Lényegében a lassan befejeződő több évtizedes hazai és külföldi anyaggyűjtés és kutatás eredményeinek református vonatkozásait kívánom bemutatni és néhány a feldolgozás során felmerülő lényeges problémára rámutatni, vagy arról vitát generálni
2. szekció
A hungarika-kutatás egyelőre csak töredékét tárta föl a tézisfüzetek paratextusainak. A Szabó Károly-féle RMK III valamint a nemzetközi bibliográfiák is inkább a pontos bibliográfiai beazonosításra törekednek. A nyomtatványok előzékein található biográfiai adatokat nem veszik figyelembe. A bázeli egyetem a hitújítás kezdete óta jelentős szerepet játszik a hazai protestantizmus történetében, ezért az itt megjelent disputációk megismerése sok új adattal szolgálhat.
A XXI. század nagy vitáit rólunk (is), de már nélkülünk vitatják meg. Ma már mindenki tudja, a teológia (újból) megkerülhetetlenné vált. Mégis az elmúlt évtized talán legfontosabb morálfilozófia vitáján egy teológus sem volt. Egy amerikai filozófus (Sam Harris) és egy kanadai származású klinikai pszichológus (Jordan B. Peterson) szállt vitába, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek számunkra, teológusok számára, több mint otthonosan „szólnak”. Ott se voltunk. Meg sem hívtak.
Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.
Stanley Hauerwas (szül. 1940) AEÁ-beli kortárs teológus. Ekléziológiáját meghatározza a civil vallás kritikája, a keresztyén kultúra hanyatlásának tudomásul vétele. Mára az egyház és a világi hatalom összefonódása miatt az evangéliumból sok minden elveszett. Az egyháznak nem kell a világi hatalmat keresnie, hogy megváltoztassa a világot, mert már önmagában is egy politikai közösség.
A trianoni békeszerződés után az erdélyi református egyház lassan ébredt a gyökeres változások okozta sokkból. „Nemzeti kultúránk és nyelvünk egyetlen védelmezője az egyház lett” – írja Musnai László, ez a mondat pedig a belmissziós folyamat spirituális hozadéka mellett annak társadalmi szerepére is utal. Az egyház belmissziójának tehát – a saját spirituális identitása és társadalmi relevanciája megerősítése érdekében – két irányúnak kellett lennie. Ez a kettős irányultság viszont elég gyakran reflektálatlanul maradt, ami gyakran zavarokhoz és konfliktusokhoz vezetett.
A jézusi erkölcs kompromisszummentessége elutasítja mind az önző, önfenntartó impulzusokat, mind pedig azt az ösztönös önvédelmet, amely másokkal szembeni agresszióval hoz létre különböző egyéni és politikai felépítményeket. Ezen a ponton feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mennyire alapozhatjuk a jézusi tanításra keresztyén kultúránk politikai eszközök útján történő védelmét? Nyilvánvaló, hogy lelki és társadalmi nyugalmunk szempontjából egy keresztyén alapokon álló nemzetpolitika értéke felbecsülhetetlen számunkra.
A keresztyénség történetének első két évezredében összességében nem változott annyit a férfi és női szerepek megítélése és egymáshoz való viszonyulásuk, mint az utóbbi évtizedekben. A magyar református teológiai párbeszédben sem odázhatjuk tovább ezt a kérdéskört, annál is inkább, mert egyháztagjainkat számos külső behatás éri, ezért kérdően várják saját közösségünk útjelzőit.
A tervezett előadás célkitűzése filológiai és tudományelméleti alapon megvizsgálni a dogma szó szementikai mezejét, és az így nyert eredmények alapján tágabb összefüggésrendszerben szemléltetni a dogmatörténet és a dogmatika viszonyát. Vizsgálatunk során arra összpontosítunk, hogy felmutassuk: a rendszeres teológiának eme két ága (a szemantikai mező által meghatározott természetéből adódóan) hogyan mutat egy zárt, vagy bezáródófélben lévő földi rendszer felől az istenismeret végtelenül nyitott világa felé.
Az átmenetiség korában élő egyház megkerülhetetlen feladata, hogy állást foglaljon az értékorientáció új irányait illetően. Tanulmányunkban ezeknek a folyamatoknak a bemutatására törekszünk. Victor Turner brit antropológus ’társadalmi dráma’ elmélete és azon belül a rituálé, liminalitás (küszöblét) és communitas fogalmai sok szempontból találó leírása lehet azoknak a társadalmi jelenségeknek, amelyek az egyháztársadalmat is jellemzik. Ebben az értelmezési keretben az egyház teológiai és intézményes önreflexiójára fókuszálunk a jelenkor árnyaltabb megértésre törekedve.
Oldalak
