Vályi Nagy Ervin teológiai öröksége és aktualitása elemzőkészségének és etikai ítéletalkotásának metodikájában áll. Abban lehet újból inspiráló, hogy nem recepteket ad, hanem megtanít kérdezni, összefüggéseket feltárni, ugyanakkor fenntartással kezelni minden régi és újkeletű magabiztosságot. Ez az etika mélyen krisztologikusan megalapozott etika, a „Krisztusban maradás” vagy az „Úrhoz méltó” (Kol 1,10) életvitel erkölcsisége.
2. szekció
Fazakas Sándor (szül. 1965), egyetemi tanár. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Szociáletikai Tanszékének tanszékvezető professzora. 2005–2011 között az egyetem rektora, 2015 óta a Doktori Tanács elnöke és a Doktori Iskola vezetője. A BBTE tiszteletbeli doktora és társult oktatója, az MRE Doktorok Kollégiuma Rendszeres Teológiai Szekciójának elnöke, több nemzetközi tudományos testület és szakmai grémium tagja.
Az első világháborút követően az erdélyi magyar szellemi élet vezetői az új történelmi helyzetben keresték a megmaradás lehetőségeit, munkásságukkal igyekeztek hozzájárulni a kisebbségi létbe szorult közösség fennmaradásához. Tavaszy Sándor református teológusként és filozófusként számos írásában történelmi perspektívából, a különböző eszmei irányzatok bábeli zűrzavarában mutat világos utat az erdélyi magyarság számára.
Ismeretes Kierkegaard három létmódstádiuma, az esztétikai, az etikai és a vallási, melyek közül a harmadik az Akéda értelmezésére épül. Nálunk Tavaszy Sándor és Lukács György körülbelül egyidőben kísérli meg a Kierkegaard-recepciót. Egyik bölcselő sem találhat alibit a létezés alól, sőt – horribile dictu – az Ábrahám próbatétele alól sem. Hogyan válaszoltak e kihívásra? A kérdést kötelesek vagyunk feltenni – immár önmagunknak. A neomarxista késztetésnek (is) kitett posztmodern korban hogyan válaszol a saját egzisztenciális tájékozódásunk arra, hogy „nincs alibink a létezés alól”?
„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik, és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház.
Oldalak
