozva, hogy Isten az elsődleges prédikátor.

Mindketten a Biblia központi szerepének helyreállítását, a prófétai bátorság újjáéledését és olyan prédikálás népszerűsítését szorgalmazzák, amelyre a gyülekezet tagjai pozitívan válaszolnak.