Egy-egy ünnep jelentőségét, mélyebb értelmét sokszor a gyerekekkel való beszélgetés fedi fel. Keresd meg a környezetedben a legkisebbet és hallgasd meg milyen mondanivalója van az ünnepről. Jézus is szamárcsikót kerestetett tanítványaival. Vallásórán az eddigi gyakorlattól eltérően azt mondtam a gyerekeknek, hogy a virágvasárnapi tömegből színezzenek ki egy olyan szereplőt, akiben magukat ismerik fel, aki szimpatikus nekik, esetleg, akivel szívesen azonosulnának, a helyébe lépnének. Megdöbbenésemre, több gyerek Jézust választotta. A szamárháton ülő Jézust. Miért éppen őt választottad? – fordultam a szorgosan színezőhöz. Mert ő a legjobb, legkedvesebb, akiről eddig hallottam. Őt ismerem. A kiszínezett Jézus volt kezében a pálmalevél, ajkán a hozsánna. Őt ismerem, őt színezem. Micsoda merészség ilyen kicsin azt mondani, hogy ismerem Őt. Még annyi tanulnivaló van, annyi el nem mondott történet, annyi ige, annyi parancsolat, kátékérdés és felelet. Mégis olyan pehelykönnyen, természetesen mondja a gyermek: ismerem Őt.

Kérdezem a gyerekektől, mit gondolnak, itt valami csetepaté történt? Egymásnak estek ezek az emberek, ütik-vágják, sózzák egymást a pálmalevelekkel? Pontosan mi zajlik ott? Valakire rácsapni akarnak azokkal a magasba emelt ágakkal? Ha messziről nézzük a képeket, nem egyértelműek az emberi gesztusok. 2000 év messzeségéből még annyira sem. A pálmasuhintásokban a korbácsok csattogásait hallom, a cirógatásban az ütést, a dicsőítésben a káromlást. A földre vetett felsőruhákon a sorsvetéssel széthasogatott köntöst látom, a kivonulásban a bevonulást, a csecsemőben a kifeszítettet, a szamárháton felvillan a Betlehembe bandukoló szent család, az anyai szív alatt fészkelődő Jézussal. Meghalni született. Szétválaszthatatlanul összeértek az ünnepek, a történetek, mert nem egyértelműek az emberi gesztusok. Nem lehet rajtuk eligazodni. Nem lehet rajtunk eligazodni. A ma hívője a holnap csúfolódója lesz, a ma csúfolódója a holnap hívője. Nagyon furcsán viselkedik az ember. Egyre furcsábban. De, amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön? Talál-e embert a földön? Reménykedő és kételkedőt, csúfolódó és elismerőt, hozsannázó és keresztrefeszítőt, átkozódó és áldót, klímaszorongó és környezetszennyezőt, gyermekét dajkáló és gyilkolót, krumpliját megkapáló és mérgezőt, állatait etető-megevő, furcsa embert?

Virágvasárnap templom lesz az utca, és utca a templom. Az utak a hozsannától hangosak, a templom az alkudozástól. Semmi sem egyértelmű. Elborítanak az események. Mi van a vizek alatt és mi felette? Felbolydul a város, eszkalálódnak az indulatok kint is, bent is. Asztalok borulnak fel és emberek gyógyulnak meg. Íme, az egész világ őt követi és ellene ármánykodik. Valaki épp drága olajat pazarol, azzal színezi Jézusát. Délkörül vagy hajnalban, nem egyértelmű, de az ember hajszálai határozottan vörösleni kezdenek.